Dráma az űrben: valami nekicsapódott a visszatérő modulnak - három űrhajós rekedt odafenn
Három kínai űrhajós nem tudott hazatérni a Földre, miután egy ismeretlen objektum megsértette a visszatérésre szánt űrkapszulájuk burkolatát. A legénység jelenleg a Tiangong űrállomáson ragadt, és azon dolgozik, hogy kiderüljön, biztonságosan vissza tudnak-e térni az eredeti járművükkel, vagy más megoldást kell találniuk.
A Chen Dong, Chen Zhongrui és Wang Jie nevű űrhajósok április óta tartózkodnak a Tiangongon – a kínai űrügynökség (CMSA) által „Mennyei Palotának” nevezett űrállomáson.
A kínai hatóságok közleménye szerint:
„Feltételezhető, hogy a Shenzhou-20 emberes űrhajót egy apró űrtörmelék találta el. Jelenleg becsapódási és kockázatelemzés zajlik.”
Két legénység dolgozik a javításon
Közben a legénység leváltására indított Shenzhou-21 űrhajó már megérkezett az állomásra a múlt pénteken, így most két legénység dolgozik közösen a helyszíni felmérésen, hogy eldöntsék: a Shenzhou-20 alkalmas-e még visszatérésre.
A CMSA közleménye szerint:
„Az űrhajósok biztonságának és egészségének védelme, valamint a küldetés sikeres befejezése érdekében a Shenzhou-20 visszatérési műveletét elhalasztottuk.”
Mikrométeres izé 27 ezer km/órával
A baleset rávilágít a Föld körüli pályák egyre súlyosbodó űrszemét-problémájára. Az úgynevezett alacsony Föld körüli pályán (LEO) több tízezer darab műhold-maradvány, rakétadarab és elveszett eszköz kering elképesztő, akár 27 ezer km/órás sebességgel.
amelyek már elég nagyok ahhoz, hogy visszafordíthatatlan károkat okozzanak. Ne felejtsük el, hogy ehhez a rengeteg űrszeméthez nagyban hozzájárult Elon Musk Starlink serege, amiből naponta akár 4 is szétesik és visszazuhan a Földre. Az apróbb darabok pedig tovább rontják az űr biztonságát. Egyes szakértők szerint közel van az az idő, amikor teljesen elvágja magát az emberiség a világűrtől.
Nem ez az első alkalom
A Shenzhou-20 esete nem elszigetelt. Korábban két amerikai űrhajós, Barry Wilmore és Sunita Williams is hónapokra az űrben ragadt, miután a Boeing Starliner tesztküldetés során meghibásodott. A hajó visszatért a Földre nélkülük, míg ők az ISS-en maradtak.
Végül 2025 márciusában térhettek haza, amikor egy SpaceX Dragon kapszula négyfős mentőküldetés keretében visszahozta őket.
A visszatért űrhajósokat kerekesszékben segítették ki a kapszulából, de mosolyogva integettek, és láthatóan megkönnyebbültek, hogy végre ismét itthon vannak.
Az űrrepülés már régen nem sci-fi, de továbbra is rendkívül kiszolgáltatott műfaj – ahol egy apró törmelékdarab éppúgy veszélybe sodorhat egy egész küldetést, mint egy szoftverhiba vagy egy elrontott pályaszámítás. És most úgy tűnik, az ilyesmire egyre gyakrabban kell felkészülnünk.
Via The Sun