Döbbenetes titok: Albert herceg halála után Viktória királynőnek született egy eltitkolt gyereke - akit a birodalom legtávolabbi sarkába küldtek
Egyre több történelmi morzsa és családi emlékrajz mutat egy olyan történet irányába, amit a palota minden erejével próbált elhallgattatni: Viktória királynő és John Brown kapcsolata messze túlmutatott a személyzet-uralkodó viszonyon, sőt, az is elképzelhető, hogy volt egy közös lányuk, akit a világ végére, Új-Zélandra küldtek.
A vadőr, aki megmentette, megnevettette és megérinthette
John Brown 1851 körül kezdett dolgozni a királyi háztartásban, elsősorban pónivezetőként (ghillie) Balmoralban, amikor Viktória és Albert a skót birtokot megvásárolták.1863 őszén, két évvel Albert herceg halála után ő volt az, aki kimentette Viktóriát és két lányát egy balesetből, amikor a királyi hintó felborult egy skót hegyi úton. Ez a pillanat lett a fordulópont: Viktória, aki évek óta mély gyászban élt Albert halála miatt, ekkor kezdte újra embernek érezni magát.
A következő húsz évben senki sem állt közelebb a királynőhöz, mint John Brown. Ő kísérte, védte, szolgálta – és napokat töltött kettesben vele, amikor Viktória Balmoralban időzött, a szobájukat csak egy fal választotta el. Viktória egyenesen „legjobb barátjának” nevezte őt, miközben a leveleiben „kedvesemként” és „drága barátomként” szólította.
A családtagok – köztük saját lányai – nyíltan „Mama szeretőjének” nevezték Brownt.
Miután Viktória 1901-ben meghalt, fia, VII. Edward azonnal nekilátott John Brown emlékének eltüntetéséhez.
Törölt naplók, eltitkolt levelek és egy gyűrű a bal kézen
Durván cenzúrázni kezdett. Megsemmisíttette a királynő naplóinak eredeti példányait, kivágatta a levelekből Brown nevét, és udvari nyomásra később még a történészek is falakba ütköztek.
De egy valami nem tűnt el: a jelek. John Brown 1872 után egy egyszerű, sima arany pecsétgyűrűt kezdett viselni a bal kisujján – ugyanott, ahol morganatikus házasság esetén szokás viselni a gyűrűt. A morganatikus házasság egy olyan jogi megállapodáson alapuló királyi vagy nemesi házasság, amelyben a házastársak eltérő rangúak, és a rangosabb fél (általában egy uralkodó vagy főnemes) nem ruház át címet, vagyont vagy öröklési jogot a rangban alacsonyabb félre, sem pedig a közös gyerekekre.
Egy haldokló lelkész, Norman Macleod később halálos ágyán azt vallotta nővérének: ő eskette össze Viktóriát és Johnt.
És mi van a gyerekkel?
A történet itt nem ér véget. Brown bátyja, Hugh és felesége, Jessie 1865-ben kivándoroltak Új-Zélandra – nem sokkal azután, hogy
A brit diplomácia hisztérikusan reagált, ezzel csak még több figyelmet irányítva a sztorira.
Később Hugh egyetlen lányának, Mary Annnak a hagyatéka körül bukkantak furcsa papírokra: ha meghalna, a Balmoral kastély egyik hivatalnoka lenne a gyerekei gyámja.
Angela, Mary leszármazottja – ma hospice-dolgozó Minnesotában – a DailyMailnak azt nyilatkozta:
„Mindig azt mondták otthon, hogy mi vagyunk az uralkodói család törvénytelen ága. Hogy volt egy nagy hajóút... és egy kisbaba, akit a családunkhoz adtak.”
A királyi szerető: több volt, mint pletyka
Viktória személyesen temette el Brown apját. Ezt soha más barát vagy rokon esetében nem tette meg. Házat ajándékozott Brown anyjának, fizette Hugh hazautazásait, leveleiben pedig „kedvesemként” emlegette Johnt.
John halála – 1883-ban, mindössze 56 évesen tüdőgyulladás végzett vele – újra összetörte Viktóriát.
és kérésére vele temették el Brown hajtincsét, zsebkendőjét és fényképét, Albert emlékei mellé.