SZTÁR

Desh nagyon hálás Azahriah-nak, de most már egyedül is ki akar állni a színpadra és a saját karrierjét építi

Együtt rúgták be a motort, de eljött az idő, hogy Desh a szólókarrierjére jobban koncentráljon.

Megosztom
Link másolása

Először adott nagyobb interjút Desh, vagyis a Fonogram-díjra jelölt Molnár Attila. Nemrég Osváth Zsolt vendége volt a Zshowtime YouTube-csatornán.

Zsolti szerint kakukktojás a mai világban, annyira őszinte és maníroktól mentes személyiség. Őt ez lenyűgözte, ezért is hívta el beszélgetni.

Desh elmondta, hogy egyáltalán nem jó anyagi körülmények közül jött, cigány származású - amit soha nem is titkolt - ám a szerény körülmények ellenére jó nevelést kapott otthon. Még ma is beszólnak neki időnként a kommentelők a származása miatt, de őt ez nem érdekli.

A jószívűségre tanították meg a szülei, ha egy barátja bajba kerül, megszorul, akkor akár az utolsó forintját is odaadja neki. A másik, amit kemény leckék árán tanult meg, az, hogy nem lehet mindenkiben megbízni. Amikor kukásként dolgozott, akkor ugyanis sokféle embert megismert, így már fiatalon megtapasztalta azt is, milyen az, amikor valaki kétszínűen viselkedik.

A középiskola első évét imádta, de később már érezte a megkülönböztetést, és azt, hogy másképp kezelik, mint a nem cigány tanulókat. Átment estire, de végül otthagyta a középiskolát, nem fejezte be.

Desh már gyerekként imádta a zenét, freestyle-ozgatott, titokban vette fel, mert szégyellte. Ám amikor az első nagy szakításán túl volt, úgy érezte, ki kell magából írnia. Felvette egy alapot, arra felmondta, és megcsinálta az első felvételét.

Azahriah-val közös ismerősön keresztül ismerkedett meg, és persze a zene hozta őket össze.

Hasonlóak abban, hogy mindketten szeretnek egy időre elvonulni.

Néha kitalálják egymás gondolatait munka közben, annyira egy hullámhosszon vannak. Desh elmondta, hogy nagyon sokat köszönhet Azahriah-nak, mert ha ő nincs, most ő sem tarthatna ott, ahol. Viszont ő is kellett az induláshoz, szerinte Azahriah is más úton ért volna el sikert.

Arra a kérdésre, Desh a szólókarrierjére mennyire fog koncentrálni, azt mondta:

"Eljött az idő, hogy most már muszáj ezt is erősíteni. Meg összeálltak a dalok is, és működöm egyedül is, mint Desh, legalábbis YouTube-on, aztán majd koncerten kiderül, hogy ott is működöm-e. Azival mindig ott leszek, amíg Magyarországon lesz, vagy ha szeretné, hogy elmenjek európai koncertre. Viszont elkezdtük építeni a Desh brandet is.

Szóval eljött az idő, hogy Desh egyedül álljon helyt.

A teljes beszélgetést itt láthatjátok:


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
Forstner Csenge szerint ha napi 2 vitamint szedsz be, akkor egy 60 darabos doboz 2 hónapra elég
A redditezők szóltak, hogy nem jön ki a matek.

Megosztom
Link másolása

Érdekes dologra hívták fel ismét a figyelmet a redditezők.

Forstner Csenge egyik Instagram-sztorijának képét másolták be. A sztoriban egy kérdésre válaszolt az influencer.

Ezek szerint ha naponta 2 vitamint szedsz, akkor egy 60 darabos doboz 2 hónapra elég. A redditezők szerint nem jön ki a matek.
Fostner Csenge szerint ha napi 2 vitamint szedsz be, akkor egy 60 darabos pakk 2 hónapra elég

Forstner Csenge magyar közösségi média influenszer TikTokon vált ismertté a videóival. Jelenleg több mint 1,1 millió követővel és 121,9 millió kedveléssel rendelkezik. 2003. június 13-án született Budapesten.

A TikTok mellett aktív Instagramon is, ahol több mint 379 ezer követője van. Itt gyakran oszt meg személyes pillanatokat és divattal kapcsolatos tartalmakat. YouTube-on is jelen van.

Zenei téren is kipróbálta magát; közreműködött a Three Guests nevű formáció "Haunt You" című dalában. Vállalkozóként dolgozik a XXL Hair nevű hajápolási márka alapítójaként és vezérigazgatójaként.


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
Megszületett Zámbó Jimmy fiának, Zámbó Sebastiannak az ötödik gyermeke, nagyon boldog az apuka
Megható fotót osztott meg újszülött kisfiáról az egyik közösségi oldalon.

Megosztom
Link másolása

Megható képet osztott meg a rajongóival Zámbó Sebastian.

A néhai Zámbó Jimmy középső fia, aki apja nyomdokaiba lépve énekesként és zenészként tevékenykedik, 2023-ban vett feleségül a szerelmét, Nikolettát.

A felesége előző kapcsolatából már született három gyermek, egy közös kisfiuk is van, így a nemrég világra jött babával együtt már öt gyermeke van az énekesnek.

Zámbó Sebastian büszkén posztolta Facebookon a képet, amelyen a csöppséggel látható.

A fotót erre a linkre kattintva láthatod.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Na jó, Tornóczky Anita újszülött kisfiánál édesebbet ma már úgysem tudunk mutatni!
Egészen más lesz az idei karácsony a műsorvezető és családja számára.

Megosztom
Link másolása

Pár hete született meg Tornóczky Anitáék várva várt kisfia, Noel.

A 45 éves műsorvezető és párja, Miklós öt éven át próbálkozott a családalapítással, és végül egy lombikprogram révén vált valóra álmuk. Tornóczky Anita 2024. november 27-én adott életet a kisfiúnak.

A baba és a mama jól van, bár a műsorvezetőt megviselte a szülés.

Anita és családja számára az idei karácsony különösen örömteli, hiszen már Noel jelenlétében ünnepelhetnek.

A műsorvezető már megosztott pár kedves pillanatot a köbvetőivel, most egy édes fotót publikált Instagramon:


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A Rovatból
Így néz ki most Geronazzo Mária, akit a hatalmas ajkairól és felnőttfilmes múltjáról ismert meg annak idején az ország
Jelenleg négy házasság után boldog szingliként él, és nem vágyik társra.

Megosztom
Link másolása

Megkereste a Blikk Geronazzo Máriát, aki a hatalmas szájáról lett híres annak idején.

Geronazzo Mária magyar médiaszemélyiség, aki a 2000-es években vált ismertté különleges megjelenésével és médiaszerepléseivel.

Több plasztikai műtéten is átesett, de ezek közül kétségkívül az ajakfeltöltései tűntek ki.

Az elmúlt években visszavonult a magyar médiától, és Svájcban élt, ahol spirituális képességeit fejlesztette. Egy ezoterikus televíziónál dolgozott, és nagymesterré vált. Saját csoportot vezetett, ahol energiát adott át tagjainak.

Nemrég elárulta, hogy életére visszatekintve csak egyetlen döntését bánta meg: a felnőttfilmben való szereplését.

Minden más döntését szerette, és mindig önmagát adta. A jövőben pedig spirituális internetes műsor indítását tervezi:

"Ahol a boldogsággal foglalkozom majd, mert sok a boldogtalan ember. A koromból adódóan segíthetek nekik. Egyébként tanulni is szeretnék még, méghozzá pszichológiát, amiben a lányom is támogat. Úgyhogy hamarosan jelentkezem az egyetemre, és képezni fogom magam."

Ami a magánéletét illeti, négyszer volt férjnél, és mindegyik házasságából ő lépett ki, mivel elmondása szerint partnerei féltékenyek voltak rá, és nem hagytak számára privát teret.

Jelenleg boldog szingliként él, és nem vágyik társra.

Ken baba és Geronazzo Mária beszélhgetése néhány éve:


Megosztom
Link másolása