SZTÁR

Demcsák Zsuzsa nem titkolja tovább: ez az, amit mindig együtt csinálnak új férjével

A műsorvezető karácsonykor vallotta be, hogy megint házas. Eddig semmi mást nem árult el új párjáról.

Megosztom
Link másolása

Harmadik házasságában él Demcsák Zsuzsa, a szép műsorvezető talán most megtalálja azt a nyugalmat és biztonságot, amire mindig is vágyott.

A jó házasság alapja, hogy a felek a hétköznapi életben is jól kiegészítsék egymást, legyenek közös hobbijaik, mert az ilyesmi még szorosabbra képes fűzni a kettejük között meglévő kötődést.

Úgy tűnik, ezügyben Demcsák Zsuzsa és új férje jó úton halad, legalábbis ahogy a Best magazinnak mesélt erről a műsorvezető, abból ez derül ki:

„Nem edzek minden áldott nap, ahhoz én túlságosan hedonista vagyok, de heti két-három alkalommal igen. Hétvégén pedig rendszeresen.

Már kora reggel futócipőt húzunk a férjemmel, és általában épp akkor érünk haza, amikor ébredeznek a gyerekek. Tehát fitten indul a napunk, aztán állok is be a konyhába palacsintát sütni a családnak reggelire.

Merthogy a mi háztartásunkban van fehér liszt és cukor is. Persze az már más kérdés, hogy én nem fogyasztok belőle”.

Igazából most az is kiderült, hogy a közös futáson kívül Zsuzsa konyhaművészete is fontos tényező harmadik házasságában.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
VIDEÓVAL: Vilmos herceg úgy táncolt és bulizott Taylor Swift koncertjén, mintha senki nem látná - rendesen kiengedte a gőzt
Vilmos herceg nem tudja és nem is akarja abbahagyni a táncot!

Megosztom
Link másolása

Nem csoda azok után, amin az elmúlt fél évben keresztül ment a herceg, mégis meglepte vele a világot.

A 42 éves trónörökös Londonban, Taylor Swift turnéjának első koncertjén Shake It Off című dalára táncolt, ahogy azt a rajongók által rögzített felvételeken is látszik, csak lapozz a beágyazott posztban egyet.

A videóban Vilmos látható, amint a lelátón tényleg elengedi magát, és csak táncol Swift 1989 című albumának dallamára.

Sarolta hercegnő eközben apja bal oldalán látható, amint a ritmusra ringatózik, miközben a 34 éves Swift a színpadon énekli a dallamot.

De nem csak ennyi történt, Taylor Swift turnéja angol állomásán Vilmos herceggel, György herceggel és Sarolta hercegnővel pózolt egy szelfi erejéig, ahogy az a walesi hercegi pár hivatalos Instagram-fiókján megosztott fotón is látható.

A képen Taylor Swift látható a három királyi családtag mellett, és ő fotózza le a csoportot.

„Köszönjük @taylorswift a nagyszerű estét! #LondonTSTheErastour" - állt a poszt képaláírásában.

A saját Instagram-fiókján közzétett fotón Swift megosztott egy másik pillanatképet, amelyen Vilmos herceggel, a 10 éves György herceggel és a 9 éves Sarolta hercegnővel - valamint barátjával, Travis Kelce-szel - együtt pózol. (A fotó ráadásul az első alkalom, hogy ő és a 34 éves Kelce együtt jelentek meg a közösségi médiában.)

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Taylor Swift (@taylorswift) által megosztott bejegyzés

„Boldog szülinapot haver! A londoni show-k pompásan indulnak "

- írta bejegyzésének képaláírását az énekesnő, utalva Vilmos herceg születésnapjára.

És igen, azt írta, haver. Csak így.


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
Génszerkesztett gyerekek: Elon Musknak már a harmadik gyereke született meg idén, akinek az anyja a Neuralink egyik igazgatója
A kísérletező kedvű milliárdos most hivatalosan 12 gyerek apja.

Megosztom
Link másolása

Elon Musk és gyermekeinek története igen érdekes, a milliárdost többen megvádolták már azzal, hogy génszerkesztést alkalmazotta a kicsiken.

Musk több gyermekét is mesterséges megtermékenyítéssel és/vagy béranyasággal hozatta világra, igazság szerint az utolsó hatot biztosan.

Musk és Grimes első gyermeke, X Æ A-12, mesterséges megtermékenyítéssel fogant, míg második gyereküket már kifejezetten béranya is hozta világra​.

A még újabb gyerekei, akiket Shivon Zilisszel, a Neuralink egyik vezetőjével közösen vállalt, szintén mesterséges megtermékenyítéssel és béranyasággal születtek. A génszerkesztés során a géneket mesterségesen módosítják embrió állapotban, hogy bizonyos tulajdonságokat megváltoztassanak vagy betegségeket megelőzzenek az utódon.

Ismerve Musk vonzódását a futurisztikus megoldásokhoz, nem csoda, hogy egyre többen feltételezik, a gyerekeit is a jövő technológiájával hozza létre.

Különben miért nem tudna megelégedni a természet nyújtotta hagyományos megoldásokkal? Melyekkel első néhány gyereke látta meg a napvilágot?

A Bloomberg szerint a milliárdosnak

az év elején már a harmadik gyereke született meg a Neuralink vezetőjétől, Shivon Zilistől. Pontosabban Shivon petesejtjét felhasználva egy béranyától.

A baba nevét és nemét még titokban tartják.

Az biológiai anya nem kívánt nyilatkozni, Musk pedig nem válaszolt a hírügynökségnek. Hasonlóképpen az X vezérigazgatójának képviselői sem reagáltak a Page Six megkeresésére.

Az 52 éves Tesla-mogul 2021 novemberében lett utoljára apa, akkor ikreik születtek, Strider és Azure.

A picik mindössze egy hónappal a lánya, Exa Dark Sideræl, azaz Y születése előtt jöttek világra, Y-t Musk és akkori élettársa, Grimes béranya segítségével vállaltak. Amikor a Page Six 2022 júliusában gratulált az ikrek érkezéséhez,

Musk elmondta, vállal még „annyi gyereket, amennyivel képes vagyok időt tölteni és jó apa lenni".

Musk 2022-ben megismételte ezt, és valamiféle homályos magyarázattal is szolgált számtalan gyerekére, amikor azt tweetelte:

„A születési ráta összeomlása a legnagyobb veszély, amivel a civilizációnak szembe kell néznie, messze a legnagyobb veszély.”

Úgy tűnik, a veszély elhárítását a saját génjeinek sokszorozásában látja. A 800 éve élt Dzsingisz kán is nagyban gondolkodott, a kutatások szerint jelenleg körülbelül 16 millió férfi, azaz a világ férfi populációjának mintegy 0,5%-a hordozza azt a specifikus Y-kromoszómát Ázsiában, amelyet Dzsingisz kánhoz kötnek. Lehet, hogy Elon Musk is ezt a célt tűzte ki maga elé?


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Ki ez a lány? Szoboszlai Dominik barátnője végre nyilvánosra állította az Instáját
Eddig csak sejtelmes utalások voltak, most már bárki betekinthet a focista barátnőjének életébe.

Megosztom
Link másolása

A vasárnapi skótok elleni meccs előtt a családtagok és barátnők egy kis időre találkozhattak a válogatott tagjaival, így Szoboszlai Dominik is együtt tölthetett egy kis időt szerelmével. A lányról nemrég még csak sejtelmesen nyilatkozott:

„Emberileg talán érthető, ha a magánéletemet szeretném megtartani magamnak. Annyit most az egyszer elárulok, hogy jelenleg boldog párkapcsolatban élek,

de erről a témáról a jövőben sem szeretnék többet beszélni, és ezúton kérek mindenkit, hogy ezt a döntésemet tartsa tiszteletben”.

Buzsik Borkával május közepén, a Liverpool angol bajnokija után mutatkozott először együtt Dominik az Anfield Road szent gyepén.

A lány azóta nyilvánosra állította a közösségi média profiljait, így bárki belepillanthat a 24 éves szépség életébe.

Borka a Budapesti Corvinus Egyetemen végzett, jelenleg Tomán Szabina vállalkozásánál dolgozik PR szakértőként. Influenszerként majdnem 14 ezer követője van, és mivel több hazai híresség is követi, feltehetőleg része a magyar celebvilágnak. A Blikk szerintő is székesfehérvári, akárcsak a magyar válogatott sztárja, így elképzelhető, hogy már korábbról ismerték egymást.

 

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Borci (@borkabuzsik) által megosztott bejegyzés

Mindenesetre valószínűleg ma ő is ott fog drukkolni a válogatottnak Stuttgartba, a skótok elleni mérkőzés helyszínén.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Pataki Ági meghökkentő vallomása: „Nem főzök, ilyen értelemben, nem vagyok igazi normális nő”
Komoly oka van annak, hogy a konyháját nem használja főzésre.

Megosztom
Link másolása

Pataki Ági egyszerre több korosztály példaképe, nem csak szépen felépített és megélt karrierje, de az élethez való nagyon normális viszonya miatt is.

Most mégis egy olyan dolog derült ki róla, ami sok nőt meghökkent, talán kicsit meg is botránkoztat.

Hiába van gyönyörű és jól felszerelt konyha a házukban, Pataki Ági azt nem úgy használja rendeltetésszerűen, mint mások. Enni ott eszik, de a főzés más tészta:

„Nem főzök, ilyen értelemben, nem vagyok igazi normális nő. 18 évesen elkerültem otthonról, mivel akkoriban kezdődött a modellkarrierem, és a rendszertelen élet azzal is járt, hogy nem tanultam meg főzni.

Filmproducerként is sokat dolgozom, így ez a terület kimaradt az életemből. Ezzel együtt a konyha a házunk legintimebb helyisége, az időnk jelentős részét itt töltjük, hármasban. Szeretünk beszélgetni, borozgatni, és a futártól rendelt pizzát is itt esszük meg - mesélte el a Meglepetésnek. Hozzátette, hogy a fia azért már máshogy áll a konyhaművészetekhez. -

István elvégzett egy főzőtanfolyamot, így a családunkban rá lehet számítani, ha finomat szeretnénk enni.

A férjemmel egyetértünk abban, hogy enni nagyon szeretünk!”


Megosztom
Link másolása