Delhusa Gjon a keresztvizet is leszedte Laár Andrásról és Galla Miklósról az anyagi nehézségeik miatt
A magyar könnyűzene örök túlélője, Delhusa Gjon a napokban úgy döntött, ideje helyretenni a dolgokat. A közösségi oldalán hosszú eszmefuttatásban reagált arra, hogy Laár András és Galla Miklós a nyilvánossághoz fordultak segítségért, miután anyagilag teljesen ellehetetlenültek.
Laár korábban sírva beszélt arról, hogy már tankolni és
A közönség végül tízmillió forintot küldött neki. Nem sokkal később Galla Miklós is megszólalt, és azt mondta: a napi betevő is gondot okoz, ezért ő is támogatást kért a rajongóitól.
Azt írta, sokat gondolkodott rajta, mi vezethette a két humorgyárost ilyen mélypontra, és miért nem történik ugyanez az énekesekkel. Szerinte a válasz egyszerű: „a dal örök, a humor pedig elkopik”. Majd hozzátette: a humor műfaja mindig is arról szólt, ki tud jobban szórakoztatni – és leginkább az, aki maga is „vicces figura”.
- mondta Laár Andrásról és Galla Miklósról. A művészeket pedig különben sem lehet civil mércével mérni. „Őt azért szeretik, mert olyan más” – idézte önmagát.
A zenész ezután arról írt, hogy a művész nemcsak a színpadon különc, hanem a társadalom normáihoz is nehezen illeszkedik. Hosszasan idézgetett Antal Imre, Bach és Beethoven életéből is, mintha az ő személyes történetük bármilyen érv lenne a mai magyar kulturális közállapotokkal szemben. Például ezt mondta:
A történet finoman szólva is mesés elemekkel átszőtt, és úgy tűnik, inkább a szerző saját költői látomásából ered, mint történelmi hitelességből. Tegyük hozzá, már ellent is mond önmagának, hiszen Beethoven nem humorista volt, és ha a zene örök...
Végül Delhusa saját helyzetére is tett egy utalást, amikor arról írt, hogy
Ez mind szép lenne, ha nem éppen Delhusáról lenne szó – arról az előadóról, akit az elmúlt időszakban nemcsak zenéje, hanem egyre kínosabb közéleti szereplései miatt is emlegetnek. Ő az, aki nemrég parkolási ügyek kapcsán keveredett vitába egy budapesti alpolgármesterrel, rendőrigazolványt lengetett, majd közokirat-hamisítás gyanújába is keveredett, mielőtt az eljárást végül megszüntették. A nyilvános útvita után ő indított pert sérelemdíjért.
Delhusa Gjon a hetvenes évek egyik mediterrán hangulatú slágerének, a Nika se perimeno-nak köszönheti ismertségét. Aminek eredetiségét 2019-ben meg is kérdőjelezték (Hatzinasios/Kanellopoulos: Me lene Giorgo – 1973), de ő végül elárulta, hogy a refrén görög sora, „se perimeno”, egy fodrász sugallatából származott. Lehet, hogy joggal merül fel a kérdés: valóban tőle kell megtudnunk, mi a művészi életpálya megfelelő pénzügyi stratégiája?