Debreczeni Zita megható poszttal emlékezett meg arról, hogy tíz éve, 2016-ban jegyezték el egymást Gianni Annonival
Annak idején a lapok szenzációként tálalták Debreczeni Zita és Gianni Annoni eljegyzését, majd házasságkötését.
Arról írtak, hogy egy Instagram-poszt buktatta le a párt.
Az emlékeket nemrég a fotós-szépségkirálynő nemrég új bejegyzésben osztotta meg.
A jegyességet 2017 tavaszán egy titokban megszervezett esküvő követte. A pár az észak-olaszországi Dolomitok szívében, Val Gardenában mondta ki a boldogító igent, a ceremónia részleteit pedig sokáig megőrizték maguknak.
Később nyíltan és tabuk nélkül beszéltek arról, hogy a gyermekáldásért hosszú és küzdelmes utat kellett bejárniuk. Több évnyi próbálkozás, kivizsgálások és orvosi beavatkozások után végül a tizedik lombikprogram hozta meg a várt sikert.
Első fiuk, Gianfranco Máté 2020. augusztus 28-án született meg, majd 2023 márciusában megérkezett a második gyermekük, Gregorio Ádám is. Zita őszintén beszélt az anyasággal járó félelmekről és a folyamatos aggodalomról is. „Folyamatos szorongás és aggodalom kísérte a mindennapjaimat” – vallotta be egy Instagram-posztban, amelyet az Index szemlézett. A pár a gyermekeik arcát a mai napig nem mutatja meg, tudatosan húzva meg a határt a családi intimitás és a közszereplés között.
A FOTÓKAT ERRE A LINKRE KATTINTVA LÁTHATOD.
