SZTÁR

Csúnyán szétszedik Megyeri Csillát a kommentelők a fotó miatt, amin az új párjával enyeleg

A kommentelők nyilván mindent jobban tudnak, így azt is, hogy túl hamar kezdett a műsorvezető új kapcsolatba a szakítása után.

Megosztom
Link másolása

Már azzal követ dobott az állóvízbe Megyeri Csilla, hogy nemrég szakított a párjával, akivel 11 évig volt együtt.

Most azzal "sokkolta" a követőit és a kommentelőket Instagramon, hogy közös fotót posztolt új szerelmével. Nem mintha bárkinek köze volna ahhoz, hogy kivel jár.

Megyeri Csilla nemrég vállalta fel friss párkapcsolatát az olasz bokszedzővel, Nicola Sarciával.

Az férfi korábban profi bokszoló volt, most pedig onnan jegyezték meg sokan a nevét, hogy ő készítette fel a Sztárboxra Miller Dávidot.

Megyeri Csilla azért került a figyelem középpontjába, mert a kommentelők szerint nem sokkal azután kezdett el találkozgatni Nicola Sarciával, hogy 11 év után szakított volt párjával, Molnár Zsolttal. Augusztus 10-én tette közzé a szakítás sokat Instán, majd 16-án már Olaszországból posztolt, később pedig az is kiderült a fotókból és a posztokból, hogy új szerelmével van Olaszországban.

A műsorvezető most közös fotót osztott meg, amelyen a szerelmével enyeleg, és úgy tűnik, hogy boldogok egymás társaságában. De egyeseknek ez nem tetszik.

"De gyorsan túlléptél a Zsoltival való szakításodon" -írta egyikük. "11 év! Pár hét múlva új kan! Gratulálunk. Ez a mai társadalom" - szúrta oda epésen egy másik.

"Hogy kevesebb bántást kapjatok mind két fél részéről legalább egy kicsivel, miért nem lehet ezekkel a képekkel várni több időt? Ennyire fontos ezt megosztani azonnal? Még ha már régebb óta is szétmentetek az előző pároddal akkor is!" - tanácsolta egy harmadik hozzászóló.

"Tavaly ilyenkor ez a srác nem a párjával és a pár hónapos kisfiúkkal nyaralt éppen Olaszországban? Idén meg Csillát viszi... Nem is értem mire számít. Ráadásul ez a srác jóval fiatalabb" - jegyezte meg valaki.

Akadt, aki védelmébe vette a párt: "Nem lehetne, hogy mindenki a saját életével foglalkozik? Ha valakinek valami nem tetszik, maradna csendben és tartaná meg magának a véleményét. Ha szépet nem tudsz kívánni másnak, akkor ne kívánj semmit, mert csak magadat minősíted vele! Élveznétek inkább Ti is a nyár utolsó napjait!"


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
Vilmos herceg felfedte, mi az az elbűvölő szokás, amiről nem tudják leszoktatni a kis Lajos herceget
Sarolta hercegnő holmijai nincsenek biztonságban.

Megosztom
Link másolása

Vilmos herceg nemrég egy újabb kedves történetet osztott meg a csintalan kis Lajos hercegről, írta meg a woman&home magazin. Köztudott, hogy a legifjabb családtag és nővére, Sarolta nagyon közel állnak egymáshoz.

A legidősebb fiú, György herceg egyre több nyilvános eseményen vesz részt, hiszen ő a jövőbeli trónörökös, de Sarolta és Lajos is gyakran feltűnnek a nyilvánosság előtt, aminek a rajongók nagyon örülnek, hiszen az örökmozgó Lajos mindig megnevetteti a közönséget.

Vilmos herceg a llanelli Swiss Valley Community Általános Iskolában tett látogatása során egy különleges történetet osztott meg a testvérpárról.

Elmondta, hogy Lajos herceg sok mindenben utánozza nővérét, Saroltát, valósággal bálványozza őt.

A történet azért merült fel, mivel a látogatás során Ruby Davis, az iskola egyik diákja barátságkarkötőket adott át Vilmosnak, és megkérte, juttassa el azokat gyermekeihez.

Vilmos megígérte, hogy ennek eleget tesz, viszont azt is elárulta, hogy megeshet, hogy a kis Lajos elcseni majd a nővére karkötőjét, mivel rendszeresen Sarolta dolgait használja.

Forrás: femcafe


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
Gonoszkodnak a kommentelők Szabó Zsófival, szerintük túl nagy a mellinplantátuma a legújabb fotóin
Akadt, aki egyenesen pornószínészhez hasonlította, más pedig azt firtatta, hová tűnt a természetes szépsége. De volt, aki kiállt mellette.

Megosztom
Link másolása

Ízekre szedik egyes kommentelők Szabó Zsófit Instagramon.

A tévés műsorvezető ugyanis nemrég új fotókat posztolt az oldalán, és ezek nem nyerték el mindenki tetszését.

Akad, aki szerint úgy néz ki, mint egy pornószínésznő, és erre a ruhája és a póz is ráerősít.

Egy másik hozzászóló azt írta:

Jobbak voltak az eredeti mellei.

Sőt:

Van, aki úgy véli, tucatnő lett, bár természetes szépség volt.

Ám akadt, aki megvédte Szabó Zsófit:

"Ha külföldön élnél, akkor nőként, nőktől a következő üzeneteket kapnád: “you are gourgeous, beautiful, hot, nice, sexy…etc”. Ezt csak azért írtam ide, mert olyan a világon nincs, hogy egy magyar nő szépet vagy kedveset írjon egy szép nőről. Szerintem ez a legjobb dolog a földön, h mindig kísérletezhetünk magunkkal, új hajszin, erősebb smink, no make up…stb."

Nem olyan régen egyébként volt előzménye is annak, hogy bárki Szabó Zsófi mellével foglalkozzon... Kasza Tibi beszólt neki a Szerencsekerékben a pént nélküli ruhája miatt, és frivol megjegyzést is tett.

A Szerencsekerék előzetese:

A fotókat erre a linkre kattintva láthatjátok.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
„Ketten maradtunk az én imádott Erzsikémmel” – Szombathy Gyula barátai elfordultak tőle, felesége az egyetlen támasza
Megannyi kihívást állított elé az élet, mégis talán ez viseli meg legjobban.
Földesi Zsóka - sassy.hu
2024. szeptember 14.


Megosztom
Link másolása

szom

Szombathy Gyula egy igazi túlélő. A 80 éves Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész legyőzte a rákot, túlélt egy szívműtétet és felépült a sztrókból.

A szörnyű megpróbáltatások ellenére már sokkal jobban van, korábban a Meglepetés magazinnak pedig azt nyilatkozta, hogy ezt feleségének, Erzsinek köszönheti.

„Nagy szó, mert újra kellett tanulnom szinte mindent. Olyan voltam, mint egy gyámoltalan kisgyerek.

A feleségem épp tegnap dicsért meg, amiért a bal kezemet olyan szépen használom, hogy nincs szükségem segítségre a reggeli elkészítéséhez. Hálával tartozom Erzsinek, amiért gondoskodik rólam, és a betegségem utáni felépülésben a támaszom.

A feleségem segítsége nélkül már nem élnék.”

Bár a házaspár ott van egymásnak jóban-rosszban, sajnos az idő múlásával sok ember eltávolodott tőlük. Egykori barátaik már nem látogatják őket a Balatonalmádiban található otthonukban.

„Ketten maradtunk az én imádott Erzsikémmel, és nehezen tudom feldolgozni magamban, hogy korábban barátnak hitt férfiak és nők már nem hívnak fel, nem keresnek bennünket, nem kíváncsiak ránk.”

Bár gyermekeik és unokáik igyekeznek minél több időt velük tölteni, a házaspárnak nagy szívfájdalom a baráti kapcsolatok elvesztése. A Blikk Rúzs beszámolója szerint azonban nem rég igazán szívmelengető meglepetésben volt részük.

„Talán ezért is érintett meg annyira, hogy néhány napja megcsörrent a telefonom, és a vonal végén ott volt Kern András, Jordán Tamás, Hernádi Jucus, és nevetve, szeretetteljesen mondták: Gyula, épp rád gondoltunk…”

-mesélte örvendezve a színész.

Forrás: Blikk, nlc,


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A Rovatból
Hihetetlen: Zámbó Jimmy karrierje talán soha nem indulhatott volna el, ha Korda György nem lép közbe
Fia, Zámbó Krisztián örökké hálás lesz ezért a slágerkirálynak.

Megosztom
Link másolása

Zámbó Krisztián, aki jelenleg a Sztárban Sztár All Stars műsorában versenyez, hihetetlen történetet osztott meg édesapja, Zámbó Jimmy és Korda György múltbéli kapcsolatáról.

1977-ben Zámbó Jimmy még feltörekvő előadó volt, amikor Korda György az Országos Rendezői Iroda bizottságában, a háromtagú zsűri elnökeként döntött arról, hogy megkaphatja-e a hivatalos előadóművészi engedélyt.

A zsűri más tagjai, akik inkább hivatalnokok voltak, kezdetben nem támogatták Jimmy továbbjutását. Korda azonban az első pillanattól felismerte a fiatal előadó tehetségét, és határozottan kiállt mellette.

„Nem a zongorával énekelt, hanem magnót hozott, bekapcsolta, és énekelt rá. Na hát én rögtön hallottam, hogy itt valami varázslat van, ám a körülöttem ülők azt mondták, hogy nem engedjük át”

- mondta Gyuri bácsi.

A slágergyáros azonban nem hagyta magát, kiállt a döntése mellett. Azt mondta a mellette ülőknek:

„Ha ezt az embert nem engeditek át, én itt sem vagyok, felállok, és hazamegyek.”

Korda György állhatatosságának köszönhető tehát, hogy Jimmy egyáltalán esélyt kapott arra, hogy a közönség előtt is megmutassa tehetségét. Fia, Zámbó Krisztián ezért a mai napig hálás Gyuri bácsinak.

Az elképesztő történetet a Story magazinnak mesélte el, miután a Sztárban Sztár All Stars színpadán a Reptér ikonikus énekesét testesítette meg.


Megosztom
Link másolása