SZTÁR

Csobot Adél őszintén beszélt az anyasággal járó nehézségekről és arról, hogy mindennap megkérdőjelezi magát

Azt is elárulta, hogy terveznek-e még gyereket Istenes Bencével.

Megosztom
Link másolása

Csobot Adél nemrég az InStyle címlapján szerepelt, a fotózáson pedig őszintén megnyílt a kamerák előtt.

Istenes Bencével már több mint 10 éve alkotnak egy párt, és két közös kisfiuk van: a hétéves Natan és az ötéves Ádin. Ezzel kapcsolatban beszélt arról, hogy mennyire fontos számára az anyaság.

„Számomra anyának lenni azt hiszem, hogy a fő küldetésemet jelenti az életemben. Én mindig nagyon fiatalon szerettem volna édesanyává válni és nagyon örülök, hogy ezt sikerült is megvalósítanom. Nekem ez tényleg egyszerű a fő küldetésem, én azt érzem. Bármi más, ami történik velem, az csak másodlagos.”

Azt is elárulta, hogy ez persze sok nehézséggel jár és gyakran megkérdőjelezi saját magát.

„Szerintem rohadt nehéz balanszban tartani egy anyának a karrierjét és az életét, és ezt kár lenne elhazudni. Nagyon-nagyon kemény, és folyamatosan kérdéseket teszek fel magamnak: vajon jól csinálom azt, amit csinálok? Vajon elég jó anya vagyok-e?

Tényleg nagyon-nagyon nem egyszerű. Ezért ez egy olyan örökös probléma amivel, nap, mint nap meg kell ezzel küzdeni. Nyilván vannak keményebb időszakok és kevésbé kemény időszakok.”

Végül meglepő módon nyilatkozott arról, hogyan látja magát idősen, amiből kiderült, hogy akár több gyereket is vállalnának Bencével.

„70 év múlva a tükörbe nézve, mindenképpen azt szeretném érezni, látni és elmondani magamnak, hogy felneveltem két vagy akár több gyereket.

Akikből jó lelkű, korrekt, egyenes emberek lettek. Illetve jó lenne azt is érezni, hogy alkottam maradandót, alkottam értékes dolgokat. Hogy jó szívvel emlékezhetnek rám akár a szeretteim, a barátaim, vagy azok az emberek, akik valaha is követték az életemet .”

Az interjút itt lehet megnézni:

(via: InStyle)


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
Forstner Csenge szerint ha napi 2 vitamint szedsz be, akkor egy 60 darabos doboz 2 hónapra elég
A redditezők szóltak, hogy nem jön ki a matek.

Megosztom
Link másolása

Érdekes dologra hívták fel ismét a figyelmet a redditezők.

Forstner Csenge egyik Instagram-sztorijának képét másolták be. A sztoriban egy kérdésre válaszolt az influencer.

Ezek szerint ha naponta 2 vitamint szedsz, akkor egy 60 darabos doboz 2 hónapra elég. A redditezők szerint nem jön ki a matek.
Fostner Csenge szerint ha napi 2 vitamint szedsz be, akkor egy 60 darabos pakk 2 hónapra elég

Forstner Csenge magyar közösségi média influenszer TikTokon vált ismertté a videóival. Jelenleg több mint 1,1 millió követővel és 121,9 millió kedveléssel rendelkezik. 2003. június 13-án született Budapesten.

A TikTok mellett aktív Instagramon is, ahol több mint 379 ezer követője van. Itt gyakran oszt meg személyes pillanatokat és divattal kapcsolatos tartalmakat. YouTube-on is jelen van.

Zenei téren is kipróbálta magát; közreműködött a Three Guests nevű formáció "Haunt You" című dalában. Vállalkozóként dolgozik a XXL Hair nevű hajápolási márka alapítójaként és vezérigazgatójaként.


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
Na jó, Tornóczky Anita újszülött kisfiánál édesebbet ma már úgysem tudunk mutatni!
Egészen más lesz az idei karácsony a műsorvezető és családja számára.

Megosztom
Link másolása

Pár hete született meg Tornóczky Anitáék várva várt kisfia, Noel.

A 45 éves műsorvezető és párja, Miklós öt éven át próbálkozott a családalapítással, és végül egy lombikprogram révén vált valóra álmuk. Tornóczky Anita 2024. november 27-én adott életet a kisfiúnak.

A baba és a mama jól van, bár a műsorvezetőt megviselte a szülés.

Anita és családja számára az idei karácsony különösen örömteli, hiszen már Noel jelenlétében ünnepelhetnek.

A műsorvezető már megosztott pár kedves pillanatot a köbvetőivel, most egy édes fotót publikált Instagramon:


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A Rovatból
Így néz ki most Geronazzo Mária, akit a hatalmas ajkairól és felnőttfilmes múltjáról ismert meg annak idején az ország
Jelenleg négy házasság után boldog szingliként él, és nem vágyik társra.

Megosztom
Link másolása

Megkereste a Blikk Geronazzo Máriát, aki a hatalmas szájáról lett híres annak idején.

Geronazzo Mária magyar médiaszemélyiség, aki a 2000-es években vált ismertté különleges megjelenésével és médiaszerepléseivel.

Több plasztikai műtéten is átesett, de ezek közül kétségkívül az ajakfeltöltései tűntek ki.

Az elmúlt években visszavonult a magyar médiától, és Svájcban élt, ahol spirituális képességeit fejlesztette. Egy ezoterikus televíziónál dolgozott, és nagymesterré vált. Saját csoportot vezetett, ahol energiát adott át tagjainak.

Nemrég elárulta, hogy életére visszatekintve csak egyetlen döntését bánta meg: a felnőttfilmben való szereplését.

Minden más döntését szerette, és mindig önmagát adta. A jövőben pedig spirituális internetes műsor indítását tervezi:

"Ahol a boldogsággal foglalkozom majd, mert sok a boldogtalan ember. A koromból adódóan segíthetek nekik. Egyébként tanulni is szeretnék még, méghozzá pszichológiát, amiben a lányom is támogat. Úgyhogy hamarosan jelentkezem az egyetemre, és képezni fogom magam."

Ami a magánéletét illeti, négyszer volt férjnél, és mindegyik házasságából ő lépett ki, mivel elmondása szerint partnerei féltékenyek voltak rá, és nem hagytak számára privát teret.

Jelenleg boldog szingliként él, és nem vágyik társra.

Ken baba és Geronazzo Mária beszélhgetése néhány éve:


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A Rovatból
Házasság első látásra Judit korábban nyíltan flörtölt Krausz Gáborral, nem érdekelte, hogy már foglalt
Szerette volna Gáborral megnyerni a Séfek séfét, dxe nem jött össze. Nem nyertek.

Megosztom
Link másolása

A Házasság első látásra idei évadának egyik szereplője Fecső Judit, aki a műsorban Szolnoki Szabolccsal kötött házasságot.

Kiderült, hogy Judit korábban egy másik tévéműsorban is megjelent.

A Séfek séfe ötödik évadában versenyzett, nem titkolta, hogy Krausz Gábor bejön neki és még az sem igazán zavarta, hogy a séfnek párja van - akkor már Mikes Annával járt. Amikor Krausz Gáborról volt szó, Judit megkérdezte, hogy de a párja, nem a felesége, igaz?

Juditról anmnyit lehet még tudni, amit elmondott magáról.

Imádja a luxust, szeret utazni, és a kedvenc helye Dubaj. A Séfek séféről pedig at mondta annak idején:

"Gáborral kellene megnyernem a műsort, mert ő még sosem nyert, és itt az ideje. Gábor, megnyerjük!"

Nem nyerték meg.


Megosztom
Link másolása