SZTÁR

Caramel: „Százszor inkább Azahriah meg Desh, inkább őket lássam a csúcson, mert ők legalább szólnak valamiről”

Szerinte Azahriah miatt az egész magyar popszakma kivan, annyira nem tudnak mit kezdeni vele.

Megosztom
Link másolása

Izgalmas beszélgetést tettek közzé a Romaversitas Alapítvány a Youtube-csatornáján.

A stúdió vendége Caramel, vagyis Molnár Ferenc volt, aki nem csupán a gyermekkoráról, hátteréről beszélt, hanem a mai zeneiparról és Azahriah sikeréről.

Caramel annak idején a Megasztárban vált ismertté, és miután megnyerte, szólókarrierbe kezdett. Eddig hétszer koncertezett az Arénában. Többek közt ezért is kerülhetett szóba Azahriah, aki három egymást követő napra fogja megtölteni az Arénát márciusban, sikeréről és népszerúségéről pedig sokan mondták már el eddig a véleményüket. És sokan próbálják megfejteni, mitől működik, mi a "titka".

Caramel azt mondta:

"Eleve herótom van attól, amikor próbálják megfejteni Azahriah-t. Annyira ciki azt fejtegetni, mitől működik, mi a recept? Én meg ülök, hogy annyira ciki, hogy próbáltok fejtegetni egy olyan dolgot, amit nem értetek. Ezt nem lehet megfejteni, mert egyedi és megismételhetetlen. Egy-egy elemét meg lehet fejteni, hogy az autotune tetszik a mai fiataloknak, vagy a trap vagy a balkáni ízek, és tetszik nekik, hogy egy csomó impulzus van egy számban."

Szerinte működik és kész. Caramel azt is elmondta, hogy nem azért mondja mindezt, mert jó pontot akar szerezni, tőle távol áll ez a zenei világ. De

"Százszor inkább Azahriah meg Desh, mint - és itt most nem akarok neveket mondani. De inkább őket lássam a csúcson, mint bárki mást. Mert ők legalább szólnak valamiről, és olyasmit fogalmaznak meg, amit nagyon sok ember érez."

A mai magyar popszcénáráról azt mondta:

"Az egész popszakma annyira kivan, annyira nem tudnak ezzel mit kezdeni. Szomorú, de valahol vicces is látni, hogy mennyire értetlenül állnak ez előtt, és belezakkannak."

Mint azt a műsorvezető is megjegyezte, ezek a "gyerekek" az interneten nőttek fel, ebből a közegből jönnek, ezért is érhettek el ilyen sikereket. Szerinte most már nem annyira egyszerű legyártani egy sztárt vagy egy sztárcsapatot.

"Ez a szép, hogy ezeket a gyerekeket nem gyártották. (...) Organikusan növekedtek."

A teljes beszélgetést itt láthatjátok:


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
Forstner Csenge szerint ha napi 2 vitamint szedsz be, akkor egy 60 darabos doboz 2 hónapra elég
A redditezők szóltak, hogy nem jön ki a matek.

Megosztom
Link másolása

Érdekes dologra hívták fel ismét a figyelmet a redditezők.

Forstner Csenge egyik Instagram-sztorijának képét másolták be. A sztoriban egy kérdésre válaszolt az influencer.

Ezek szerint ha naponta 2 vitamint szedsz, akkor egy 60 darabos doboz 2 hónapra elég. A redditezők szerint nem jön ki a matek.
Fostner Csenge szerint ha napi 2 vitamint szedsz be, akkor egy 60 darabos pakk 2 hónapra elég

Forstner Csenge magyar közösségi média influenszer TikTokon vált ismertté a videóival. Jelenleg több mint 1,1 millió követővel és 121,9 millió kedveléssel rendelkezik. 2003. június 13-án született Budapesten.

A TikTok mellett aktív Instagramon is, ahol több mint 379 ezer követője van. Itt gyakran oszt meg személyes pillanatokat és divattal kapcsolatos tartalmakat. YouTube-on is jelen van.

Zenei téren is kipróbálta magát; közreműködött a Three Guests nevű formáció "Haunt You" című dalában. Vállalkozóként dolgozik a XXL Hair nevű hajápolási márka alapítójaként és vezérigazgatójaként.


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
Megszületett Zámbó Jimmy fiának, Zámbó Sebastiannak az ötödik gyermeke, nagyon boldog az apuka
Megható fotót osztott meg újszülött kisfiáról az egyik közösségi oldalon.

Megosztom
Link másolása

Megható képet osztott meg a rajongóival Zámbó Sebastian.

A néhai Zámbó Jimmy középső fia, aki apja nyomdokaiba lépve énekesként és zenészként tevékenykedik, 2023-ban vett feleségül a szerelmét, Nikolettát.

A felesége előző kapcsolatából már született három gyermek, egy közös kisfiuk is van, így a nemrég világra jött babával együtt már öt gyermeke van az énekesnek.

Zámbó Sebastian büszkén posztolta Facebookon a képet, amelyen a csöppséggel látható.

A fotót erre a linkre kattintva láthatod.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Na jó, Tornóczky Anita újszülött kisfiánál édesebbet ma már úgysem tudunk mutatni!
Egészen más lesz az idei karácsony a műsorvezető és családja számára.

Megosztom
Link másolása

Pár hete született meg Tornóczky Anitáék várva várt kisfia, Noel.

A 45 éves műsorvezető és párja, Miklós öt éven át próbálkozott a családalapítással, és végül egy lombikprogram révén vált valóra álmuk. Tornóczky Anita 2024. november 27-én adott életet a kisfiúnak.

A baba és a mama jól van, bár a műsorvezetőt megviselte a szülés.

Anita és családja számára az idei karácsony különösen örömteli, hiszen már Noel jelenlétében ünnepelhetnek.

A műsorvezető már megosztott pár kedves pillanatot a köbvetőivel, most egy édes fotót publikált Instagramon:


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A Rovatból
Így néz ki most Geronazzo Mária, akit a hatalmas ajkairól és felnőttfilmes múltjáról ismert meg annak idején az ország
Jelenleg négy házasság után boldog szingliként él, és nem vágyik társra.

Megosztom
Link másolása

Megkereste a Blikk Geronazzo Máriát, aki a hatalmas szájáról lett híres annak idején.

Geronazzo Mária magyar médiaszemélyiség, aki a 2000-es években vált ismertté különleges megjelenésével és médiaszerepléseivel.

Több plasztikai műtéten is átesett, de ezek közül kétségkívül az ajakfeltöltései tűntek ki.

Az elmúlt években visszavonult a magyar médiától, és Svájcban élt, ahol spirituális képességeit fejlesztette. Egy ezoterikus televíziónál dolgozott, és nagymesterré vált. Saját csoportot vezetett, ahol energiát adott át tagjainak.

Nemrég elárulta, hogy életére visszatekintve csak egyetlen döntését bánta meg: a felnőttfilmben való szereplését.

Minden más döntését szerette, és mindig önmagát adta. A jövőben pedig spirituális internetes műsor indítását tervezi:

"Ahol a boldogsággal foglalkozom majd, mert sok a boldogtalan ember. A koromból adódóan segíthetek nekik. Egyébként tanulni is szeretnék még, méghozzá pszichológiát, amiben a lányom is támogat. Úgyhogy hamarosan jelentkezem az egyetemre, és képezni fogom magam."

Ami a magánéletét illeti, négyszer volt férjnél, és mindegyik házasságából ő lépett ki, mivel elmondása szerint partnerei féltékenyek voltak rá, és nem hagytak számára privát teret.

Jelenleg boldog szingliként él, és nem vágyik társra.

Ken baba és Geronazzo Mária beszélhgetése néhány éve:


Megosztom
Link másolása