7 évig próbálkozott lombik programmal Solti Berni, mire összejött a baba – Ezekkel a szörnyű mellékhatásokkal kell most megküzdenie
Kisbabája mellett most saját egészségére is nagy hangsúlyt kell fektetnie.
Solti Berni és Solti Ádám boldogsága határtalan, hiszen kisfiuk, Beni, most ünnepelte első születésnapját. A párnak hét évnyi próbálkozás és lombikkezelés után sikerült végre szülőkké válniuk.
Bár már egy éve szerető családot alkotnak, a boldogságuk sajnos nem felhőtlen.
Berni kendőzetlen őszinteséggel beszélt arról, hogyan változott meg a teste a hét évnyi lombikkezelés hatására és milyen hatással volt ez egészségére.
Bár a szoptatás után leadott hét kilót, később még több jött vissza, hiába diétázott és mozgott sokat. Ez a változás erősen megrengette az újdonsült anyuka önbizalmát, még ha férje, Ádám végig támogatta is.
„Nagyon zavart a külsőm, feszélyezve éreztem magam annak ellenére is, hogy Ádám végig támogatott. Rendszeresen elmondta, hogy higgyem el, számára most vagyok a legszebb, hiszen életet adtam a gyermekének, ez pedig benne is mindent megváltoztatott.”
Berni végül úgy döntött, orvoshoz fordul a problémával. Az endokrinológus elmagyarázta, hogy ezek a hormonkezelések mellékhatásai, amik érthetően nagyon megviselték Berni szervezetét a hét év alatt.
„Mivel a hormonháztartásom még nem jött helyre, így a családomban előforduló cukorbetegség veszélye is fennáll. Alapos kivizsgálások után most gyógyszert szedek, és kontrollra járok.”
-tette hozzá.
Az anyukának most különös figyelmet kell fordítania saját egészségére kisgyermeke mellett. Szerencsére párja és szüleik is nagy segítség a mindennapokban.
Via