SZTÁR

Bruce Willis felesége könyvet ír arról, milyen a demenciában szenvedő színésszel élni

A diagnózis kézhez vétele után nem kaptak információt arra vonatkozóan, hogyan is tovább. Könyvével a hasonló cipőben járóknak kíván segíteni.

Megosztom
Link másolása

Nagyjából egy évvel ezelőtt derült ki, hogy Bruce Willis frontotemporális demenciában szenved, és állapota igen gyorsan romlik. A színészkedéssel már korábban, 2020-ban felhagyott, mikor kiderült, hogy afféziája van. A család élete azóta gyökeresen felfordult, felesége azonba mellette van és sokat segít Willis ápolásában.

Bruce Willis felesége, Emma Heming Willis ehhez kapcsolódóan most el is mesélte, hogy könyvet készül kiadni az elmúlt időszakban szerzett tapasztalatairól. Az írás várhatóan 2025-ben kerül majd a boltok polcaira.

Ennek kapcsán interjút is adott, amiben elmesélte, hogy az inspirálta őt első sorban a könyv megírására, hogy a diagnózis kézhezvétele után gyakorlatilag elengedték a kezét, és nem kaptak információt arról, hogy ilyenkor mit és hogyan is érdemes csinálni. Pedig ez egy olyan betegség, ami tényleg az egész családot érinti.

„Úgy sétáltunk ki a rendelőből, hogy szinte semmilyen forrás vagy támogatás nem állt rendelkezésünkre, és egy olyan diagnózissal, amelyet alig tudtam kiejteni”

- mondta el.

Könyvével segíteni szeretne a hozzá hasonló cipőben járóknak, akik még csak az elején járnak, és éppenhogy megkapták a diagnózist.

„Tudniuk kell, hogy nincsenek egyedül, és hogy van támogatás, sőt remény is. Egy tökéletes világban azt képzelném, hogy ez a könyv ott van az orvosi rendelőkben, és a kezükbe adja, hogy hazavigyék.”

Bruce állapotáról időnként beszámol a család valamelyik tagja. A képek alapján jól látszik, hogy szerető közegben élheti a mindennapjait, azt azonban nem tudják a családtagok sem pontosan, hogy mennyit érzékel ebből az egykor igen népszerű akciófilm sztár.

(via: Telex)


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
Forstner Csenge szerint ha napi 2 vitamint szedsz be, akkor egy 60 darabos doboz 2 hónapra elég
A redditezők szóltak, hogy nem jön ki a matek.

Megosztom
Link másolása

Érdekes dologra hívták fel ismét a figyelmet a redditezők.

Forstner Csenge egyik Instagram-sztorijának képét másolták be. A sztoriban egy kérdésre válaszolt az influencer.

Ezek szerint ha naponta 2 vitamint szedsz, akkor egy 60 darabos doboz 2 hónapra elég. A redditezők szerint nem jön ki a matek.
Fostner Csenge szerint ha napi 2 vitamint szedsz be, akkor egy 60 darabos pakk 2 hónapra elég

Forstner Csenge magyar közösségi média influenszer TikTokon vált ismertté a videóival. Jelenleg több mint 1,1 millió követővel és 121,9 millió kedveléssel rendelkezik. 2003. június 13-án született Budapesten.

A TikTok mellett aktív Instagramon is, ahol több mint 379 ezer követője van. Itt gyakran oszt meg személyes pillanatokat és divattal kapcsolatos tartalmakat. YouTube-on is jelen van.

Zenei téren is kipróbálta magát; közreműködött a Three Guests nevű formáció "Haunt You" című dalában. Vállalkozóként dolgozik a XXL Hair nevű hajápolási márka alapítójaként és vezérigazgatójaként.


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
Megszületett Zámbó Jimmy fiának, Zámbó Sebastiannak az ötödik gyermeke, nagyon boldog az apuka
Megható fotót osztott meg újszülött kisfiáról az egyik közösségi oldalon.

Megosztom
Link másolása

Megható képet osztott meg a rajongóival Zámbó Sebastian.

A néhai Zámbó Jimmy középső fia, aki apja nyomdokaiba lépve énekesként és zenészként tevékenykedik, 2023-ban vett feleségül a szerelmét, Nikolettát.

A felesége előző kapcsolatából már született három gyermek, egy közös kisfiuk is van, így a nemrég világra jött babával együtt már öt gyermeke van az énekesnek.

Zámbó Sebastian büszkén posztolta Facebookon a képet, amelyen a csöppséggel látható.

A fotót erre a linkre kattintva láthatod.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Na jó, Tornóczky Anita újszülött kisfiánál édesebbet ma már úgysem tudunk mutatni!
Egészen más lesz az idei karácsony a műsorvezető és családja számára.

Megosztom
Link másolása

Pár hete született meg Tornóczky Anitáék várva várt kisfia, Noel.

A 45 éves műsorvezető és párja, Miklós öt éven át próbálkozott a családalapítással, és végül egy lombikprogram révén vált valóra álmuk. Tornóczky Anita 2024. november 27-én adott életet a kisfiúnak.

A baba és a mama jól van, bár a műsorvezetőt megviselte a szülés.

Anita és családja számára az idei karácsony különösen örömteli, hiszen már Noel jelenlétében ünnepelhetnek.

A műsorvezető már megosztott pár kedves pillanatot a köbvetőivel, most egy édes fotót publikált Instagramon:


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A Rovatból
Így néz ki most Geronazzo Mária, akit a hatalmas ajkairól és felnőttfilmes múltjáról ismert meg annak idején az ország
Jelenleg négy házasság után boldog szingliként él, és nem vágyik társra.

Megosztom
Link másolása

Megkereste a Blikk Geronazzo Máriát, aki a hatalmas szájáról lett híres annak idején.

Geronazzo Mária magyar médiaszemélyiség, aki a 2000-es években vált ismertté különleges megjelenésével és médiaszerepléseivel.

Több plasztikai műtéten is átesett, de ezek közül kétségkívül az ajakfeltöltései tűntek ki.

Az elmúlt években visszavonult a magyar médiától, és Svájcban élt, ahol spirituális képességeit fejlesztette. Egy ezoterikus televíziónál dolgozott, és nagymesterré vált. Saját csoportot vezetett, ahol energiát adott át tagjainak.

Nemrég elárulta, hogy életére visszatekintve csak egyetlen döntését bánta meg: a felnőttfilmben való szereplését.

Minden más döntését szerette, és mindig önmagát adta. A jövőben pedig spirituális internetes műsor indítását tervezi:

"Ahol a boldogsággal foglalkozom majd, mert sok a boldogtalan ember. A koromból adódóan segíthetek nekik. Egyébként tanulni is szeretnék még, méghozzá pszichológiát, amiben a lányom is támogat. Úgyhogy hamarosan jelentkezem az egyetemre, és képezni fogom magam."

Ami a magánéletét illeti, négyszer volt férjnél, és mindegyik házasságából ő lépett ki, mivel elmondása szerint partnerei féltékenyek voltak rá, és nem hagytak számára privát teret.

Jelenleg boldog szingliként él, és nem vágyik társra.

Ken baba és Geronazzo Mária beszélhgetése néhány éve:


Megosztom
Link másolása