SZTÁR

Blake Lively visszatért: három hónappal negyedik gyermeke születését követően újra forgat

A színésznő nem vesztegeti az idejét, máris kamerák elé állt.

Megosztom
Link másolása

Azt már megszokhattuk, hogy Blake Lively lenyűgöző. Legutóbb éppen amiatt siránkoztak az emberek, hogy nem fogják látni a színésznőt a Met-gálán, pedig minden évben valami különlegessel készül és miatta érdemes várni ezt a rendezvényt. Persze Blake ezt is egy poénnal ütötte el, és egy mellfejős képet posztolt Instasztoriban, „május első hétfője” felirattal.

A Pletykafészek sztárja, úgy tűnik, nem szeret pihenni, és ezt nem csak azért mondjuk, mert négy gyereket vállaltak, hanem azért is, mert mindössze három hónappal szülés után már egy film forgatásán szúrták ki New Yorkban.

Természetesen ezúttal is csodálatosan nézett ki, egy világosbarna, halter stílusú ruhát viselt, amit pedig egy pár mintás zoknival és papuccsal kombinált. Később egy világosabb rózsaszín pólót és egy sötétebb kabátot is húzott a ruhára.

Ha kíváncsi vagy a folytatásra, lapozz!



Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
Megszületett Zámbó Jimmy fiának, Zámbó Sebastiannak az ötödik gyermeke, nagyon boldog az apuka
Megható fotót osztott meg újszülött kisfiáról az egyik közösségi oldalon.

Megosztom
Link másolása

Megható képet osztott meg a rajongóival Zámbó Sebastian.

A néhai Zámbó Jimmy középső fia, aki apja nyomdokaiba lépve énekesként és zenészként tevékenykedik, 2023-ban vett feleségül a szerelmét, Nikolettát.

A felesége előző kapcsolatából már született három gyermek, egy közös kisfiuk is van, így a nemrég világra jött babával együtt már öt gyermeke van az énekesnek.

Zámbó Sebastian büszkén posztolta Facebookon a képet, amelyen a csöppséggel látható.

A fotót erre a linkre kattintva láthatod.


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
Na jó, Tornóczky Anita újszülött kisfiánál édesebbet ma már úgysem tudunk mutatni!
Egészen más lesz az idei karácsony a műsorvezető és családja számára.

Megosztom
Link másolása

Pár hete született meg Tornóczky Anitáék várva várt kisfia, Noel.

A 45 éves műsorvezető és párja, Miklós öt éven át próbálkozott a családalapítással, és végül egy lombikprogram révén vált valóra álmuk. Tornóczky Anita 2024. november 27-én adott életet a kisfiúnak.

A baba és a mama jól van, bár a műsorvezetőt megviselte a szülés.

Anita és családja számára az idei karácsony különösen örömteli, hiszen már Noel jelenlétében ünnepelhetnek.

A műsorvezető már megosztott pár kedves pillanatot a köbvetőivel, most egy édes fotót publikált Instagramon:


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Valódi vészhelyzet a TV2-nél: adás előtt kellett újraéleszteni a televízió munkatársát
Életmentés a TV2 székházában: Szentpéteri Eszter gyors reakciója mentette meg egy biztonsági őr életét.

Megosztom
Link másolása

Szentpéteri Eszter, a Tények reggeli adásának műsorvezetője szerdán reggel megérkezett a TV2 székházába, de ezúttal a megszokott rutin váratlanul megszakadt: adás előtt sürgős telefonhívást kapott. Az egyik biztonsági őr rosszul lett, leállt a szíve.

A műsorvezető, akinek egészségügyi végzettsége is van, azonnal a helyszínre sietett, és a mentők kiérkezéséig hat percig folytatta az újraélesztést.

Közben az őr állapota többször is kritikusra fordult. „Életem leghosszabb hat perce volt” – idézte fel az eseményeket a műsorvezető.

A mentők megérkezése után a biztonsági őrt stabilizálták és kórházba szállították, ahol továbbra is megfigyelés alatt tartják.

Szentpéteri Eszter ezt követően visszatért a stúdióba, és a történtek ellenére is profin levezette a reggeli műsort.

„Életet mentettem. Erre a hajnalra mindig emlékezni fogok. Leginkább hálával” – írta később közösségi oldalán, személyes hangvételű bejegyzésében. Az eset tanulságait is megosztotta: „A legfontosabb tanulság, hogy mindannyian magabiztosan tudjunk reagálni. Hogyan lehetne ezt elérni?”

Kiemelte, hogy az újraélesztés alapvető ismeretei mindenki számára elsajátíthatók, és akár egy rövid képzés is életmentő lehet.

Via Story.hu


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A Rovatból
Csodás kis cukifalat Paris Hilton kisfia, és egyáltalán nem vízfejű, friss fotót osztott meg róla az anyukája
Születése után rengetegen bántották a kisfiút és az anyukáját is a kommentelők, akik szerint túl nagy volt a baba feje.

Megosztom
Link másolása

Paris Hilton amerikai médiaszemélyiség, influencer és üzletasszony 2023 januárjában vált édesanyává.

Béranya közreműködésével született első gyermeke, Phoenix Barron Hilton Reum.

Amikor a kisfiát először mutatta meg Instagramon, egyes kommentelők borzasztó sokat bántották és kritizálták a babát. Szerintük túl nagy volt a feje, sőt, egyenesen azt állították, hogy vízfejű, beteg, valami nem stimmel vele.

Paris Hilton határozottan reagált ezekre a megjegyzésekre, kijelentve, hogy fia teljesen egészséges, és az orvosok szerint nincs semmi probléma vele.

Egyébként pedig ha bármilyen betegsége lett volna, akkor mi van? Semmi. Tündéri baba lett volna akkor is.

Most egy friss fotósorozatot osztott meg a lassan 2 éves Phoenix-ről Paris Hilron:


Megosztom
Link másolása