Bay Éva, a nyolcvanas évek gyönyörű bemondónője megmutatta ritkán látott férjét
Nem egy ezüstkészlet, hanem egy repülőjegy Dublinba – Bay Éva számára a Kincsvadászok VIP-ben kapott pénz nem a vagyont, hanem egy régóta várt találkozást jelenti. A legendás bemondónő egyértelműen fogalmazott, amikor arról kérdezték, miért válik meg a családi emléktől.
– szögezte le.
Bay Éva a Kincsvadászok VIP című műsorába a nagymamája egykori gyűjteményéből származó készlettel érkezett. A szakértői vizsgálat során kiderült, hogy nem minden darab nemesfém, akadt köztük alpakka is. A tárgyakat végül Fejes Tamás, a Tankcsapda dobosa, a műsor állandó kereskedője vásárolta meg 110 ezer forintért. A pénznek pedig már meg is van a helye.
„Az ezüstszettért kapott pénzen repülőjegyet veszek Dublinba, és a férjemmel együtt meglátogatjuk az Írországban élő »kisöcsémet«, aki tulajdonképpen a tiszteletbeli testvérem... A terv az, hogy kiutazunk Dublinba, és a tesikém új vitorlásán kihajózunk az Ír-tengerre” – árulta el a Meglepetés magazinnak a bemondónő.
Bay Éva 1952-ben született. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán, esztétika szakon végzett.
A bemondó szakmát Fischer Sándor stúdiójában tanulta, három hónap elteltével került adásba. Hat éven keresztül Híradózott, az Ablak című közéleti magazinban, valamint nótaműsorokban, a Falutévében, az Ötös- a Hatoslottó-sorsolásokban is dolgozott. Több könnyűzenei műsort és televíziós esztrád műsorokat is vezetett. 1986-ban ő konferálta fel az első Formula-1 nagydíj adását.
A volt televíziós személyiség 73 évesen úgy érzi, mindene megvan, amire valaha vágyott, és felidézte, hogy fiatal lányként három álmot dédelgetett.
– sorolta.
– jelentette ki, majd hozzátette: „bár gazdag nem lettem, de szerencsére nem kell néznem az árcédulákat a közértben.”
BAY ÉVA ÉS MARCALI LÁSZLÓ FOTÓJÁT ERRE A LINKRE KATTINTVA LÁTHATOD.
Via nlc.hu
