SZTÁR

Balázsék beleszálltak Shane Tusupba: „Amikor a tizedik másodpercben fekszel, elgondolkozol, hogy megérte-e ez az egész”

Nem kímélték az edzőt, és rámutattak néhány furcsa dologra.

Megosztom
Link másolása

Tegnap este a Sztárbox című műsorban több páros is egymásnak esett, de a legnagyobb balhét természetesen az utolsó meccs hozta, amikor Torghelle Sándor

némileg talán váratlanul, de az első menetben technikai KO-val intézte el Shane Tusupot.

Tusup viszont úgy megsértődött a vereségen, hogy egy szó nélkül elviharzott. Az alig egy perces mérkőzést Sebestyén Balázsék sem hagyták szó nélkül a hétfő reggeli rádióműsorukban.

Ahogy megírtuk, Shane Tusup nehezen viselte a vereséget: nem adott interjút, láthatóan dühös volt, és miután Torghelle kezét a magasba emelték, szó nélkül elhagyta a ringet.

A Balázsék című reggeli műsor mai adásában a három műsorvezető, Ráskó Eszter, Sebestyén Balázs és Rákóczi Feri alaposan átbeszélték az eseményeket. Balázs azzal kezdte, hogy

„Torghelle az ment előre, úgy megverte a Tusupot”.

A műsorvezetők kritikusak voltak Tusup reakciójával kapcsolatban, és nem hagyták szó nélkül a hirtelen kivonulását.

Rákóczi Feri még azt is felidézte, hogy Tusup milyen nagy mellénnyel állt neki a meccsnek, lenagypapázta a nála csak 6 évvel idősebb ellenfelét, aki talán ezen is felhúzhatta magát.

„Amikor a tizedik másodpercben fekszel, akkor szerintem elgondolkozol, hogy megérte-e ez az egész”

– fűzte hozzá Rákóczi Feri, mire Balázs elmondta, hogy harciasabbnak tűnt ennél Tusup.

„Tipikusan ilyen a szája jár típus, nem? Aki csak addig tud ilyen iszonyatosan keménynek lenni, amíg másoknak kell segíteni a jó tanácsokkal, tudod.

Mindenről van véleménye, meg mindig benne van az a plusz, amit bele kell tenni, hogy megmutassa, ő azért több a többieknél, de amikor az igazi akció eljön…” - tette még hzzá Ráskó Eszter a véleményét.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
Forstner Csenge szerint ha napi 2 vitamint szedsz be, akkor egy 60 darabos doboz 2 hónapra elég
A redditezők szóltak, hogy nem jön ki a matek.

Megosztom
Link másolása

Érdekes dologra hívták fel ismét a figyelmet a redditezők.

Forstner Csenge egyik Instagram-sztorijának képét másolták be. A sztoriban egy kérdésre válaszolt az influencer.

Ezek szerint ha naponta 2 vitamint szedsz, akkor egy 60 darabos doboz 2 hónapra elég. A redditezők szerint nem jön ki a matek.
Fostner Csenge szerint ha napi 2 vitamint szedsz be, akkor egy 60 darabos pakk 2 hónapra elég

Forstner Csenge magyar közösségi média influenszer TikTokon vált ismertté a videóival. Jelenleg több mint 1,1 millió követővel és 121,9 millió kedveléssel rendelkezik. 2003. június 13-án született Budapesten.

A TikTok mellett aktív Instagramon is, ahol több mint 379 ezer követője van. Itt gyakran oszt meg személyes pillanatokat és divattal kapcsolatos tartalmakat. YouTube-on is jelen van.

Zenei téren is kipróbálta magát; közreműködött a Three Guests nevű formáció "Haunt You" című dalában. Vállalkozóként dolgozik a XXL Hair nevű hajápolási márka alapítójaként és vezérigazgatójaként.


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
Na jó, Tornóczky Anita újszülött kisfiánál édesebbet ma már úgysem tudunk mutatni!
Egészen más lesz az idei karácsony a műsorvezető és családja számára.

Megosztom
Link másolása

Pár hete született meg Tornóczky Anitáék várva várt kisfia, Noel.

A 45 éves műsorvezető és párja, Miklós öt éven át próbálkozott a családalapítással, és végül egy lombikprogram révén vált valóra álmuk. Tornóczky Anita 2024. november 27-én adott életet a kisfiúnak.

A baba és a mama jól van, bár a műsorvezetőt megviselte a szülés.

Anita és családja számára az idei karácsony különösen örömteli, hiszen már Noel jelenlétében ünnepelhetnek.

A műsorvezető már megosztott pár kedves pillanatot a köbvetőivel, most egy édes fotót publikált Instagramon:


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Megszületett Zámbó Jimmy fiának, Zámbó Sebastiannak az ötödik gyermeke, nagyon boldog az apuka
Megható fotót osztott meg újszülött kisfiáról az egyik közösségi oldalon.

Megosztom
Link másolása

Megható képet osztott meg a rajongóival Zámbó Sebastian.

A néhai Zámbó Jimmy középső fia, aki apja nyomdokaiba lépve énekesként és zenészként tevékenykedik, 2023-ban vett feleségül a szerelmét, Nikolettát.

A felesége előző kapcsolatából már született három gyermek, egy közös kisfiuk is van, így a nemrég világra jött babával együtt már öt gyermeke van az énekesnek.

Zámbó Sebastian büszkén posztolta Facebookon a képet, amelyen a csöppséggel látható.

A fotót erre a linkre kattintva láthatod.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A Rovatból
Így néz ki most Geronazzo Mária, akit a hatalmas ajkairól és felnőttfilmes múltjáról ismert meg annak idején az ország
Jelenleg négy házasság után boldog szingliként él, és nem vágyik társra.

Megosztom
Link másolása

Megkereste a Blikk Geronazzo Máriát, aki a hatalmas szájáról lett híres annak idején.

Geronazzo Mária magyar médiaszemélyiség, aki a 2000-es években vált ismertté különleges megjelenésével és médiaszerepléseivel.

Több plasztikai műtéten is átesett, de ezek közül kétségkívül az ajakfeltöltései tűntek ki.

Az elmúlt években visszavonult a magyar médiától, és Svájcban élt, ahol spirituális képességeit fejlesztette. Egy ezoterikus televíziónál dolgozott, és nagymesterré vált. Saját csoportot vezetett, ahol energiát adott át tagjainak.

Nemrég elárulta, hogy életére visszatekintve csak egyetlen döntését bánta meg: a felnőttfilmben való szereplését.

Minden más döntését szerette, és mindig önmagát adta. A jövőben pedig spirituális internetes műsor indítását tervezi:

"Ahol a boldogsággal foglalkozom majd, mert sok a boldogtalan ember. A koromból adódóan segíthetek nekik. Egyébként tanulni is szeretnék még, méghozzá pszichológiát, amiben a lányom is támogat. Úgyhogy hamarosan jelentkezem az egyetemre, és képezni fogom magam."

Ami a magánéletét illeti, négyszer volt férjnél, és mindegyik házasságából ő lépett ki, mivel elmondása szerint partnerei féltékenyek voltak rá, és nem hagytak számára privát teret.

Jelenleg boldog szingliként él, és nem vágyik társra.

Ken baba és Geronazzo Mária beszélhgetése néhány éve:


Megosztom
Link másolása