SOKKOLÓ TÉMA! Az utasok szerint már halott volt, az easyJet szerint élt: rejtély egy 89 éves nő halála körül a Londonba tartó gépen
Döbbenetes jeleneteknek lehettek tanúi egy Spanyolországból Angliába tartó repülőgép utasai, amikor egy család egy láthatóan élettelen idős asszonyt tol fel a fedélzetre.
a gép azonban nem szállt fel időben, a kiérkező mentők pedig már csak a halál beálltát tudták megállapítani az utastérben.
Az eset múlt csütörtökön történt a Málagából a londoni Gatwick repülőtérre tartó easyJet járaton. A gépnek délelőtt 11:15-kor kellett volna felszállnia, ám a spanyol csendőrség tájékoztatása szerint nem sokkal 11 óra után már riasztást kaptak a haláleset miatt.
Öt családtagja kísérte, kerekesszékben vitték fel a gépre. Az utasokat leszállították, a járat pedig óriási késéssel, este háromnegyed tizenegy körül tudott elindulni.
Petra Boddington így emlékezett: „Nagyon úgy nézett ki, mintha halott lenne, egy székben, amit a családja tolt, és állítólag a családja azt mondta, hogy teljesen jól van.”
Tracy-Ann Kitching a közösségi oldalán írta: „Láttam, ahogy felgördítik a gépre; valaki tartotta a fejét. Egy valódi orvos a fedélzeten megerősítette, hogy már halott volt, amikor beültették.”
Az easyJet szóvivője közölte, hogy az idős hölgy rendelkezett érvényes, repülésre alkalmas orvosi papírral, és a beszállás pillanatában még életben volt.
Álláspontjuk szerint az utas állapota a beszállás után hirtelen romlott, ezért a gép még a gurulás megkezdése előtt visszatért az állóhelyre, hogy sürgős orvosi segítséget kaphasson, de az életét már nem tudták megmenteni.
de ezt hivatalosan senki nem erősítette meg. Egy holttest nemzetközi szállítása rendkívül drága és bonyolult: speciális koporsót, engedélyeket és cargo-szállítást igényel,
A légitársasági szabályok szerint, ha egy utas gyenge vagy beteg, a földi személyzet kérheti az orvosi igazolást. Ha a „fit to fly” papír rendben van, és az utas nem fertőző, általában engedélyezik az utazást, különösen, ha család kíséri.
VIA Yahoo