INSPIRÁLÓ
A Rovatból

„Az étel a művészet egy formája” - mese a séfről, aki forradalmasította a vegán konyhát

Daniel Humm lenyűgöző és kreatív ötletei hatást gyakorolnak rád még akkor is, ha nem tudsz róla.

Megosztom
Link másolása

Daniel Humm neve a modern gasztronómia világában egyet jelent az innovációval, a kiváló minőséggel és a kreativitással. A svájci származású séf nemcsak kulináris remekműveiről ismert, hanem arról is, hogy újradefiniálta, mit jelent a fine dining élmény. Bár a 48 éves férfi New Yorkban érte el élete legnagyobb sikereit,

a négy nyelvű és -kultúrájú Svájcban született, és már gyerekként ott lábatlankodott a konyhában, hogy ellesse anyukájától és nagymamájától a hagyományos svájci ételek készítését.

Elég hamar kiderült, hogy kivételes tehetség. 14 éves korában már egy helyi étteremben dolgozott, ahol jól begyakorolta a klasszikus európai főzési technikákat. Sokaknak ez elég is lenne, de Daniel ennél jóval többre vágyott.

Az első Michelin-csillag

A fiatal séf karrierje igazán akkor indult be, amikor a Gasthaus zum Gupf nevű étteremben kezdett dolgozni.

Elég gyorsan megkapta első Michelin-csillagát, mindössze 24 éves volt ekkor, és ez ráirányította a nemzetközi figyelmet.

Kreatív ötletei és a helyi alapanyagok iránti elkötelezettsége villámgyorsan híressé tette őt a kulinária világában. Három évvel később ki is költözött Amerikába, San Franciscóban lett vezető séf. Minden helyi elismerést besöpört, de ezzel sem elégedett meg. Harminc éves korában már New Yorkban dolgozott, az egyik ismert étterem vezető séfje lett.

Az Eleven Madison Park élén

2006-ban újabb költözés következett tehát, Humm New Yorkba költözött, hogy az Eleven Madison Park étterem séfje legyen. Az étterem Manhattan egyik legszebb parkjára, a Madison Square Parkra néz. A hely, amely addig is elismert volt, Daniel Humm irányítása alatt a világ egyik legjobb éttermévé vált.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Daniel Humm (@danielhumm) által megosztott bejegyzés

Amikor lehetősége adódott rá, 2011-ben meg is vette, és egy új koncepciót vezetett be, amely a szezonális alapanyagokra és a tökéletes vendégélményre helyezte a hangsúlyt.

Az Eleven Madison Park azóta három Michelin-csillagot kapott, és többször is elnyerte a Világ Legjobb Étterme címet. Ha be szeretnél jelentkezni, hónapokra előre tervezz, és számolj azzal is, hogy egy-egy degusztációs menüsor 3-400 dollárba kerül.

Sokaknak ez is elég lenne, de Daniel még ennél is többre vágyott.

Michelin-csillagos vegán konyha?

Daniel Humm nemcsak arról ismert, hogy kiváló minőségű ételekkel kényezteti el a vendégeit, hanem arról is, hogy folyamatosan újít és feszegeti a gasztronómia határait. A 2020-as koronavírus-járvány drámai hatással volt az éttermekre világszerte, és ez alól az Eleven Madison Park sem volt kivétel. Az étterem hosszú időre bezárt, és ez az időszak lehetőséget adott Humm-nak arra, hogy átgondolja a hely jövőjét. A pandémia rávilágított a fenntarthatóság és az élelmiszer-ellátás törékenységére, ami inspirálta a séfet, hogy új irányt keressen.

Arra jutott, hogy 15 év után valami sokkal izgalmasabbal szeretne foglalkozni.

Merész húzással úgy döntött, hogy kipróbál valamit, amit előtte soha senki nem mert még meglépni, és az Eleven Madison Park étlapját teljesen növényi alapúra változtatja.

Ez a radikális lépés hatalmas visszhangot keltett a kulináris világban, és a legtöbben nem azt emelték ki, hogy milyen jó ötlet, hanem bátorságát sokkal inkább ostobaságnak nevezték. De a séf nem engedett az elképzeléséből, és megkereste azokat a kollégákat, akik elég elkötelezettek és elég tudásuk van ahhoz, hogy a teljesen vegán fine-dining éttermet sikerre vigyék vele.

Az újranyitáskor ezt írta ki a facebook oldalukra: „Barátaim, közel 15 hónappal azután írom ezt, hogy bezártuk az éttermünket, és nagyon izgatottan osztom meg veletek, hogy június 10-én újra megnyitjuk az Eleven Madison Parkot.

A világjárvány térdre kényszerítette az iparágunkat. A bezárásunkkal a csapatunk nagy részét elbocsátottuk, és tényleg nem tudtuk, hogy lesz-e még Eleven Madison Park.... - egyértelmű volt, hogy mindazok után, amit az elmúlt évben átéltünk, nem tudjuk ugyanazt az éttermet megnyitni.

Ennek tudatában örömmel osztom meg, hogy úgy döntöttünk, hogy növényi alapú menüt fogunk felszolgálni, amelyben nem használunk állati eredetű termékeket - minden ételünk zöldségekből készül, mind a földből, mind a tengerből, valamint gyümölcsökből, hüvelyesekből, gombákból, gabonákból és még sok minden másból.”

A Fine Dining újraértelmezése

Bármekkora megbotránkozást is keltett szakmai körökben a bátor döntés, bármennyire húzták is a szájukat az Eleven Madison Park törzsvendégei, az étterem növényi alapú koncepciója nemcsak a fenntarthatóságot, hanem a fine dining újraértelmezését is zászlójára tűzte.

Humm hisz abban, hogy a csúcsgasztronómia az állati eredetű alapanyagok használata nélkül is lehet érdekes, és hogy a húsevők az ő kedvéért be fognak menni egy teljesen vegán étterembe.

És amiben hisz, azt meg is csinálja. Már meg sem lepődünk, hogy igaza lett. Az étterem mára még népszerűbb, mint valaha.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Daniel Humm (@danielhumm) által megosztott bejegyzés

Daniel új utakat nyitott a séfek és az éttermek számára világszerte. Kiderült, hogy a teljesen vegán menü ugyanazt a luxust és kifinomultságot tudja nyújtani, mint a korábbi, csak környezetbarátabb módon.

Művészet a tányéron

A kreatív séf számára a látvány legalább annyira fontos, mint az íz, amikor vegán ételeit készíti. A fine dining világában az étkezési élmény nemcsak az ízlelőbimbókat, hanem a szemet is gyönyörködteti. Humm ételei pedig ezt az esztétikai élményt tökéletesen megtestesítik, és ez alól az új, növényi alapú menüje sem kivétel.

„Az ételek látványának olyannak kell lennie, hogy az első pillantásra lenyűgözze a vendégeket. Az étel a művészet egy formája, és ezt a művészetet minden tálalásnál meg kell mutatni”

- mondja a SecretNYC című lapnak.

A séf és csapata tehát nagy figyelmet fordítanak arra, hogy az ételek látványosak és művésziek legyenek. Színekben és textúrákban gazdagok, ami már önmagában is különleges élményt nyújt.

Inspiráció a természetből

Az új vegán menü kialakítása során Daniel Humm a természetből merített inspirációt. Az ételek gyakran a természetes formákat és színeket idézik, ezzel is erősítve a kapcsolatot az alapanyagokkal. A dekoratív elemek, mint például a virágok, levelek és egyéb növényi díszítések nemcsak a látványnak adnak, hanem az ízvilágnak is.

Daniel Humm számára az ételek elkészítése és tálalása művészi folyamat. Minden egyes tányért gondosan megtervez, hogy a lehető legnagyobb vizuális hatást érje el.

„Az ételnek olyan műalkotásnak kell lennie, amit a vendégek nemcsak megkóstolnak, hanem csodálnak is”

– mondta Humm ugyanabban az interjúban. Ez a szemlélet különösen fontos egy vegán menü esetében, ahol az alapanyagok változatossága és szépsége komoly kihívás elé állítja a séfeket.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Daniel Humm (@danielhumm) által megosztott bejegyzés

A sokszoros Michelin-csillagos séf mindig is a kulináris innováció élvonalában állt. Az, hogy az Eleven Madison Parkot vegán étteremmé alakította, lehetőséget adott számára, hogy új utakat és technikákat fedezzen fel a növényi alapú főzés terén. Ez a kihívás inspirálta őt, hogy még kreatívabb legyen, és új ízeket és textúrákat hozzon létre. Egy dolog azonban komoly bizonytalanságot szült:

képes-e egy totál vegán étterem megtartani a 3 Michelin-csillagot?

Hamarosan kiderült, hogy igen. 2022 nyarán, néhány hónappal a nyitás után bejelentették, hogy a Michelin-csillag ellenőrei eléggé elégedettek voltak, és az étterem megtarthatta az összes csillagát. Aztán 2023-ban is.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Daniel Humm (@danielhumm) által megosztott bejegyzés

Így írt erről a guide: „Daniel Humm séf a modern elegancia e temploma felett áll, és buzgón törekszik a mesteri pontosságra… A személyzet öltönyeitől a kézzel fújt vázákig minden egyedi készítésű.

A növényi alapú menü a luxusétkezések merész víziója, és páratlan magasságokba emeli a koncepciót.

A frissen sült, finoman ropogósra sütött, hamis vajjal kínált vegán zsemle varázslatos alkotás. A kaviárt utánzó tonburi quenelle, amelyet tormakrémmel tálalnak tökmagvajjal megkent retek tostada kíséretében, egyszerűen lenyűgöző.

A spenótba csomagolt és morzsával díszített párolt seitan ínycsiklandó mártással van feldobva.

A desszertek, például egy fagyasztott cseresznyevirág és rózsaszirom eperrel díszítve, ugyanilyen jól sikerültek.”

Vendégek reakciói

Az Eleven Madison Park vegán átalakulása vegyes reakciókat váltott ki a vendégekből. Sokan üdvözölték az új irányt és dicsérték az ételek szépségét és a séf ötletességét.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Daniel Humm (@danielhumm) által megosztott bejegyzés

Mások hiányolták a korábbi menü állati eredetű ételeit. Azonban a legtöbb visszajelzés pozitív volt, a legtöbb vendég értékelte Humm bátorságát és elkötelezettségét a fenntarthatóság iránt.

Sokan kiemelik, hogy az étteremben való étkezés olyan élményt nyújtott számukra, mint egy művészeti kiállításon vettek volna részt, ahol minden fogás egy-egy műalkotás.

Aki egyszer is beült már az étterembe, oda van a látványvilágáért és azért, ahogy mindaz az ízekhez kapcsolódik.

Az élmény újradefiniálása

Daniel Humm sosem rejtette véka alá, hogy szerinte az étteremélmény több, mint ami a tányéron van.

„Itt az ideje, hogy újradefiniáljuk a luxust mint egy olyan élményt, amely magasabb célt szolgál és valódi kapcsolatot tart fenn a közösséggel”

– nyilatkozta. Az Eleven Madison Park új koncepciója nemcsak az ételek minőségére és ízére összpontosít, hanem arra is, hogy mélyebb kapcsolatot alakítson ki a helyi közösségekkel és a bolygóval is.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Daniel Humm (@danielhumm) által megosztott bejegyzés

A séf ugyanis elkötelezett a fenntarthatóság iránt. Nemcsak a konyhában, hanem azon kívül is nagy hatással van mindenkire. 2017-ben létrehozta a Rethink Food nevű jótékonysági szervezetet, amely az élelmiszer-pazarlás elleni küzdelemre és a rászorulók támogatására összpontosít. A szervezet a New York-i éttermek felesleges ételeit gyűjti össze és osztja szét a rászorulók között, így biztosítva, hogy senki ne maradjon éhesen.

A szervezet egyik jelentős projektje volt, amikor a COVID-19 járvány idején a lezárt éttermek konyháit közösségi konyhává alakította, hogy meleg ételt biztosítsanak a rászorulóknak.

A Rethink Food nemcsak az élelmiszer-pazarlás csökkentésére összpontosít, hanem arra is, hogy a tápláló és egészséges ételek mindenki számára elérhetőek legyenek. A szervezet célja, hogy hosszú távon fenntartható élelmiszer-rendszereket hozzon létre, amelyek csökkentik a pazarlást és támogatják a helyi közösségeket.

Daniel Humm még csak 48 éves, és már övé a Világ Legjobb Étterme. Hobbija a futás és a biciklizés, és úgy tűnik, már rég nemcsak a konyhában, hanem azon kívül is nagy hatással van a világra.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


INSPIRÁLÓ
A Rovatból
Meglepő, mi történt idén a bécsi újévi koncerten – ez nem a nagyik újévi eseménye volt: friss, vidám, érzékeny lett Bécs 2026-ban
Bécs felrobbant az örömtől: mindenki erről a karmesterről beszél.

Megosztom
Link másolása

A bécsi Musikverein Aranytermében ma délelőtt (január 1-jén) lefutott a világ egyik legfurcsábban stabil, mégis évről évre kockázatos élő hagyománya: a Bécsi Filharmonikusok Újévi Koncertje. Stabil, mert a Strauss-dinasztia waltz–polka–galopp háromszögéből ritkán enged; kockázatos, mert a műfaj lényege a hangulati egyensúly, amit a közhelyesség és a túlkomolykodás felől is könnyű elrontani.

2026-ban viszont épp az történt, amit ettől a koncerttől mindenki remél, csak ritkán meri kimondani: friss lett, derűs lett, jókedvű lett, és közben meglepően érzékeny is.

Ennek a kulcsa a debütáló kanadai karmester, Yannick Nézet-Séguin volt, aki most először vezényelte a Neujahrskonzertet. (Wiener Philharmoniker) A „frissesség” itt nem azt jelenti, hogy hirtelen techno szólalt meg a Radetzky helyén, hanem azt, hogy a jól ismert bécsi gesztusok mögött volt levegő. Nézet-Séguin látványosan

nem „ráült” a tradícióra, inkább mozgásban tartotta: a tempókban volt rugalmasság, a karakterekben volt játék,

és mindez anélkül, hogy a zenekar legendás csillogása bármikor is giccsbe csúszott volna.

A program maga is ezt a „tágítás” logikát követte. A nyitány Johann Strauss (ifj.) Indigo és a negyven rabló című operettjéből jött, de a koncert nem ragadt bele a biztos slágerekbe: 5 darab volt újdonság az Újévi Koncertek történetében, és két női szerző is helyet kapott. Josephine Weinlich Sirenen Lieder című polkája és Florence Price Rainbow Waltz-a nem „kvóta-pillanatként” működött, hanem organikusan:

mintha a bécsi könnyedség hirtelen kapott volna egy, a 21. század felé nyitott, szégyenkezés nélküli arcot.

Közben persze megmaradt az a fajta ünnepi koreográfia, amiért ezt a koncertet a fél világ nézi: a Diplomaten-Polka finom üzenetként (diplomácia és béke – nem rossz kombó 2026 elején), a Rosen aus dem Süden nagyvonalú eleganciája, az Egyptischer Marsch egzotikus villanása,

a végén pedig a kötelező rítusok. És mindezt úgy, hogy a „világszínpad” ténye nem nyomta agyon az intimitást:

a közvetítés továbbra is több mint 150 országba megy, nézők tízmillióival, de a hangulat mégis képes volt felszabadult maradni.

A legjobb pillanatokban az egész olyan volt, mintha Nézet-Séguin nemcsak egy koncertet vezényelt volna, hanem egy kollektív hangulat-átállítást: hogy

lehet egyszerre könnyednek lenni és nem felszínesnek; ünnepinek lenni és nem üresnek; vidámnak lenni és közben figyelni a világra is.

Ezért volt ez a 2026-os Újévi Koncert nemcsak jó, hanem kifejezetten jóleső.


Megosztom
Link másolása

INSPIRÁLÓ
A Rovatból
Katalin hercegné megtörte az udvari hagyományokat: csilivili portréfotó helyett szokatlan videóval jelentkezett
A walesi hercegné az „Anyatermészet” sorozatának utolsó részével köszöntötte a rajongókat. A meghitt felvétel a tél csendjéről és a belső békéről szól.
Sassy - sassy.hu
2026. január 15.


Megosztom
Link másolása

A rajongók lélegzetvisszafojtva várták, idén milyen fotóval köszönti a palota a walesi hercegnét.

Katalin mindenkit meglepett:

tökéletes, csilivili portré helyett a lelkébe engedett bepillantást.

Január 9-én, 44. születésnapja alkalmából ugyanis nem új fotót, hanem „Anyatermészet” című videósorozatának befejező részét osztotta meg, ami sokkal személyesebb, mint bármi, amit eddig láthattunk tőle.

Ezzel a lépésével tudatosan szakított azzal az immár tradíciónak számító szokással, hogy a királyi család tagjait egy friss, hivatalos portréval köszöntik jeles napjukon.

A tavaly tavasszal indított, évszakokra tagolt sorozat a természet és az alkotás jótékony hatását járja körül.

„Ez a sorozat a gyógyulásomban is segített, mert a természet és a kreativitás mindannyiunk számára gyógyító erővel bír”

– üzente Katalin hercegné a videó kísérőszövegében. A most megosztott „Tél” című záróepizód a befelé fordulás és a csend fontosságáról szól. „A tél csendje, a türelem és a belső béke mindannyiunkat feltölthet” – hangsúlyozta a hercegné, aki a videóval a természet regeneráló szerepére hívta fel a figyelmet.

A hercegné azonban nemcsak az interneten volt aktív. A jeles napot megelőzően, január 8-án Vilmos herceggel váratlanul felkeresték a londoni Charing Cross kórház dolgozóit, hogy megköszönjék a munkájukat. A The Guardian szerint Katalin a nagy napon édesanyjával és nővérével egy hungerfordi bisztróban, a The Funghi Clubban egy meghitt ebéddel ünnepelt. A személyes hangvételű videóval Katalin egyértelműen új fejezetet nyitott a kommunikációjában; a születésnapi finálé egyszerre volt egy mély gesztus a közönség felé és egy új irány kijelölése.

Via The Prince and Princess of Wales


Megosztom
Link másolása


INSPIRÁLÓ
A Rovatból
„A legjobban égni szeretek” – Gavalda Kinga, a kaszkadőr, aki a Trónok harcában Emilia Clarke helyett állt a tűzbe
Olyan sztárokkal dolgozott, mint Anthony Hopkins és Kate Winslet. Férje is a szakmában van, sőt, már a gyerekeik is kaptak filmszerepet.

Megosztom
Link másolása

Amikor Emilia Clarke a Trónok harcában épp fenségesen nézett a tűzbe, egy magyar csaj, Gavalda Kinga ténylegesen lángolt helyette. Mert van az a szakma, ahol a munka csúcsa az, amikor felgyújtanak, és Kinga az a kaszkadőr, aki állítja: „a legjobban égni szeretek”. Tizenhat évesen, egy lovardában csöppent a kaszkadőrök közé, akikkel hamar megtalálta a közös hangot, tizennyolc évesen pedig már egy reklámfilmben repült – írta a Meglepetés magazin.

A szülei arra nevelték, hogy a sport az élet része, és ha valamibe belekezd, csinálja egy évig.

Ebből lett úszás, tenisz, foci, küzdősport és lovaglás. „Mindez adott egy nagyon jó alapot ahhoz, hogy végül kaszkadőr lehessek” – mondja. Bár az Állatorvosi Egyetemen zoológusként végzett, a filmipar nem eresztette.

A specialitása pedig pont az lett, amitől a legtöbben pánikrohamot kapnának. „Amit sokszor csináltam és nagyon szerettem, azok az égések. Sok filmben »égtem«, a leghíresebb a Szabadság, szerelem, abban Szávai Viktória úgy hal meg, hogy megég. Azt én csináltam helyette.” Aztán jött a csúcs, a Trónok harca.

„A Trónok harca első évadában a főszereplő Daenerys Targaryen, akit Emilia Clarke alakított, bemegy a tűzkörbe, mert ott vannak a sárkánytojások – az is én voltam.”

A dolog persze nem annyiból áll, hogy valaki leönti magát benzinnel. „Nem félek, mert ugyan engem ér a tűz, de fantasztikus csapat áll mögöttem. Több réteg védőruha van ilyenkor rajtam, és speciális gélt kennek rám, hogy ahol a ruha nem fedi a testem, ott se égjek meg.” Minimum két oltóember, profi tűzoltók a háttérben – ez nem hazardírozás, hanem kőkemény szakma.

És ha már Hollywood, akkor jönnek a sztárok, akiknek a viselkedése a kellemes meglepetéstől a szikár profizmusig terjed. Anthony Hopkins például „rendkívül kellemes ember”. Emily Mortimerrel a Spectralt forgatta, és mivel a színésznő alkatilag inkább egy kedves titkárnő, mint akcióhős, Kinga csinált helyette mindent.

„Ő az egyetlen, akitől a forgatás végén ajándékot kaptam, és egy levelet, hogy mennyire hálás. Nagyon jólesett.”

Ryan Gosling a Szárnyas fejvadászban eléggé magának való sztárnak bizonyult. A Homelandben pedig a várandós Claire Danes helyett mászott ki egy ablakon a budai Várban, ment végig a párkányon, majd be egy erkélyre. A Lee című filmben Kate Winslet dublőre volt, aki producerként is szívén viselte a film sorsát. „Ő is elismerte a munkámat.”

De van egy sztár, aki mindent visz.

„Engem egyetlen sztár hoz izgalomba, a Brad Pitt. Ha ő jön Magyarországra, drukkolok, hogy újra találkozhassak vele.”

A World War Z forgatásán dolgoztak együtt, de a közös jelenetüket kivágták. Aztán Angelina Jolie filmjében is felcsillant a remény. „Ő persze berakta Pityut egy jelenetbe – mi ugyanis Pityunak hívjuk Brad Pittet –, és egy pillanatig úgy volt, hogy nagyon közel kerülhetek a kedvencemhez, de aztán sajnos lefújták ezt a részt.”

A szakma a magánéletét is átszövi: férje Kósa László kaszkadőr-koordinátor, két gyerekük pedig már szintén belekóstolt a filmezésbe. Kinga ma már inkább a háttérben segít, mert a forgatások tizenkét órás napjait nehéz összeegyeztetni a családdal.

„Azért szültem a gyerekeimet, hogy én nevelhessem őket, és nem egy bébiszitter. Nekem ők a legfontosabbak, a filmek csak utánuk következnek.”

Via Meglepetés


Megosztom
Link másolása


INSPIRÁLÓ
A Rovatból
Túlélte a Don jegét, de a háborút nem: egy magyar katona története, aki hazajött meghalni
A Don-kanyar évfordulóján nem hadmozdulatokra és veszteségszámokra emlékezünk, hanem egyetlen emberre. Egy fiatal férfira, aki hazajött a frontról – meghalni, és egy menyasszonyra, aki várt rá.

Megosztom
Link másolása

1943. január 12-én, a Don partján indult el az a hadművelet, amely a magyar hadtörténelem egyik legsúlyosabb tragédiájává vált. A Don-kanyar nemcsak hadosztályokat és számokat temetett maga alá, hanem embereket, szerelmeket, ígéreteket.

Ez a történet nem csak a frontvonalról szól, hanem arról is, ami otthon történt: egy fiatal férfiról, aki túlélte a Don jegét, de a háborút nem élhette túl:

Dohánytermesztő kisbirtokosok voltak, mégis bekerült a keleti frontra induló 2. Magyar Hadseregbe Hegedűs Ferenc. Ő már a második testvér volt a családban, akit besoroztak. Fiatal volt és erős, Rozália, a menyasszonya alig-alig engedte el, de nem volt mit tenni. Menni kellett.

Ritkán jött posta felőle. Anyja és szerelme együtt lesték a híreket, hallották, hidász lett, műszaki alakulat, na, ott biztos jó sora lesz. Teltek a hónapok, a két asszony egymásba kapaszkodva várta haza a legényt. Nagyon. Ő tudta ezt, és megfogadta, hogy hazamegy hozzájuk.

Éhezett és fázott. Árkot ásott, befagyott pontondarabokat pucolt. Aztán egyszer csak történt valami. Gyorsan kellett cselekedni ott a Don partján, kellett a híd, de azonnal. Nem volt idő mérlegelni, és a jég nem bírta el. Beszakadt. Nem egyedül süllyedt el a jeges árba, de csak kevesen tudták elkapni a kötelet, amit a társaik dobtak a partról. Míg a fagyott kötél marcangolta a tenyerét, Rozália arcát látta maga előtt. Ki kell kecmeregni. Nem maradhat most itt. Megígérte. Várják.

Ráfagyott a ruha, ropogott a jég a cipőjében. Gyorsan vetkőzött, dörzsölték hóval, aztán lilára fagyva vissza kellett vennie a deres-jeges egyenruhát. Hogy milyen rettenetesen fázott! Már másnap belázasodott. Félrebeszélt. Hátraküldték a hadi kórházba. Teltek a hetek, végül egy jószívű orvos azt mondta neki: Ferenc, menjen haza.

Haza! Hosszú volt az út, de végül megérkezett. Hogy örültek neki! Anyja, menyasszonya, az egész család összeszaladt, de ő csak kapkodott a levegőért és a szobába vágyott.

Jártányi ereje sem volt. Köhögött, fulladt.

Tüdőbaj - mondta a doktor és csak ingatta a fejét. Összesúgtak az asszonyok, előkerültek régi gyógymódok, de ő napról napra keskenyedett. Hétről hétre gyengébb lett. Rozika mellette töltötte minden idejét. Cserélte a borogatást, felrázta a párnáját és arról mesélt neki, milyen szép is lesz az esküvőjük. Hogy reggelig táncolnak majd, csak gyógyuljon meg!

Aztán egy nap a Ferenc keze már nem szorította vissza a Rozika kezét. Hazajött hozzánk meghalni - mondta az anyja, és vigasztalni próbálta az özvegy menyasszonyt.

Gyász borult a házra.

De ilyen temetést nem látott még a világ! A koporsó mögött hófehér menyasszonyi ruhában Rozika ment, egyedül, kezében egy gyönyörű virágcsokor. Mögötte feketében a gyászoló család, végig a falun, egészen a sírig.

Rozál így lett örökre Ferenc menyasszonya. Sosem ment férjhez, nem fogadott udvarlót. Még 65 évig élt, míg szeretett Ference mellé temették.


Megosztom
Link másolása