SZTÁR

Árpa Attila szépségápolási trükkjei: „Azt sem tudom már, hogy néznék ki, ha nem lenne befestve a hajam.”

Azt mondja, nem hiú, csak a szerepek miatt…

Megosztom
Link másolása

Árpa Attila nem finomkodott, amikor Garami Gábor Klasszik című YouTube műsorában a külsejéről kérdezte. Korábban olyan filmekben és sorozatokban tűnt fel, mint a Valami Amerika és a Drága örökösök, most nyíltan beszélt arról, miért tartja fontosnak a hajfestést és az ápolt megjelenést.

„Egyrészt ez egy nagyon jó demagóg magyarázat a részemről, hogy szakmailag muszáj, hogy így nézzek ki… Tehát nem azért festem a hajamat, mert nem vállalom fel az ősz hajszálaimat, hanem mert egy szerepre úgyis befestik.

Ami egyébként igaz! Most is be van festve. Azt sem tudom már, hogy néznék ki, ha nem lenne befestve, mert szinte minden szerepre a produkció befesti.”

De ne higgyük, hogy csak a hajáról van szó! Árpa Attila mindig is komolyan vette a szépségápolást. A színész, aki édesapja nyomdokaiba lépve a szórakoztatóiparban találta meg a helyét, elmondta, hogy a külseje nem csupán hiúsági kérdés, hanem a karrierjének is fontos része. „Nyilván az ember ápolja magát, észreveszi azt, ha nagyobbak a ráncok, nagyobbak a karikák,

gondolkodik azon, mit csináljak, mivel kenjem magam, vagy hallgassak a többiekre, akik azt mondják, hogy a férfiaknak ez jól áll…

Szóval foglalkozni foglalkozok az idősödéssel, mondom, már csak szakmailag is, azért mégiscsak valahogy ebből élek mint színész, mint képernyőn lévő ember."

Az öregedés jeleivel szembenézni nem mindig könnyű számára. Volt idő, amikor pánikba esett, ha meglátott egy újabb ősz szálat a borostájában. A mindig energikus és vagány férfi nehezen viselte a változást. „Szerintem azon már túl vagyok, hogy úristen, még egy ránc, megint egy ősz hajszál!

Talán 44-45 éves lehettem, amikor volt egy kis pánik bennem, amikor az első ősz borosták megjelentek, és nem értettem, mi történik, és mi rosszat ehettem előző este”

– nevette el magát.

Árpa Attila mostanra már inkább azzal foglalkozik, hogyan tarthatja meg a jelenlegi kondiját, és hogyan lassíthatja le az öregedést. Fontosnak tartja, hogy mindig a legjobb formáját mutassa. „Most azzal foglalkozom, hogy a szinten tartáshoz mi kell, hogy lelassítsam tulajdonképpen az öregedést, ami a külsőről szól, a belsőt úgysem lehet. Az időt nem lehet megállítani. Azt tudjuk csinálni, hogy a lehetőségekhez képest próbálunk jól kinézni.

Olyan világban élünk, ahol a temetők tele lesznek gyönyörű szép emberekkel… Mert hiába szabatod szépre az arcodat, tünteted el a ráncokat, meghalni meg fogsz úgyis előbb-utóbb, csak lehet, rohadt jóképű leszel…”

– magyarázta nevetve.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk



Megosztom
Link másolása


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
Fotókkal! György herceg nem tudta visszafogni az érzelmeit a foci EB döntőjén Berlinben
Vilmos herceg és fia, György herceg előbb ujjongott a boldogságtól, majd összetört, amikor a játékvezető lefújta a 2024-es Európa-bajnokság döntőjét.

Megosztom
Link másolása

A walesi herceg, aki az Angol Labdarúgó Szövetség elnöke, és György herceg a képek tanúsága szerint meccs során boldogan ugrottak fel, megölelték egymást, amikor Cole Palmer gólt szerzett, ezzel Anglia 1-1-re egyenlített.

Cuki pillanatokból nem volt hiány, a 10 éves Györgyöt többször is lefotózták, amint komoly arccal mutogatott apjának a pálya felé.

Vilmos herceg is izgatottan figyelte a mérkőzést, azonban mindketten elkeseredtek, amikor 2-1-re vezetett Spanyolország. Vilmos és György csalódottan néztek, amikor a játékvezető lefújta a mérkőzést, és Spanyolország győzött.

A herceg az X-re (korábban Twitter) írta a meccs után:

„Ezúttal nem sikerült. Még mindig nagyon büszkék vagyunk rátok. Hajrá @Anglia. W.”

Károly király is üzenet az angol csapatnak:

„Bár ma este nem nyertetek, feleségemmel és az egész családommal együtt arra biztatunk titeket és a háttér csapatot, hogy emeljétek fel a fejeteket.

Mindenki, aki sportolt már valaha, tudja, milyen elkeserítő egy ilyen eredmény, amikor a győzelem ilyen közel volt - és csatlakozom a szívből jövő együttérzés kifejezéséhez, miközben gratulálok Spanyolországnak.

De kérlek, tudjátok, hogy az Európa-bajnoki döntőbe jutás is nagy eredmény, amely büszkeséget hoz a nemzetnek,

amely továbbra is szurkol a Három Oroszlánért ma - és a jövőbeli diadalok során, amelyek kétségtelenül előttünk állnak. Charles R”

Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Kiderült, ezt mondta Katalin Wimbledonban a győztesnek, amikor átadta a kupát
Egy édes titkot is elárult, amikor beszélgetett Carlos Alcarazzal.

Megosztom
Link másolása

Egy szájról olvasó elárulta, milyen szívmelengetően reagált a walesi hercegné, amikor átadta a wimbledoni trófeát Carlos Alcaraznak, miután a spanyol teniszező másodszor nyerte meg a Grand Slamet.

Katalin és Sarolta beszélgettek Alcarazzal, és elmondták neki, hogy otthon nézték a meccseit.

Katalin így mutatta be a lányát:

„Ő Sarolta, ő is szurkolt neked. Keresztbe tett ujjal szorított érted.”

Alcaraz, aki fehérben volt és tartotta a trófeát, így válaszolt: „Örülök, hogy találkoztunk.”

Katalin hozzátette:

„Sokat néztünk a tévében, szóval nagyszerű végre találkozni veled”

majd elismételte, mert Alcaraz a zajban nem jól hallotta őt. Sarolta kissé félénknek tűnt, de mosolygott Alcarazra, miközben anyukája mellett állt.

Mielőtt a hercegné átadta a trófeát Alcaraznak, együttérzően kezet fogott a második helyezett Novak Djokoviccsal is.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Katalin elképesztően édes új képet osztott meg két gyerekéről, akik nem mehettek el Vilmossal Berlinbe - Fotóval!
Katalin megint készített egy fényképet. Rajta Lajos és Sarolta - ahogy nyilvánosan még senki soha nem láthatta őket.

Megosztom
Link másolása

Vilmos és Katalin a közösségi oldalukra kitettek egy új fotót Sarolta hercegnőről és Lajos hercegről, amint együtt nézik az EB döntőjét, melyben Anglia Spanyolországgal játszott.

A kilencéves Sarolta és a hatéves Lajos a válogatott mezét viselte, amelyeken ott volt a nevük is a hátukon. A cuki képet Katalin készítette.

A walesi herceg és hercegné egy személyes üzenetben azt írták:

„Anglia, a csapatmunkátok, kitartásotok és elszántságotok mindannyiunk számára inspirációt jelentett, fiataloknak és időseknek egyaránt. Gratulálunk Spanyolországnak."

A képet tegnap este lőtte a hercegné, amikor legidősebb gyereke, a 10 éves György épp Vilmossal üldögélt a berlini Olimpiai Stadionban, hogy a helyszínen drukkoljanak a csapatnak.

Kicsit be is pillanthatunk a család életébe, ami nem sokban különbözik más angol családokétól, legalábbis ami a tévézést, a bútorokat és a képernyő méretét jelenti. Sőt, mintha kicsit kisebb is lenne az a tévé...

Tegnap egyébként már a meccs kezdete előtt fél órával elnéptelenedtek az utcák Angliában, megteltek a kocsmák, amik errefelé sokkal inkább a közösségi élet helyszínei, mint az alkoholizmus fellegvárai.

Akinek nem volt foglalt helye, az is ott tolongott és állva drukkolta végig a kétszer 45 percet.

A kocsmák közönsége együtt élt a meccsel, minden helyzetre reagált, akár a herceg a tegnap készült fotókon. Végül, amikor hirtelen szerte foszlottak az álmok, viszonylag csendben hazamentek aludni.

Valószínűleg így tett Vilmos és György is, csak előtte még gratuláltak a csapatnak. Vilmos herceg az X-re (korábban Twitter) posztolt a mérkőzés után, hogy vigasztalja a játékosokat:

„Ezúttal egyszerűen nem sikerült. Még mindig nagyon büszkék vagyunk rátok. Hajrá @Anglia. W.”


Megosztom
Link másolása