Amy Schumer nem bírta tovább: horror volt, amit az Ozempic használata során át kellett élnie
Amy Schumer most éppen jól érzi magát, legalábbis erre utal az Instáján megosztott fürdőruhás fotó, amin büszkén mutatja karcsú alakját. De mielőtt bárki azt hinné, hogy a „kevesebbet eszem” csodájáról van szó, Schumer gyorsan helyreteszi a dolgokat.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A 44 éves komikus nyíltan beszél arról, hogy megjárta a poklot az Ozempic nevű, celebek körében felkapott fogyasztógyógyszer miatt. A Howard Stern show-ban elárulta, hogy
De amit az Ozempic művelt vele, az még annál is brutálisabb volt:
A gyógyszer teljesen kiütött, állandóan rosszul voltam, energiám se maradt. Oké, 30 kilót fogytam, és baromi jól néztem ki, csak épp a fejem sem bírtam felemelni a párnáról” – mondta Schumer. - „Én voltam az, aki annyira rosszul lett tőle, hogy már a gyerekével sem tudott játszani.
– mesélte.
És mielőtt valaki azt gondolná, hogy túloz, az Ozempicet az amerikai gyógyszerhatóság (FDA) nem is engedélyezte fogyókúra céljára. Az eredeti tájékoztató szerint is jó eséllyel hányinger, hasfájás, székrekedés, hasmenés és hányás vár arra, aki bevállalja.
Schumer azt mondta, először ő is nagyon lelkes volt, „rögtön ráharaptam erre az Ozempic-dologra”, aztán hamar rájött, hogy konkrétan élhetetlen az egész. Különösen fájó volt számára, hogy emiatt a gyerekével sem tudott normálisan játszani:
Schumer, aki amúgy soha nem kertel, tavaly már arról is beszélt, hogy mennyire elege van azokból a celebekből, akik „kisebb adagok” és „egészséges életmód” dumával próbálják magyarázni brutális fogyásaikat:
– szólt be Schumer a Watch What Happens Live című műsorban.
Az Ozempices horror után Schumer végül a Mounjaro nevű gyógyszer mellett kötött ki, amivel szerencséje volt.
– mondta egy márciusi Insta-videójában, amiben persze azt is megjegyezte, hogy a gyógyszert csak cukorbetegeknek vagy súlyosan elhízottaknak fizeti a biztosító, majd hozzátette:
Schumer most élvezi az életet és a Mounjarót is, de azt nem győzi elégszer hangsúlyozni, hogy a fogyókúra-szerek világa nem egy Disney-mese.