Azonnal beindultak a pletykák, miután karikagyűrűt húzott az ujjára a 85 éves Al Pacino
Al Pacino fogta magát, felhúzott egy aranygyűrűt a bal gyűrűsujjára, és december 4-én besétált Leonardo DiCaprio új filmjének, a One Battle After Another-nek a zártkörű bulijára. A 85 éves legendának ennyi elég is volt, hogy hetekre témát adjon a kíváncsiskodóknak, akik azonnal a titkos esküvőjén kezdtek pörögni. A gépezet persze beindult, de a színész szóvivője gyorsan lehűtötte a kedélyeket: Pacino nem házas, a gyűrű pedig csak egy kiegészítő.
Legutóbb a 32 éves producerrel, Noor Alfallah-val hozták hírbe, akitől szinte csodás körülmények között született is egy most kétéves fia, Roman. Al Pacino idén októberben a People magazinnak még azt mondta, nincs kapcsolatban, amit a szóvivője később úgy finomított, hogy
A színésznek van még két 24 éves ikergyermeke is, Anton és Olivia, akiket Beverly D’Angelo színésznővel vállaltak mesterséges megtermékenyítéssel. D’Angelo egy 2017-es interjúban mesélt a sebesen induló kapcsolatukról:
Azt is hozzátette, a valóság azért árnyaltabb volt: „48 évesen lettem terhes, 49 éves korom után hat héttel szültem, 51 évesen pedig már egyedülálló anyaként néztem a jövőbe.”
Pacino legrégebbi és talán legfájóbb kapcsolata azonban Diane Keaton színésznőhöz fűzte, akivel a Keresztapa-filmek forgatásán szerettek egymásba, és közel két évtizeden át éltek se veled, se nélküled viszonyban. A kapcsolatuk állítólag azért futott zátonyra 1990-ben, mert Pacino nem volt hajlandó elvenni a nőt. Egy barátja később a MailOnline-nak azt állította, a színész a mai napig bánja a döntését.
Az ismerős szerint Pacino sokáig hitt a második esélyben. „Évekkel azután, hogy Diane-nel szakítottak, Al mindig azt mondogatta: »Ha úgy van megírva, sosem késő újrakezdeni.« De sajnos most már késő.” Diane Keaton idén októberben, 79 évesen elhunyt. Bár évekig alig pár kilométerre éltek egymástól Beverly Hillsben, soha többé nem beszéltek.
Via Hola!