SZTÁR
A Rovatból

Adele bevallotta, hogy 3 hónapja nem piál: „Élvezd a whiskydet, nagyon-nagyon irigy vagyok!”

Az énekesnő őszintén beszélt az alkohollal való küzdelméről.
Sassy - sassy.hu
2023. október 19.


Megosztom
Link másolása

„A húszas éveim nagy részében szó szerint az alkoholizmus határán voltam” - mondta a Las Vegas-i koncertjén az énekesnő. Aztán kiderült, hogy jóval később is. A rajongóknak elmondta azt is, hogy több mint három hónapja teljesen kiiktatta az alkoholt az életéből.

„Talán három és fél hónapja hagytam abba az ivást” - szakadt ki belőle a vallomás a Weekends with Adele című műsorában a Daily Mail beszámolója szerint.

Bár az énekesnő szerint unalmas alkohol nélkül élni, a közönségnek bevallotta, hogy fiatalabb korában túl sokat piált.

„Úgy értem, a húszas éveim nagy részében szó szerint az alkoholizmus határán voltam - árulta el Adele. Majd nagyon őszintén hozzátette: - De annyira hiányzik!”

A koncertje alatt arról is beszélt, hogy a koffeint is likvidálta.

„Szóval élvezd a whiskydet. Nagyon, nagyon irigy vagyok” - mondta egy rajongónak, aki bevallotta, hogy egész nap ivott, mielőtt beült volna a koncertre.

Az énekesnő korábban, az Oprah Winfreynek adott CBS különinterjújában már beszélt arról, hogy abbahagyta az ivást, miután elvált és édesapja, Mark Evans 2021-ben bekövetkezett halála után.

„Emlékszem, amikor ideköltöztem Covid alatt, délelőtt 11 óra volt, már ittam, és biztosan volt vagy négy üveg borom még aznapra - ahogy mindenkinek itt. Azt mondtam 2020-ban, hogy ki akarom adni az albumomat. De helyette mindannyian otthon ültünk, és alapvetően részegek voltunk.”

Aztán a józanság előnyeiről beszélt:

„Az egyik legnagyszerűbb módja annak, hogy tényleg megismerjük magunkat, ha csak vizet iszunk és józanok maradunk, mint bárki más.”

Aztán szóba került a fia közelgő 11. születésnapja is:

„Sűrű hét elé nézünk. Nagyon hasonlít rám, mert én is nagyon komolyan veszem a születésnapomat” - mondta Adele, majd hozzátette, hogy fiának egy egész hónapos ünnepségsorozatban lesz része.

„Ő minden szempontból sokkal okosabb, mint én vagyok, és valaha is voltam, vagy leszek.”

- beszélt tovább rajongva a születésnapjára készülő fiáról.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
Két szexjelenetet is kivágtak Anne Hathaway legújabb filmjéből
A rajongóknak nagyon hiányzott ez a két jelenet, ami végül nem került be a Rólad alkotott kép című filmbe. Egyelőre nem derült ki, hogy az alkotók miért döntöttek így.

Megosztom
Link másolása

Nemrég került fel az Amazon Prime platformjára az Idea of You (Rólad alkotott kép) című film, ami arról szól, hogy egy negyvenes anyuka összejön egy huszonéves popsztárral.

Azok a rajongók, akik olvasták a film alapjául szolgáló könyvet, teljesen ledöbbentek, hogy több szexjelenet nem is került be az online felületre felkerült filmbe. A film egy 2017-es könyvből készült Robinne Lee azonos című regénye alapján, és a rajongók már most háborognak azon, hogy a könyvben sok olyan konkrét rész volt, amik végül nem kerültek be a műbe.

A filmben a két főszerepet Anne Hathaway és Nicholas Galitzine alakítja.

Több rajongó azt emelte ki, hogy a könyv nagyszerű képet ad intimitásukról, és szerintük az még ok, hogy megtartották azt a jelenetet, amikor fiúbandában éneklő főszereplő orgazmust okoz a szerelmének úgy, hogy teljesen fel vannak öltözve, de több erősebb és konkrétabb jelenet (közte egy orális aktus) például teljesen kimaradt a filmből.

Egyelőre nem derült ki, hogy az alkotók miért döntöttek úgy, hogy kivágják ezeket a jeleneteket a filmből.

(via Ladbible)

Megosztom
Link másolása

SZTÁR
Görög Zita autójára kerékbilincset tettek, miközben az Adom a napom forgatásán volt
A modell csütörtök délután az Instagram-oldalán osztotta meg követőivel, hogy milyen váratlan dolgok történtek vele eddig aznap. Kerékbilincset kapott.

Megosztom
Link másolása

Kerékbilincset tettek Görög Zita autójára, amíg ő éppen az Adom a napom forgatásán volt.

"Már túl vagyunk néhány bökkenőn, mert hogy reggel volt egy kis forgatás, ahová egy fehér lepedő kellett volna, ami lyukas volt. Aztán elszökött a kutyánk, mert még nincs megcsinálva rendesen a kerítésünk. Majd találtunk egy kis sárgarigót, aki már nem olyan állapotban volt, hogy meg lehetett volna menteni. Most pedig bejöttünk forgatni a belvárosba, és csodák csodája: kerékbilincs!"

- írta a közösségi oldalán a műsorvezető.

"Elnézést kérek a lakosságtól, hogy most feltartom itt a parkolóhelyet. Egyébként tök hülye megoldás a kerékbilincs, mert nem az van, hogy rögtön át tudom adni egy lakosnak a parkolóhelyemet, hanem meg kell várni, amíg visszajönnek az emberek, akik ezt a csodát feltették."

- tette hozzá Görög.

A modell csütörtök délután az Instagram-oldalán osztotta meg követőivel, hogy milyen váratlan dolgok történtek vele eddig aznap.

(via 24.hu)

Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Elcsattant az első csók a Való Világ 12-ben! Videó
V Reni és VV Geri már a Beköltöző show első pillanatától szimpatizált egymással. Az éj leple alatt még közelebb kerültek egymáshoz, és végül megtörtént közöttük az első csók is.

Megosztom
Link másolása

Május 5-én indult a Való Világ 12. Még csak pár nap telt el, de máris elcsattant az első csók az idei versenyzők között - írta meg az rtl.hu.

VV Reni és VV Geri már a Beköltöző show első pillanatától szimpatizáltak egymással, aztán a második napon, az egyik éj leple alatt még közelebb kerültek egymáshoz, és végül megtörtént közöttük az első csók is.

Itt lehet megnézni a videót minderről.

Megosztom
Link másolása


SZTÁR
„Kapom a fiammal kapcsolatos mocskolódásokat” - L.L. Junior reagált a gyorshajtásos vádakra
A rapper állítása szerint ő csak utas volt az autóban, ami miatt nagyon megviseli a sok negatív komment.

Megosztom
Link másolása

A Blikk foglalta össze, hogy a rapper a minap az Instagram-oldalán megosztotta, hogy siet haza a gyermekéhez. A szemfüles kommentelők viszont azonnal kiszúrták, hogy L.L. Junior a megengedett sebesség duplájával hajtott, a képen ugyanis jól látszik, hogy a GPS-en villog az 50-es tábla, mellette viszont az, hogy a sofőr 99-cel hajt, ráadásul lakott területen belül.

A zenész a Tényeknek reagált minderre.

„Már annyira elegem van, hogy az emberek minden hülyeséget írnak. Ráadásul ez egy Bofi-dal, Apuka gyere haza. Éppen egy tök bánatos dalt hallgattam és a vészalkalmazást…

Utasként ültem egy autóban, és azt valahogy szerkesztették, nem szerkesztették. Nem tudom, a sofőr éppen hol járt. A-ból B-be mentünk két koncert között. De hogy megint ez van, hogy a Junior már megint lebuktatta magát, megint gyorsan hajtott… Akkor kapom a fiammal kapcsolatos mocskolódásokat meg minden, és az ember ilyenkor szomorú”

- mondta a tévécsatornának L.L. Junior.

„Ez egy nagyon szép pillanat volt. Nem egy száguldozás volt”

- tette hozzá a rapper.

A rappernek nem ez az első gyorshajtási botránya.

Megosztom
Link másolása