SZTÁR
A Rovatból

„A herceg és a sztárocska” - szomszédaik leleplezik Harryt és Meghant „a világ legkiváltságosabb és legkétszínűbb embereit”

Harry herceg és Meghan Markle már a szomszédokat is kiborítja.

Megosztom
Link másolása

Harry herceget és Meghan Markle-t a montecitói lakosok azzal vádolják, hogy „a világ legelkényeztetettebb és legkétszínűbb emberei”. A környéken élők szerint a pár 29 millió dolláros villája körül az egykor békés környék ma már kíváncsiskodóktól és száguldó autóktól zajos.

Harry és Meghan egy olyan házban élnek, amit egy orosz oligarchától vettek, de mára a helyi közösség szemében „gonosztevőkké” váltak.

Egy szomszéd így fakadt ki: „Elköltöztek Angliából, hogy megszabaduljanak a sajtó figyelmétől, de itt mindent megtesznek, hogy bekerüljenek a médiába.”

Amióta Harry és Meghan Amerikába költöztek, nem kerülik el őket a botrányok. A Spotify egyik vezetője „hazugoknak” nevezte őket, miután a platformmal kötött szerződésük megszűnt. És a hercegi pár nem perelte be az illetőt a kijelentéséért. Meghan Netflix-főzőműsoráról meg az derült ki, hogy más séfek receptjeit másolta.

Harry sem úszta meg. Az önéletrajzában elismerte, hogy fiatalkorában drogokat, például kokaint és pszichedelikus gombát fogyasztott. Ez még Donald Trump figyelmét is felkeltette, aki utalt rá, hogy ha Harry hazudott a vízumkérelmében, akár ki is toloncolhatják az Egyesült Államokból.

Egy Vanity Fairben megjelent bombasztikus cikk szerint lehullott a lepel a pár csillogó életéről – volt kollégák és szomszédok sorakoznak, hogy elmondhassák felháborító tapasztalataikat velük kapcsolatban.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Vanity Fair (@vanityfair) által megosztott bejegyzés

Egy forrás, aki szorosan együtt dolgozott Harryvel és Meghannel, így nyilatkozott:

„El tudom képzelni, ahogy találkozott Meghannel, és úgy érezte, mintha friss lélegzetet vett volna, mondván: ’Annyira kimerült voltam, és te mindent megkönnyítesz.’

Nem akarom azt mondani, hogy ez egy Oidipusz-komplexus vagy ilyesmi, de valahogy olyan, mintha Meghan újra szülőként viselkedne vele.”

Egy másik forrás, aki szintén dolgozott velük, azt állította, hogy Harry egyszer azon töprengett, miért nem lett belőle „rosszfiú”, mint például Vlagyimir Putyin vagy Donald Trump, miután az édesanyját lényegében meggyilkolták. (Tegyük hozzá, hogy kívülről nézve azért mégiscsak az lett, ő a család egyik fekete báránya).

A pár Spotify-szerződése alatt Harry állítólag egy olyan podcast-sorozatot akart készíteni, amelyben hatalmas befolyású, de bonyolult múltú férfiakat interjúvol meg – számolt be a Bloomberg.

Egy forrás, aki közelről dolgozott velük az audio-projekteken, elmondta, hogy Harry különösen érdeklődött aziránt, hogyan alakították ezek az emberek személyes élményei őket szociopatává. Harry így fogalmazott:

„Nagyon súlyos gyermekkori traumám van. Nyilvánvalóan. Az édesanyámat lényegében meggyilkolták. Mi az, ami miatt én nem lettem egyike ezeknek a rosszfiúknak?”

Végül, csaknem két évvel a pár Spotify-szerződésének aláírása után Meghan bemutatta az Archetypes című podcastját, amely a nők szerepeit és sztereotípiáit vizsgálta volna. A podcast ugyan elindult, de nem került a sikeres műsorok közé.

Egyes források szerint Meghan viselkedése is problémás. Egy médiaprojekten dolgozó kollégája

először nem hitte el azokat az állításokat, hogy Meghan rosszul bánt volna Angliában a palota alkalmazottaival. Azonban, miután együtt dolgozott vele, megváltozott a véleménye, és azt mondta: „Ó, ez bármelyik kedden megtörtént.”

Egy másik forrás, aki szakmai kapcsolatba került Meghannal, így fogalmazott: „Lehet úgy kiabálni veled, hogy nem is emeli fel a hangját. Furcsa, hogy az emberek nem veszik észre a különbséget aközött, hogy valaki kiabál veled, vagy tényleg ordít.”

Egy újabb forrás, aki a házaspárral dolgozott, elmondta, hogy a podcast ötlete azért merült fel, mert látták, hogy más hírességek is csinálnak ilyet. De amikor ténylegesen dolgozniuk kellett volna rajta, nem tették azt, amit a hírességek szoktak: egyszerűen bekapcsolni a mikrofont és beszélni.

„Ők nagy, világmagyarázó témát akartak, de nem voltak konkrét ötleteik” – tette hozzá.

Egy állásinterjún részt vevő személy pedig így nyilatkozott: „Úgy éreztem, mintha Harry nem igazán akart volna ott lenni és foglalkozni ezzel.

Arra számítottam, hogy kedvesen fogadnak majd, de egyértelmű volt, hogy ő nem ilyen. Legalábbis aznap más hangulatban volt.”

Harry és Meghan a szomszédokkal is feszült kapcsolatban állnak. Az egykor békés montecitói lakóközösség mára inkább Harry és Meghan amerikai életének árnyoldalairól beszél, mintsem a pár sikereiről. A kérdés az, hogy meddig bírják még a helyiek?

Egy forrás szerint Meghan Markle-től elvárták volna, hogy híres ismerőseit, például Taylor Swiftet, Beyoncé-t és Megan Thee Stalliont is elhozza a podcastjába, de mindhárman visszautasították a meghívást. Egy volt munkatárs azt állítja, hogy Meghan gyakran megváltoztatta a korábban elfogadott ötleteket, ami miatt az egyes epizódok egyre kevésbé voltak érdekesek és egyre távolabb kerültek a valódi beszélgetésektől.

A kapcsolat Meghan és a munkatársak között szintén problémás volt. A magazin arról számolt be, hogy

sok kollégának hosszabb szünetet kellett tartania, és hosszú távú terápiára volt szüksége, miután Meghannel dolgozott.

Egy forrás így nyilatkozott:

„Azt hiszem, ha Meghan elismerné a saját hibáit vagy személyes hozzájárulását bizonyos helyzetekhez, ahelyett, hogy a folyamatos áldozatszerepben ragadna, akkor az emberek másképp vélekednének róla.”

Meghan úgy döntött, elhalasztja a Netflix főzőműsorának, a „With Love, Meghan”-nak a januári bemutatóját a kaliforniai tüzek pusztítása miatt. Azonban sokan szkeptikusak ezt hallva. Nem jellemző Meghanra, hogy a saját érdekei elé helyezné mások szükségleteit, úgyhogy most is sokkal inkább üzleti megfontolás állhat a döntés mögött, és nem az, amire hivatkozik: mások szenvedését látva vár a bemutatóval. Egy forrás emlékeztetett, hogy a pár 2021-ben éppen akkor jelentette meg az Oprah-interjút, amikor Fülöp herceg súlyos állapotban volt a kórházban, és négy héttel később elhunyt.

„Úgy tűnik, Meghan egy pillanatig sem gondolkodott el azon, hogy részt vegyen-e az Oprah-interjúban, igaz?” – jegyezte meg egy királyi forrás.

Néhányan még azt is felvetették, hogy a főzőműsor elhalasztása valójában kereskedelmi okokból történhetett.

„Tényleg kíváncsi lenne bárki egy csillogó tévéműsorra valakinek a luxuséletéről, miközben amerikaiak tízezrei veszítették el az otthonaikat és életük egy részét?”

– kérdezte a héten egy másik forrás.

Kétséges, hogy a márciusig tartó halasztás jelentős különbséget hozna a műsor iránti érdeklődésben. Három hónap múlva is emberek tízezrei lesznek hajléktalanok.

Az Oprah-interjú azonban nem az egyetlen projekt volt, amelyről Sussexék tudták, hogy fájdalmat okoz Harry családjának, mégis folytatták.

2022-ben vették fel Netflix-dokusorozatukat – vagy valóságshow-jukat –, a Harry & Meghan-t, akkor, amikor II. Erzsébet királynő egészsége rohamosan romlott.

Ez a hatrészes műsor, amelyet decemberben, a királynő halála után két hónappal sugároztak, tovább rontotta Harry családjával való kapcsolatukat, hiszen súlyos vádakkal illették az új királyt és a trónörököst.

Sokan úgy érezték, Meghan extravagáns pukedlijének bemutatása, amelyet Erzsébet királynő előtt hajtott végre, gúnyolódás a királyi családon. Hiszen a királynő két hónappal a műsor sugárzása előtt hunyt el.

A botrányok és kritikák tovább gyűrűznek Harry és Meghan körül, miközben a közvélemény egyre szkeptikusabb a pár döntéseivel és tetteivel kapcsolatban.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
A Rovatból
„Feleslegesen szúratja magát háromhavonta” - Gáspár Evelin ismételt szépészeti beavatkozással borzolja a kedélyeket
A lány ajkai természetesen teltek, mégis a sokadik feltöltésen van túl a kommentelők szerint, akik nem győzik például Kim Kardashianhoz hasonlítani.

Megosztom
Link másolása

Gáspár Evelin hihetetlen sokat tesz azért, hogy trendi külseje legyen, emlékezzünk csak vissza a nagy fogyására, amikor vagy 40 kilótól szabadult meg edzés és diéta segítségével.

Az idősebb Gáspár lány büszke a kemény munkára, amit a folyamatba fektetett.

Hogy még annál is szebb legyen, mint amilyenné a természet tette, nem tartózkodik a szépészeti beavatkozásoktól sem. A Bors szerint a lány több ízben járhatott már ajakfeltöltésen. Hogy tűs vagy non-invazív beavatkozásról van-e szó, nem tudni, mert Evelin egy fecskendő emojin túl nem kommentálta, de azt közzétette, hogy az eredendően is dús ajkak most még vastagabbak egy beavatkozásnak köszönhetően.

Egy kommentelő szerint elég jó lett a végeredmény, semmi túlzás nem történt.

"Szerintem ez most kifejezetten jól sikerült, nem olyan, mint a többi celeb kacsaszája. Szép és természetes hatású. Evelin meg egyre jobban néz ki. Nekem egy kicsit Kim Kardashian beütése van."

Egy másik rajongó kevésbé lelkes a plasztikai beavatkozásokért, szerinte Evelinnek nincs szüksége semmilyen plusz adalékra.

"Evelinnek mindig is dúsabb ajkai voltak, szóval nem értem, minek feleslegesen szúratni magát három havonta."

24 órán át elérhető story folyamában látszik, hogy az ajakfeltöltése "kedvenc klinikáján" történt, illetve cellulitisz és alakformáló masszázson is részt vett.


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
Horváth Éva otthagyta a kórházat: „megkérdezték, normális lábat akarok, vagy egy jól működőt”
Az egykori szépségkirálynő már otthon lábadozik, most visszaemlékezett a kórházban töltött négy hónapjára. Hihetetlen sok időnek tűnik, de elmondása szerint Horváth Éva most erősebb, mint valaha.

Megosztom
Link másolása

Horváth Éva kálváriája még tavaly év végén kezdődött a mesés Bali szigetén, ahol balesetet szenvedett, és megsérült a lába. Ellátásban részesült, de haza kellett térnie, és itthon is több beavatkozás várt rá.

Az utazása sem volt zökkenőmentes, mint ahogy a Sassy.hu is megírta, Horváth Éva teljesen kiakadt azon, ahogy a repülőtéri átszállásánál bántak vele.

Magyar intézményben összesen négy hónapot töltött elmondása szerint magányosan,

ami elég húzós idő, ám mégis megerősödve tért vissza a való életbe. Azért volt egy-két pillanat, amikor az elméjét is megviselte a kórházban töltött hosszú egyedüllét.

"Ez egyfajta elmagányosodás, depresszív állapot. Eleinte azt vettem észre, hogy furcsa dolgokat kezdtem el csinálni.

Például éjszakákat töltöttem azzal, hogy amerikai sorozatgyilkosok után nyomoztam. Orvosi kórképeket kezdtem el nézni arról, milyen változások történtek az agyukban a bűncselekmények elkövetése után" - nyilatkozta.

Már otthon lábadozik, szülei segítik a mindennapokban.

"Sosem felejtem el azt a pillanatot, amikor megkérdezték, normális lábat akarok, vagy egy jól működőt... És ezt teljesen komolyan gondolták. Én az előbbit választottam. Az orvosok kőkemény harcot folytattak a lábam megmentéséért" - idézi kőkemény visszaemlékezését a Story magazin.

Elmondta azt is, hogy mozogni sosem tud már úgy, mint korábban, például futni nem tud majd, ugyanakkor megmentették a végtagját az amputációtól, és már ez is öröm.

"Most ott tartunk, hogy a csípőmből kivettek öt centit, és azt ültették be a lábszárcsontom helyére, mivel azt a baktérium elpusztította, miután átjutott a csontos állományba. Ez azt jelenti,

az egyik lábam valamennyivel biztosan rövidebb lesz a másiknál"

- mondta el.

Jelenleg a rehabilitációra - és a családjára vár, akik Balin, második otthonukban élnek, és júniusban érkeznek csak Magyarországra. Addig is Horváth Éva megerősödve teszi a dolgát.

"Furán hangzik, de úgy érzem, elpusztíthatatlan vagyok. Már nem akarom megfejteni, miért kaphattam ezeket a csapásokat, inkább arra koncentrálok, mi a feladatom a jelenlegi élethelyzettel.

Egyet biztosan tudok: a jövőben szeretnék valamilyen formában segíteni másoknak"

- olvasható a Storynak adott interjújában.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Lemondta esküvőjét Sydney Sweeney, az Eufória sztárja
Korábban a szakítás hírét is pedzegették, de arról azért nincs szó.

Megosztom
Link másolása

Sydney Sweeney és vőlegénye, Jonathan Davino lemondta az esküvőjüket a kapcsolati problémáik miatt - nyilatkozta egy forrás a Us Weeklynek.

"Sydneynek és Jonathannak komoly problémái voltak, de azért teljes szakításról nincs szó"

- mondta a névtelen bennfentes. Szerinte jelenleg nem túl jó a pár kapcsolata, de nem válnak el útjaik, inkább dolgoznak magukon és a kapcsolat megmentésén, javításán.

Állítólag azért romlott meg a páros viszonya, mert Sydney Sweeney életvitele túl feszes,

alig áll le a munkában, rengeteg felkérést kap. Ez bármilyen párkapcsolatot próbára tesz még Hollywoodban is. Davino több minőségi időre vágyott, de ezt Sweeney nem adta meg, sőt, a bennfentesek szerint a nő gyakorlatilag a teljes figyelmét legújabb film- és tévéprojektjeinek szenteli.

Az idén tavaszra tervezett esküvőt azonban lemondták, és nem is beszélnek az ezirányú esetleges tervekről.

A 27 éves Sweeney és a 41 éves Davino először 2018-ban került kapcsolatbaegymással, majd négy évvel később sor került az eljegyzésre. Az Anyone But You című filmet közösen jegyzik. Az esküvőre azonban várni kell - ki tudja, mennyit.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
„Nyafogósabbak lettek a palik, kényeskednek, finnyáskodnak” - katonának küldené a férfiakat Dávid Petra
A celeb edző szerint az elvárásai nem nagyok a férfiak felé. Egyelőre szingliként nyilatkozott randizási szokásairól és arról, hogy katonaságban kéne megnevelni az elpuhult férfiakat.

Megosztom
Link másolása

A celebedző és a Házasság első látásra műsorából ismert Dávid Petra nem semmi interjút adott a Borsnak a férfiakat illető nézeteivel kapcsolatban. Nehéz társat találnia, bár szerinte nincsenek nagy elvárásai - igazából a minimumot nem üti meg a legtöbb pasi. Legalábbis szerinte.

"Ha akarnék, 10 percen belül tudnék intézni randevút, és erős kompromisszumokkal jövő héten el tudnám mondani, hogy kapcsolatban vagyok"

- fejtette ki, hogy lényegében saját döntése, amiért nincs férfi az életében. Meg persze azért sincs, mert kevés az "igazi férfi", aki szerinte ilyen:

"Határozott maszkulin pasit keresek, sztereotip nő vagyok, és klasszikus férfi az ideálom"

- mondja, majd hozzáteszi:

"Fontos, hogy egy pasi igényes legyen, és foglalkozzon a megjelenésével, de sokszor azt látom, hogy nyafogósabbak lettek a palik, kényeskednek, finnyáskodnak. Kevés az igazi férfi manapság.

Egy mini katonaságot újra kötelezővé tennék,

nem túl píszí, tudom, de ráférne a férfi társadalomra, hogy fizikálisan is keményebbek legyenek, és ne legyenek nyafkák.

Ez a fajfenntartás miatt sem jó, hogy ilyenek"

- fogalmazta meg markáns véleményét.


Megosztom
Link másolása