SZÍNES

A 83 éves nagyi szakított 37 éves férjével -„Bárcsak hallgattam volna a családomra”

A 83 éves nagymama, aki nemrég szakított 37 éves férjével, azt mondta, bárcsak hallgatott volna a családjára és a barátaira, amikor figyelmeztették őt a kapcsolatra.

Megosztom
Link másolása

Iris Jones világszerte címlapokra került, amikor szerelmi életéről mesélt, melyet az egyiptomi fiúja tett emlékezetessé.

Iris megdöbbentette a This Morning nézőit, amikor lazán beszélt az első közös szenvedélyes éjszakájukról, amely után „fájt a nyereg”, annak ellenére, hogy „egy egész tubus KY Jelly-t” elhasználtak.

A szerelmes pár 2020-ban kötötte össze az életét, Ibriham pedig Iris házába költözött, és biztonsági őrként vállalt munkát egy áruházban.

De annak ellenére, hogy Iris mindenkit megnyugtatott, hogy a szerelmük igazi, a pár útjai azóta különváltak.

A Daily Mailnek adott interjújában Iris elmondta, hogy

az éjszakai lepedőgyűrögetésnek hirtelen vége szakadt, miután összeházasodtak, és Ibriham már az Egyesült Királyságban élhetett.

Azt is elmondta, hogy megbánta, amiért valaha is szóba állt a férfivel.

„Régen nagyszerű szexuális életünk volt, de aztán semmi. Én főztem, én takarítottam és én raktam rendet utána.”

„Jobb nekem nélküle, és bárcsak hallgattam volna a családomra és a barátaimra, de ami történt, megtörtént. Megbántam, hogy találkoztam vele, és most már tudom, hogy a legjobb férjem az első férjem, Gwyn volt.”

„Boldog vagyok, hogy itt élhetek egyedül a bengáli macskámmal, Mr Tibbs-szel, ő életem új szerelme. Örülök, hogy megszabadultam Mohamedtől.”

Iris elmondta, hogy a múlt hónapban dobta ki a férfit, és azóta nem látta és nem hallott róla, és hangsúlyozta, hogy nem is látná szívesen többé.

Elismerte, hogy talán Ibriham külseje is befolyásolta, amikor vonzódni kezdett hozzá és hozzátette:

„Azt hiszem, az imidzsébe szerettem bele. Ha kopasz lenne és pocakos, kétlem, hogy beleszerettem volna.”

„Most már biztosan nem érzek iránta szerelmet, amit érzek, az csak a hülyeség, hogy jobban kellett volna figyelnem.”


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZÍNES
Egy harmincas férfi szerint az X-generáció tagjai sokkal szarabbul öregszenek, mint például ők
Csúsztat, és hülyeséget is beszél, de a követői imádják a videót.

Megosztom
Link másolása

A TikTokon rengeteg megosztó tartalom közt lehet csemegézni, ha az ember szeret ezeken elgondolkodni vagy szereti olvasgatni mások hozzászólásait egy-egy témával kapcsolatban.

Ilyen megosztóra sikeredett az a videó is amit egy 37 éves férfi tett közzé.

Ebben azt állítja, az ő generációjának, az Y-generációnak tagjai mennyivel szebben idősödnek, mint az X-generáció tagjai

Azt mondta:

Az ezredfordulón születettek fantasztikusan néznek ki a korunkhoz képest, annak ellenére, hogy a szerinte a Z-generáció tagjai ennek az ellenkezőjét állítják.

Úgy véli, hogy pont ők, az Y-generáció állította fel a sztenderdeket arra vonatkozóan, hogyan is néz ki az idősödés és hogy lehet jól öregedni.

Ezután mintegy elrettentő példaként megemlített pár karaktert olyan tévéműsorokból, amelyek ikonikusnak számítanak az X-generáció tagjai számára. Az Egy rém rendes család első évadában a főszereplő, Al Bundy elvileg 39 éves. A Seinfeld első évadában pedig George Costanza elvileg 31 éves. Ed O'Neill, aki Al Bundyt játszotta, 41 éves volt a sorozat kezdetekor, a Costanzát játszó színész pedig kb. ugyanannyi, mint az általa eljátszott karakter. És lám, milyen idősnek néztek ki. Bezzeg ő, 37 évesen.

Bár nem ez volt a célja a videóval, mégis sikerült belerúgnia az X-generációba. Ráadásul nem is az X-generáció tagjai, akiket bemutatott, hiszen Ed O'Neill baby boomer, csakúgy, mint Jason Alexander. Az X-generáció elnevezés az 1965 és 1980 közt (más felosztás szerint 1964 és 1979 között) születetteket jelöli.

Amúgy a kommentelők közül volt, aki megjegyezte, hogy ő negyvenesként jobban néz ki, mint azok a Z-generációs tiktokkerek, akik posztolgatják a "mennyi idősnek nézek ki" témájú videóikat. Más gratulált Chrisnek azért, amiért huszonévesnek néz ki 37 évesen. Akadt, aki szerint azért öregedtek gyorsabban a mai X-generáció tagjai, mert régen mindenhol dohányoztak az emberek.

@bautistud This needs to be said for millenials #millennialsoftiktok #genzvsmillenial #aging ♬ original sound - Chris Bautista


Megosztom
Link másolása

SZÍNES
A Rovatból
Zseniálisan vágott vissza a nő, aki nem kívánt meztelenképeket kapott egy idegentől
Valószínűleg egy életre elvette a férfi kedvét a hasonló üzenetek küldözgetésétől.

Megosztom
Link másolása

Sajnos manapság egyre gyakoribb, hogy „ismerkedni vágyó” idegenek eltérnek a társalgási normáktól és a ’Szia, hogy vagy?’ helyett egy meztelenképpel indítanak.

Becky Holmes sem kívétel azok közül, akik kaptak már kéretlen intim fotókat. A brit nő azonban kapott az alkalmon és a legjobbat hozta ki a helyzetből.

"Keanu Reeves nem szerelmes beléd" címmel adott ki könyvet, melyben azokat a kínos és szórakoztató történeteket szedte össze, ahogy idegenek és csalók különféle módszerekkel bepróbálkoztak nála.

Az írónő az X-en, a korábbi Twitteren szívesen tárgyalja ki ezeket a történeteket, amikből akad bőven, hiszen napi szinten kap sörhasú, idősödő férfiaktól hasonlókat.

Nem rég születésnapja alkalmából köszöntötte fel egy kedves úriember egy hasonlóan merész üdvözlőkártyával.

A sokat mutató képhez egy Boldog szülinapot! feliratot is mellékelt. A képet a TWN oldalán láthatod.

Becky azonban már gyakorlott a hasonló helyzetek kezelésében és nem fél reagálni az üzenetekre. A történetben csak Greg-ként nevezett úriemberrel is merész tréfát űzött.

Elhitette vele, hogy képzett bőrgyógyász és a képet nézve rosszindulatúnak tűnő piros foltot fedezett fel a férfi hasán.

A férfit megijesztette a nő válasza. Egyből elkezdett orvost keresni, sőt Beckyt is megkérte, hogy ajánljon specialistát.


Megosztom
Link másolása


SZÍNES
Szobrot kaphat a brutálisan megrugdosott Sanyi kakas, aki most gyógyul
Békéscsaba sztárjáért, a belvárosban tanyázó kakasért sokan drukkolnak.

Megosztom
Link másolása

Sanyi, a békéscsabai városi kakas élete fenekestül felfordult, miután sorozatosan bántották őt gyerekek és hajléktalanok. A múlt héten úgy megrugdosták a szerencsétlen állatot, hogy egy közeli tanyára vitték, ahol állatorvos is látta már.

A taraja halványodott, és a megszokottól eltérően gubbasztott néhány napig, ezek a jelek pedig arra utalnak, hogy bár külsérelmi nyom nincs az állaton, megviselték a történtek.

Akár még belső sérülése is lehet.

Kapott egy kis gyógyszert és vitaminos tápot, valamint a Fekete Tanya óriásira nőtt kakasával is barátkozik.

Sanyi Facebook csoportjában élénk vita folyik arról, a kakas maradjon-e a tanyán vagy sem.

Sokan bár hiányolják a Munkácsy térről, szeretnék, ha a kakas egy baromfi udvarban élne tovább.

Mások pedig kardoskodnak amellett, hogy vissza kell vinni a kakast, hiszen Békéscsaba szimbólumaként megszokták már a téren.

A kakast befogadó Fekete Tanya éppen ezért szavazásra bocsátotta, mi legyen a kakassal: ha a lakosság úgy dönt, kerüljön vissza, a felépülését követően visszaviszik a belvárosba.

Eközben a csoport tagok, akik szerint a kakasnak tanyán a helye, inkább szobor emelésében látják a kompromisszumot.

A Munácsy térre helyezett kakas faragvány az elmúlt éveknek állítana emléket, míg a kakas kukoricázhatna a földeken. Hasonló szobor már áll a városban az Árpád soron, azt a Körös-parti kacsák kapták.

Egyébként a rendőrség gerinces állat bántalmazása miatt nyomoz az ügyben, és szemtanúkat keresnek.


Megosztom
Link másolása

Ajánljuk
1" class="desktop-ad">
Ajánljuk
BUDAPEST
Megbénítja majd Budapestet a kínai elnök látogatása – mutatjuk a lezárásokat
Hszi Csin-ping és delegációjának érkezése kettévágja a fővárost. Szerdától péntekig tart majd a közlekedési káosz, hét kerületet is érintenek a korlátozások.

SZTÁRVILÁG
Fotón Fördős Zé ritkán látott párja – nemes ügyért vállalta a nyilvánosságot Sára
A sztárséf és kedvese egy hányattatott sorsú kutyát vett magához. Az örökbefogadásról az állatotthon közölt képet.

SZTÁRVILÁG
Igazi homokból készült az énekesnő, Tyla ruhája, alig tudott mozogni benne a Met-gálán
Öt férfinek kellett emelgetnie, hogy ne porladjon szét idő előtt az egyszer felvehető ruhadarab. Természetesen leülni sem tudott benne, de az énekesnőt ez nem érdekelte.

HÍREK
Magyar Péter pártja közzétette fővárosi listáját – ezt is ő vezeti, van rajta kívül is ismerős név
Nagy az átfedés a Tisza Párt fővárosi és EP-listája között. Egyelőre nem tudni, melyik jelölt hova ülne be, ha bejutna.


SZÍNES
A 94 éves nagymama vicces dresscode-ot adott meg a saját leendő temetésére
A szarkasztikus TikTokker nagymama vicces videókat oszt meg követőivel, a közönség pedig imádja.

Megosztom
Link másolása

Droniak nagyi a TikTok kedvence. A 94 éves nagymama elképesztő népszerűségnek örvend a közösségi médiában, ahol vicces videókat oszt meg.

Nem rég például listát írt arról, hogy a temetésére érkező vendégek milyen ruhát viselhetnek és milyet nem.

A tartalomgyártó nagymama listáján szerepel, hogy tilos feketét viselni, mert az túl unalmas, de például a túl szűk farmer és a lábujjközös papucs sem megengedett.

„Nézhetsz ki jól, de ne nézz ki jobban, mint én. Ez az én eseményem, nem a tiéd”

- sorolta tovább a listát a nagymama, akit 13,8 millióan követnek.

Ha pedig nem tudnád eldönteni, mit vegyél fel, a helyszínen megvásárolhatod majd Droniak nagyi hivatalos merch-ét is.

„Az én merchemet is viselheted. Lesz egy merch-asztal a temetésen, szóval vehetsz belőle"

A közösségi média felhasználói rajonganak a szarkasztikus és szókimondó nagymamáért, aki igazi ikonná vált.

@grandma_droniak

and dont you dare wear skinny jeans ♬ original sound - grandma_droniak

Forrás: The Sun


Megosztom
Link másolása

Ajánljuk