SZTÁR

A 75 éves Károly király egy különleges családi képpel jelentette be, hogy amíg lehet, dolgozni fog

A palota azt nem közölte, hogy a király kezelése mikor fejeződhet be.

Megosztom
Link másolása

III. Károly király a jövő héten tér vissza a kötelezettségeihez, de nem ért véget a rákkal folytatott küzdelme.

„Őfelsége, a király hamarosan visszatér a nyilvános munkaköri kötelezettségeihez, a közelmúltban diagnosztizált rákbetegségét követő kezelési és lábadozási időszakot követően”

- közölte a Buckingham-palota pénteken az Instagramon közzétett közleményében egy új fotó mellett, amelyen a 75 éves uralkodó karöltve látható feleségével, Kamilla királynővel.

„Ennek megünneplésére a király és a királyné jövő kedden közös látogatást tesz egy rákkezelő központban, ahol orvosi szakemberekkel és betegekkel találkoznak. Ez a látogatás lesz az első az előttünk álló hetekben esedékes számos nyilvános szereplés közül, amelyre Őfelsége vállalkozik” - folytatódik a közlemény.

„Ezenkívül a király és a királyné a japán császár és császárné Őfelségét is vendégül látja júniusban egy állami látogatásra, a japán kormány felkérésére.”

A Buckingham-palota közölte, hogy a király kezelése folyamatban van, és megosztotta az orvosai véleményét is.

A királyi pár azt is elárulta, hogy „mélyen hálásak a sok kedvességért és jókívánságért, amelyet a világ minden tájáról kaptak a tavalyi koronázásuk óta eltelt kihívások során”.

A hír az után látott napvilágot, hogy tegnap a Daily Beast nyomán megírtuk, hogy Károly egészségi állapota „nem jó”.

„Mindenki optimista marad, de tényleg nagyon rosszul van - mondta egy forrás a királyi riporter Tom Sykesnak csütörtökön. - Rosszabbul, mint ahogy azt mondják”.

A palota ezzel szemben a következőket közölte a király egészségi állapotával kapcsolatban:

„Őfelsége kezelési programja folytatódik, de az orvosok elégedettek az eddigi előrehaladással, így a király most már számos, a nyilvánosságot érintő feladatát folytathatja. A közelgő megbízatásokat szükség esetén kiigazítják, hogy minimalizálják az Őfelsége további gyógyulását fenyegető kockázatokat”

- mondta a Buckingham-palota szóvivője.

A palota nem közölte, hogy a király kezelése mikor fejeződhet be.

„Még túl korai lenne megmondani, de Őfelsége orvosi csapata nagyon bátorítónak tartja az eddig elért haladást, és továbbra is pozitívan áll a király további gyógyulásához” - magyarázta a szóvivő.

A híreket olvasva sokaknak eszébe jut Károly édesanyja,

Erzsébet királynő, aki a legsúlyosabb betegség, gyász és minden csapás közepette is igyekezett ellátni uralkodói feladatait, tulajdonképpen a halála napjáig. Kötelességtudását és kitartását fia, Károly is örökölte.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
Baumgartner Kata megmutatta kockahasát, csak úgy vonzza a tekintetet!
Baumgartner Kata villantott, croptopja és farmerje közt feszülő izmos hasát mutatta meg rajongóinak.

Megosztom
Link másolása

A közkedvelt tartalomgyártó most egy egyszerű, hálószobájában készült fotóval zsebelt be 2000-nél is több lájkot az Instán.

Tükörszelfijében kidolgozott izmait tette ki a kirakatba.

A tekintetet vonzza a már-már kockásra gyúrt hasfala, ám kerek vállai és erős alkarja is hangsúlyos a fotón.

Visszafogott smink, hátraszorított konty teszi még sportosabbá az outfitjét.

A kidolgozott izmaira alapvetően is büszke lehet, ha pedig hozzátesszük azt a tényt, hogy

az influenszernek 2021-ben született meg első gyermeke,

és azóta is bomba formában van, méginkább.

Baumgartner Kata leginkább termékreklámokban meríti ki tartalomgyártói tevékenységét, és sokszor étrendkiegészítőket és sportszereket is promótál, amiket használ és visel is. Ezek is hozzájárulhattak hihetetlen eredményéhez, amelyekhez a kommentelői is gratuláltak már.


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
Orosz Barbarát mintha kicserélték volna: eddig nem tartotta női privilégiumnak a házimunkát, most meg tácolva mos, főz a férjére
Orosz Barbara távházassága egy éve tart, és azóta házitündérré vált a 44 éves műsorvezetőnő.

Megosztom
Link másolása

Hogy lehet kibírni egy távházasságot egy francia férfivel, akivel 2023 óta háromszor mondták ki a boldogító igent - erről számolt be Orosz Barbara a Best magazinnak.

Az interjúban Barbara boldogságáról és megváltozott életstílusáról is beszél.

Míg eddig elképzelhetetlennek tartotta, hogy házasságban, kötöttségek közt éljen, és azt sem tartotta követendő útnak, hogy a házimunkát csak a nő végezze egy kapcsolatban, most teljesen más véleményen van, mióta gyűrűt hord az ujján.

Férje, Flor mellett megtalálta a békéjét és boldogan, táncolva mossa ki ruháit, főz rá, próbál a kedvében járni.

Flor mellett már nem csak abban hisz, hogy a nő egzisztenciája fontosabb a húsleves főzésénél.

Pár évvel ezelőtt nem hitt a házasság intézményében, lázadt, ha valaki a házimunkákat kizárólag a nő feladatai közé sorolta. Úgy gondolta, az sokkal fontosabb, van-e egy nőnek egzisztenciája, annál, mint hogy tud-e húslevest főzni.

"Sokat változtam Flor mellett, és minden olyan természetes lett. Hogy a reggelit az ágyba viszem, hogy főzök, mosok, kivasalom a ruháit táncolva és boldogan"

- nyilatkozta.

Közben badacsonyi otthonukat újítgatja, alakítja kettejük ízlésének megfelelően.

Az interjúban mesél arról, hogy 2023 márciusa óta háromszor is megesküdtek, és azóta is távkapcsolatban élnek.

Nem egyszerű felállás, de nem viseli meg őket, mert Barbarának vannak praktikái. Ezeket megosztja azokkal a nőkkel, akik felkeresik, hogy vajon mi a titka a távkapcsolat fenntartásának. Szerinte úgy is lehet kiegyensúlyozott a házasság, ha alig töltenek együtt időt, de az minőségi a javából.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A viharos szakítás után mégis együtt Varga Miklós Joe és a menyasszonya, Csenge?
Romantikus vacsorán voltak egy olasz étteremben, és erről fotó is készült.
Sassy - sassy.hu
2024. május 08.


Megosztom
Link másolása

Mégsem szakított végleg Hrovatin Csenge és Varga Miklós Joe?

Mi is megírtuk, hogy mire megjelent egy magazin az esküvői terveikkel, már szét is ment a pár.

Csakhogy Csenge most egy 24 órán át elérhető Instagram-sztoriban osztotta meg, hogy kettesben töltötték az estét és a kedvenc olasz éttermükbe mentek randevúzni.

Joe neve mellé egy szívecskés matricát is tett, ebből arra lehet következtetni, hogy újra együtt vannak.

Csenge és Joe kapcsolata saját bevallásuk szerint is viharos, se veled-se nélküled románc. Többször voltak már mélypontok, és többször újrakezdték.

Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Károly durván lepattintotta Harry herceget, de Vilmos sem akar találkozni vele
„Nagyon elfoglaltak”, „nem érnek rá”. Károly egy címet is elvett a kisebbik fiától, és Vilmosnak adta.

Megosztom
Link másolása

Sussex hercege egyedül érkezett az Egyesült Királyságba Kaliforniából, hogy részt vegyen a londoni Invictus Games 10. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.

Korábban úgy volt, hogy a felesége, Meghan hercegné is elkíséri, ám nemrég kiderült, hogy távol marad a brit királyságtól.

Sokan remélték, hogy ez alkalmat ad Harry, Vilmos és III. Károly békülésére - nagyon megromlott ugyanis a király és a trónörökös kapcsolata a "tékozló fiúval", aki nem csupán hátat fordított a családnak, és az Egyesült Államokba költözött, hanem a Netflixen bemutatott dokumentum-sorozatában és az életrajzi könyvében is rossz színben tüntette fel a családját.

Állítólag a herceg is azt remélte, hogy találkozhat az édesapjával, miután a februári villámlátogatása elég rövidre és furcsára sikeredett.

A remény most szertefoszlott: III. Károly nem fog találkozni a fiával, mert túlságosan elfoglalt.

És a jelek szerint Vilmos is mellőzi Harry herceget.

Harry a szóvivője révén tudatta, hogy természetesen megérti, mennyi teendője van az apjának, és reméli hogy minél hamarabb találkozhatnak.

A hírre reagálva Richard Fitzwilliams királyi szakértő azt mondta a Daily Mailnek, hogy bármi is a helyzet, ezt a a legtöbben nyílt elutasításként fogják értelmezni.

A herceg egyébként egy másik gyomrost is kapott. Korábban a brit légierőnél szolgált, és a magyarra egyébként nehezen átültethető colonel-in-chief", azaz nagyjából "tiszteletbeli ezredes" címet kapta annak idején (ez olyan cím, amit a királyi család tagjainak vagy nemeseknek adnak).

A Buckingham-palota sajtósai közölték, hogy az uralkodó ezt a címet Vilmosnak adja át május 13-án egy hivatalos ünnepségen.


Megosztom
Link másolása