LOVE
A Rovatból

5 tanács, amit egy apuka elmondana fiatalabb önmagának, ha visszarepülhetne az időben

Egy apa és férj nyílt levele 24 éves énjéhez arról, hogy mit is kellett volna már sokkal réggeben is megtennie gyermekei anyjáért.
Sassy - sassy.hu
2019. október 28.


Megosztom
Link másolása

Szíve szerint visszateleporna az időben, hogy beszéljen 24 éves énje fejével.

Hiszen a szülőségről és annak a házaséletre gyakorolt hatásairól hiába hallgatunk meg tucatnyi bölcsességet, a legtöbbet úgyis "útközben" tanuljuk, szívjuk magunkba.

A poszt hatalmas népszerűségnek örvend: Facebookon több mint 150 ezren lájkolták, emellett Instagramon is imádják.

"Most 29 éves vagyok és van 3 gyermekünk a feleségemmel, Franziskával, aki profi módon kihordta és megszülte valamennyiüket. Íme, mit mondanék a 24 éves önmagamnak arról, hogy hogyan kell támogató partnerként viselkedni a "szülők leszünk" fázisban:

1. A feleséged a pocakjában hordta a babát 9 hónapig. Szóval most rajtad a sor, hogy a pocakodon hordd 9 hónapon keresztül, akárhányszor csak lehetőséged adódik rá. Ez nem csak az ő számára lesz segítség, de jobban megszilárdítja majd a kötődést a gyermekeddel, mint ahogy el tudnád képzelni.

2. A feleséged szoptat és - míg ez gyönyörű és kiteljesedést nyújtó dolog a számára - ugyanakkor fárasztó is. Tehát cserélj ki MINDEN pelenkát, amit csak tudsz. A legelső pelustól kezdve. Hamar túl leszel a nehezén és egyben megelőzöd az egyenlőtlenséget és a neheztelést a kapcsolatban. Sőt, mi több, mikor a feleséged valamennyi barátja arról panaszkodik majd, hogy a férjeik mennyire nincsenek jelen és mennyire nem támogatják őket, a feleséged veled fog dicsekedni.

3. Készítsd el számára a koffeinmentes kávét minden reggel. Még akkor is, ha hagyja elhűlni és a legtöbb reggel elfelejti meginni, mert visszaalszik, amíg te dolgozol vagy elviszed a gyerekeket az iskolába. Ő egész éjjel fent volt, hogy etesse a kicsit, ezért segíts neki úgy kezdeni a napot, hogy újra tudjon töltődni.

4. Mondd neki, hogy gyönyörű és segíts neki, hogy lássa ezt azokban a pillanatokban, amikor a legkritikusabb önmagával és reményvesztett a testével kapcsolatban. Emlékeztesd azokra a céljaira, amiket a múltban sikeresen elért. Emlékeztesd arra, hogy egy hős. Ő szó szerint mozgosította valamennyi szervét és felszedett 20 kilót, hogy adhasson neked egy gyermeket, ami egy életre szóló ajándék lesz a számodra. Segíts neki túllátni a testkép problémáin és egy pozitív célra koncentrálni, legalább napi egyszer.

5. Fogadd el a nehézségeket. A hormonok őrületet okoznak, a szülés előtt és után is. Nem lesz minden nap teljesen önmaga, és néha olyan dolgokat is fog mondani, amiket egyébként nem mondana, ha nem érezné éppen úgy, hogy másnapos, túlkávézott és beszteroidozott. Emlékezz, hogy a te munkád most az, hogy keresztül kísérd mindezen, és amikor a nyelve túl éles, lásd az egészet ezzel a szemmel. Hamarosan visszaáll a normális kerékvágás és örülsz majd, hogy hálás lesz azért, hogy te mindent egyben tartottál, nem pedig bosszús és csalódott amiatt, hogy az ő problémáit a saját problémáiddá tetted."

I'm now 29 and have 3 kids with my wife @franzilovesmonday who carried and birthed them all like a pro. Here's what I would tell my childless 24 year old self about how to be a supportive partner during the "becoming parents" phase: . 1. Wifey carried baby IN her belly for 9 months. So you carry baby ON your belly for 9 months every chance you get. Not only does it help her recover but it bonds you to your kid more than imaginable. . 2. Wifey is breastfeeding and--while beautiful and fulfilling for her--it's exhausting. So you change EVERY diaper you can. From diaper #1 onward. You will get over the grossness fast. And you will prevent imbalances and resentment in the relationship; in fact, when all your wife's friends are complaining about how absent and unsupportive their husbands are, your wife will be bragging about you. . 3. Make her the decaf coffee every morning. Even if she leaves it cold and forgets to drink it most mornings because she falls back asleep while you're working or (later) taking the kids to school. She was up all night feeding the baby so help start her day in a way that helps her reset. . 4. Tell her she is beautiful and help her see that in the moments when she is feeling most self critical and hopeless about her body. Remind her of times when she achieved goals in the past. Remind her she is a superhero. She literally just moved all her organs around and gained 20 kilograms to give you a child that will be a gift to you for the rest of your life. Help her see past her body image issues and stay focused on a positive goal, one day at a time. . 5. Take the heat. Hormones are crazy, both pre and post birth. She won't seem like herself every day and sometimes she will say things she wouldn't say if she didn't feel like she was hungover, caffeinated, and on steroids every day. Remember your job is to be her rock through all of this, so toughen up and keep perspective when her tongue is sharper than you know her best self intends. Normal will return soon and you want her to be grateful that you kept it together when she wasn't, not resentful and disappointed that you hijacked her emotions by making her problems yours. . 💪🏻👍🏻👫👶👶👶💘

2,427 Likes, 218 Comments - Ted Gonder (@tedgonder) on Instagram: "I'm now 29 and have 3 kids with my wife @franzilovesmonday who carried and birthed them all like a..."

Természetesen a férfi élete szerelme is megosztotta gondolatait a témában.

Elmondása szerit a nyílt levél óta rengeteg nő bejelölte Facebookon, hogy aztán párkapcsolati tanácsokat kérjenek. Ő pedig azt tanácsolja, hogy ne féljenek a vitáktól, hanem növekedjenek a segítségükkel.

"Az én üzenetem? Minden erős pár mögött két egyén áll, akik feltétel nélkül és folyamatosan befektetnek a másik növekedésébe. A szerelem aktív, nem passzív. Egy igen, nem egy tárgy."

My wife @franzilovesmonday is such a badass. 39 weeks pregnant 🤰 and still getting in her 10,000 steps per day, crushing yoga and kettlebell flows, working practically full time for two clients, and being an awesome mom. - She does it all because she loves it all, and she is 100% shamelessly herself. - Which also means she isn't afraid to say when she is having a hard day, or that it is all too much and she needs help. - Her willingness to be herself and ask for help has invited me to rise up as a more supportive partner and engaged dad than I could have imagined myself becoming when we decided to build our family. I was still 24 and she was 27, we didn't have any friends our age with kids, and didn't know what we were getting ourselves into. We just had a vision for our family and knew we were going to be on this life journey together. So we leapt into it. But I was scared to the bone that I'd be an inadequate family man. - Her belief in me is a huge part of the reason I've proven that fear wrong for myself. - And that's how we meet each other every single day. With realness about our human flaws and struggles, overflowing unrelenting love, the daily decision to recommit, and the easy choice to believe in each other even more than we did the previous day.

141 Likes, 10 Comments - Ted Gonder (@tedgonder) on Instagram: "My wife @franzilovesmonday is such a badass. 39 weeks pregnant 🤰 and still getting in her 10,000..."

Forrás: BoredPanda


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


LOVE
A Rovatból
Íme a 60 másodperces intim gyakorlat férfiaknak, ami drámai hatással van a teljesítményükre
A legjobb pedig az, hogy a gyakorlatot bárhol, akár a munkahelyen is diszkréten el lehet végezni.

Megosztom
Link másolása

Létezik egy 60 másodperces gyakorlat, ami nemcsak az ágyban hozhat komoly javulást a férfiaknak, de még a hólyagkontrollon is segít – és ez most nem valami kétes webshop reklámszövege, hanem tudományosan alátámasztott tény. A dolog ugyanis nem légből kapott:

rengeteg ötven év feletti férfi küzd egyszerre a gyengülő hólyagkontrollal és szexuális teljesítménygondokkal,

a korai magömlés pedig a Nemzetközi Szexuális Orvostudományi Társaság szerint a férfiak körülbelül 30 százalékát érinti élete során. A megoldás pedig közelebb lehet, mint gondolnánk, és nem igényel semmilyen külső eszközt.

Van egy izomcsoport, ami kulcsszerepet játszik az erekció stabilitásában, az ejakuláció kontrolljában és úgy általában abban, hogy „működik-e minden, amikor kell”.

Nem, nem a bicepszről van szó, és nem is a haskockáról, hanem a medencefenék izmairól.

Ezek erősítésére szolgál a Kegel-gyakorlat, amit sokáig kizárólag női témaként kezeltek, pedig a férfiaknál legalább ennyire számít.

A jó hír: az egész egy perc. Se felszerelés, se edzőterem, se látványos mozdulatok. Senki nem veszi észre, mégis dolgozik.

Először: hol van ez az izom?

Az az izomcsoport a cél, amellyel vizelés közben meg tudnád állítani a sugarat. (Fontos: ezt csak azonosításra használd, ne így eddz rendszeresen.)

A gyakorlat – összesen 60 másodperc

0–10 másodperc


Ülj vagy állj egyenes háttal. Lazítsd el a hasat, combot, farizmokat. Normál légzés, nincs feszülés.

10–30 másodperc: rövid szorítások


Feszítsd meg a medencefenék izmait 1 másodpercre, majd lazíts 1 másodpercig.
Ezt ismételd meg tízszer. Gyors, kontrollált munka.

30–50 másodperc: hosszú tartások


Feszítés 5 másodpercig, majd lazítás 5 másodpercig.
Kétszer egymás után. Itt már az állóképesség dolgozik.

50–60 másodperc: levezetés


Teljes lazítás, pár mélyebb, lassú lélegzet.

Mire jó ez az egész?

A rendszeresen edzett medencefenék stabilabb erekciót ad, javítja az ejakuláció feletti kontrollt, és általában jobb ideg–izom kapcsolatot eredményez ott, ahol ez számít.

Milyen gyakran?

Napi 2–3 alkalommal, teljesen észrevétlenül végezheted. Ülés közben, munkában, sorban állva. Az első érezhető változás jellemzően néhány hét alatt jelentkezik – feltéve, hogy nem csak egyszer próbálod ki.

Nem csodaszer, nem instant megoldás, viszont az egyik leghatékonyabb, legolcsóbb és legkevésbé kínos dolog, amit egy férfi tehet a saját teljesítményéért. Egy perc. Ennyi.

A kulcs a medencefenék-izomzat, vagyis az az izmokból és szalagokból szőtt „függőágy”, amely a hólyagot, a beleket és a végbelet támasztja alá. Ezt a területet eddig főleg a szülés után lábadozó nőknek javasolták erősíteni, de

kiderült, hogy a férfiak szexuális életére is drámai hatással lehet.

Dr. Ashwin Sridhar, egy londoni urológus szakértő szerint a mechanizmus pofonegyszerű. „A medencefenék izmai függőágyként támasztják alá a belső szerveket. Tehát, ha ezek az izmok erősek, számos egészségügyi előnnyel járnak” – magyarázta a szakember. Kifejtette, hogy az edzett izmok sokkal hatékonyabban segítenek abban, hogy a vér a péniszben maradjon, ami elengedhetetlen az erekció fenntartásához. „Megerősítésük keményebb, hosszabb ideig tartó erekcióhoz vezethet” – tette hozzá. De itt még nincs vége az előnyöknek. „A Kegel-gyakorlatokkal jobban tudod irányítani az ejakulációs reflexet.

Az erős medencefenékkel rendelkező férfiak gyakran képesek akaratlagosan összeszorítani az izmaikat, hogy késleltessék az orgazmust.”

Sőt, a rendszeres edzés erősebb összehúzódásokat eredményez ejakuláció közben, ami „intenzívebb és élvezetesebb orgazmusokhoz” vezet.

És ez nem csak egyetlen orvos magánvéleménye. Egy, a Therapeutic Advances in Urology szaklapban publikált kutatás konkrét adatokkal támasztotta alá az elméletet. Negyven, korai magömléssel küzdő férfit kértek fel, hogy három hónapon keresztül, heti háromszor végezzenek medencefenék-rehabilitációs gyakorlatokat. Az eredmények megdöbbentőek voltak: a résztvevők 83 százaléka képes volt az ejakulációs reflexét az átlagos 39 másodpercről 2 percre és 40 másodpercre kitolni.

A kutatók szerint a fizikai kontroll javulása meglepő módon megdobta az önbizalmukat is.

Persze az életmódbeli tényezők, mint a megfelelő testsúly vagy a kardiovaszkuláris fittség, szintén sokat számítanak, de a tudomány zöld utat adott: napi egy percnyi célzott edzés valóban jelentős változást hozhat.


Megosztom
Link másolása

LOVE
Először beszélt nyíltan a szerelméről Xantus Barbara és Laklóth Aladár, akiknek a kapcsolata mindenkit meglepett
Sosem gondolták, hogy egyszer egy pár lesznek. Mi kellett ahhoz, hogy végül egymásra találjanak, és miért nem hitt senki a szerelmükben?

Megosztom
Link másolása

Két színész, két külön világ: a konzervatív Laklóth Aladár és az általa csak „liberális pillangónak” nevezett Xantus Barbara évtizedekig kerülgette egymást a színházi és televíziós kulisszák mögött, most pedig először beszéltek nyíltan a szerelmükről.

A pár a Palikék Világa YouTube-csatorna Szóló című műsorában tett kivételt, és Dombovári Vandának sok mindent elárultak magukról.

Bár a Madách Színházban vagy a Barátok közt forgatásain is találkozhattak volna, sorsuk végül az első közös színházi munkájuk során fonódott össze.

A kollégáik eleinte nemigen hittek benne, hogy tartós lehet a szerelmük.

„A kívülállók, akik ismernek minket, valószínűleg csodálkoznak azon, hogy két ennyire különböző ember összejött. Nem titok, hogy én – a magatartásomból is sugárzik – meglehetősen konzervatív beállítottságú ember vagyok, míg itt van az én ‘liberális pillangóm’, aki repked mindenfelé” – ecsetelte Laklóth Aladár, aki 2015-ben a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét is megkapta.

A színész szerint a kapcsolatuk titka az elfogadás.

„Ezt azért össze kell simítani a hétköznapokban, és csak elfogadással lehet. Fontos a másik elfogadása bármilyen nehéz helyzetben. Szoktunk mi is ütközni, olykor szikráznak a pengék a szobában, de az a vége, hogy nem letarolni akarjuk a másikat, hanem megérteni.”

Arról is beszéltek, miért nem verték eddig nagy dobra a kapcsolatukat.

„Nincs benne titok, csak nem akartuk kitenni a kirakatba”

– jelentette ki Laklóth.

Xantus Barbara elárulta, örül, hogy most és nem korábban találtak egymásra, mert aggodalmas típus, és korábban halálra izgulta volna magát.

A színésznő azt is elmondta, imponál neki, hogy a párja mindent elintéz és megszerel, mert korábbi kapcsolataiban sokszor neki kellett ezeket a feladatokat elvégeznie. A szakemberekben nem bízik, tréfásan csak „Mekk Eleknek” hívja őket, így különösen értékeli Aladár ügyességét.

A teljes beszélgetést itt láthatjátok:


Megosztom
Link másolása


LOVE
A Rovatból
„Százhatvan kilósan is egy dzsigoló voltam az ágyban”: magyar sztárok kitálaltak a hálószobatitkaikról
Hírességeink nem finomkodtak, amikor a hálószobáról kérdezték őket. Kiderült, ki a lírai szerelmes, és ki az, aki bárhol, bármikor elcsábulna!

Megosztom
Link másolása

A hálószoba rejtélyes hely, de a magyar sztárok szerencsére időnként résnyire kinyitják az ajtaját. A Story.hu gyűjtése szerint van, aki a nyers energiára esküszik, más a tudatos tervezésre, de egy biztos: a szenvedélyt mindenki másképp tartja életben.

Emilio például nem sokat teketóriázik,

ha a témáról van szó, szerinte a dolog pofonegyszerű:

„Az ágyban kezdődik és végződik minden, én pedig kilencven évesen is ’pornósztár’ akarok lenni. Ez nem korfüggvénye. Sőt!”

Az énekes állítja, az idő csak jót tesz a libidójának, és a fogyása óta még komolyabb formában van.

„Százhatvan kilósan is egy dzsigoló voltam az ágyban, keményen odatettem magam,

most pedig, hogy lefogytam, pláne nagy lepedőakrobata vagyok. Állandóan nézegetem, méregetem Tinát. Bárhol, bármikor el tudnám kapni, annyira kívánatos!”

De nem mindenki pörög ennyire a nyers fizikalitáson.

Bochkor Gábor például

egy meglepően lírai oldalát mutatta meg, amikor élő adásban festett képet magáról. „Én ellágyulok közben, én olyan érzelmes vagyok, azt el nem tudjátok képzelni.

Én sírni tudnék magamon, ha látnám filmen magam.”

A rádiós odáig ment, hogy egy filmes hasonlattal írja le magát: „Én kék lagúna vagyok! Mert van az építőmunkás, aki jön, és megcsinálja a dolgot, van a költő, aki lírai, hedonista módon csinálja, és van a kék lagúna, aki elvész az érzelmekben és a gyönyörben, na ez volnék én!”

A romantikához persze nem kell feltétlenül kék lagúnának lenni, van, aki szerint az egész agyban dől el.

Détár Enikő

és párja, Kiss Péter a külsőségek helyett a minőségi időre és a figyelemre esküsznek. „Az izgalom, az erotika az agyban kezdődik, a mi kapcsolatunknak a titka pedig a valós odafigyelés” – mondta Péter, míg Enikő arról beszélt, hogy

„nem tudom, hogy mitől függ, hogy ez a zsigeri vonzalom meddig fog tartani köztünk, de most nagyon jelen van”.

Párja szerint a színésznő energiája mindent elárul: „ha 57 éves korában spárgában pörög a táncpartnere feje fölött, akkor el lehet képzelni, milyen tűz van benne…”

A spontán tűz és a zsigeri vonzalom mellett létezik egy másik út is: a kőkemény tervezés.

Palya Bea szerint

a vágynak igenis meg lehet ágyazni, sőt, kell is. „Ahogy egy vacsorához, úgy a szexnek is meg lehet teríteni, ez egy rituális dolog” – ecsetelte az énekesnő, aki bevallotta, náluk a spontaneitás helyett a tudatosság működik.

„Nálunk szexrandik vannak. Leülünk az asztalhoz, és eszünk. Lefekszünk az ágyba, és szerelmeskedünk.”

Sőt, a naptár is előkerül: „Beírjuk a naptárba, hogy mikor van időnk együtt lenni. Nekünk ez jól működik, és imádom.” Míg Palya Bea a naptárra, addig

Polgár Tünde és Polgár Árpád

a közös fantáziára esküszik: nemcsak a szerepjátékokat kedvelik, de egy pikáns bakancslistájuk is van, aminek egyik pontja, hogy egy repülő mosdójában szeretkezzenek.

És mi történik, ha a naptárba a szexrandi mellé a gyerekek is bekerülnek?

Laky Zsuzsi és Dietz Guszti

szerint a kapcsolatuk ettől csak jobb lett. „Amikor megszületett Luca, akkor sokkal jobb lett a kapcsolatunk” – mondta a szépségkirálynő, aki szerint náluk ez sosem volt logisztikai kérdés.

„Nekünk soha nem okozott gondot, hogyan oldjuk meg, hogy együtt legyünk. Tudtam, hogy meg kell oldani…

Guszti annyira férfi… Nem az, hogy követeli, de a mindennapjaink része.”


Megosztom
Link másolása


LOVE
A Rovatból
A legártalmatlanabb mondattal kezdődik a legmérgezőbb kapcsolati játszma, és a legtöbben észre sem veszik
Lehullott a lepel a mártírkodás és bűnbakképzés jelenségét illetően a párkapcsolatokban. A tudattalan minta láthatatlan érzelmi adósságot hoz létre, ami elhidegüléshez vezethet.

Megosztom
Link másolása

„Hagyd csak, majd én megcsinálom!” – hangzik el az ártalmatlannak tűnő mondat, ami valójában egy érzelmi aknamezőre vezet, ahol a gondoskodásból hatalmi játszma, a szeretetből pedig fojtogató adósságspirál lesz. Ismerős a jelenet?

Az egyik fél szent mártírként mindent magára vállal, sóhajtozva mosogat, miközben a másikból lassan, de biztosan bűnbakot farag.
A jelenség annyira hétköznapi, hogy a Meglepetés magazin a napokban egy egész cikket szentelt neki, amelyben Hennel Éva mediátor boncolgatta, miért lépünk rá erre a kapcsolati dinamitra, és hogyan lehet hatástalanítani.
A taktika lényege, hogy a mártír nem őszintén ad, hanem befektet.
„Mártírszerepben az ember rendszeresen háttérbe szorítja a saját szükségleteit, túl sokat ad, túl keveset kér, majd – kimondva vagy kimondatlanul – elvárja, hogy ezt a másik észrevegye, értékelje és visszaadja” – mondta a szakember.

A rejtett üzenet valójában egy érzelmi zsarolás: „Lásd, mennyit szenvedek érted, és ezért te tartozol nekem.” Ez a láthatatlan adósság pedig lassan megmérgezi a legszorosabb köteléket is, mert a mártírkodás valójában a passzív agresszió egyik leggyakoribb formája. A „jobb, ha én megcsinálom” attitűd nem az alázatról szól, hanem a kontroll kiharcolásáról.

De miért csinálja ezt bárki is? A háttérben többnyire nem a rossz időbeosztás áll, hanem mélyebb sérülések:

tanult családi minták, ahol a szeretetért teljesíteni kellett, vagy egy olyan belső meggyőződés, ami szerint önmagáért nem elég szerethető.

„Sokszor abból fakad, hogy az illető nem érzi magát önmagáért szerethetőnek, így a teljesítményéért és a gondoskodásáért próbálja kiérdemelni a szeretetet és az elismerést.” A nélkülözhetetlenség illúziója pedig kényelmesen elfedi a „nem vagyok elég jó” érzését.

A kapcsolatban ez a dinamika törvényszerűen rombol. A mártír egyre frusztráltabb lesz, a partnere pedig vagy passzívvá, vagy védekezővé válik, hiszen senki sem kérte tőle az áldozatot.

„A kapcsolati dinamika torzul: az egyik fél túlvállal, a másik passzívvá vagy védekezővé válik” – hangsúlyozza a cikkben. A bűnbakképzés egyenes út az elhidegüléshez és a magányhoz. Egy bűnbakká tett családtag szavaival élve, aki egy hasonlóan mérgező rendszerben nőtt fel: „A kudarc elfogadhatatlan volt. A visszabeszélés hazaárulásnak számított.”

A jó hír, hogy a csapdából ki lehet mászni. Az első lépés a kíméletlen önvizsgálat: „Valóban meg akarom ezt tenni, vagy csak félek nemet mondani?” A második a nyílt kommunikáció: nem célzásokkal és sóhajokkal, hanem konkrét kérésekkel. A harmadik pedig a határok kijelölése bűntudat nélkül.

Ha pedig a párunk hajlamos a mártírkodásra, a legfontosabb, hogy ne erősítsük rá a viselkedésére.
Ne jutalmazzuk a szenvedését extra figyelemmel, hanem kérdezzük meg, mire van valójában szüksége, és tegyük egyértelművé, hogy a közös terheket közösen akarjuk megoldani, nem pedig egy mártír árnyékában élni.


Megosztom
Link másolása