2600 gyémánt Katalin fején, Fekete-erdő tortás koktél a pohárban – bepillantás a királyi bankettbe, ahol a német elnök is meglepődött
Katalin hercegné tegnap este bedobta a nehéztüzérséget. A windsori kastélyban tartott állami banketten, amit a német államfő, Frank-Walter Steinmeier tiszteletére adtak, a walesi hercegné gyakorlatilag ellopta a show-t. Egy csillogó kék Jenny Packham ruhában jelent meg, és feltette az ötödik, egyben eddigi messze legnagyobb tiaráját – írta a PEOPLE. A fejére került darab nem más volt, mint Viktória királynő Oriental Circlet tiarája, ami Katalinon most debütált, és amivel gyakorlatilag lemosta a pályáról a mezőnyt.
A fejdíszválasztás persze nem a véletlen műve, hanem kőkemény diplomácia.
Az eredetileg opálokkal díszített, nagyjából 2600 gyémántot számláló ékszert később Alexandra királyné gondolta újra: a köveket rubinokra cseréltette. A tiarát az Anyakirályné és II. Erzsébet is viselte, bár a néhai uralkodó mindössze egyszer, egy 2005-ös máltai úton tette fel. Azóta a darab a királyi trezor mélyén pihent.
Az este forgatókönyve a Szent György-teremben a szokásos királyi protokollt követte. A bevonuláskor Károly király és Kamilla királyné a német elnöki párral érkezett. Őket követte Vilmos herceg és Katalin, aki Sebastian Roloff, a német-brit parlamenti baráti tagozat elnökének oldalán sétált be.
A részletekben sem fukarkodtak. A 152 vendégre terített 45 méteres asztalon 152 kanál, 320 kés és 760 pohár sorakozott 158 gyertya fényében. A menün a királyi birtokokról származó alapanyagok, például windsori fogoly szerepelt.
Sőt, egy különleges koktélt is kevertek cseresznyepálinkából, cseresznye és csokoládé ízesítéssel. Az ital a Fekete-erdő tortát idézte, és egyben visszautalt arra az anekdotára is, amikor Károly iskolásként először ivott alkoholt.
A királyi családból Anna hercegnő, Eduárd és Zsófia, valamint Gloucester hercege és hercegnéje is jelen volt.
Kamilla királyné sem akart lemaradni a csillogásban, ő II. Erzsébet egyik ikonikus fejdíszét, a Girls of Great Britain and Northern Ireland Tiarát viselte.
Az este amúgy Katalin harmadik idei tiara-pillanata volt, miután a tavalyi évet rákkezelése miatt nagyrészt a nyilvánosságtól távol töltötte. Júliusban a francia, szeptemberben pedig az amerikai állami látogatáson viselte a Queen Mary's Lover's Knot Tiarát. Egy novemberi diplomáciai fogadást ugyan kihagyott, de a mostani belépője mindenért kárpótolt.