17 éves lett Matthew McConaughey fia, aki még az apjánál is helyesebb
Idén töltötte be a 17. életévét Matthew McConaughey és Camila Alves fia, Levi.
Születésekor az apja azt nyilatkozta, hogy a legnagyobb csoda, amit a feleségével közösen alkottak.
Ahogy cseperedett, Levi McConaughey egyre inkább apja nyomdokaiba lépett. Egyre jobban hasonlított az apjára,
Levi McConaughey tinédzserkorba érve kilépett a rivaldafénybe. 13 éves korától egyre aktívabban vett részt apja munkáiban: a filmforgatásokon előbb háttérszereplőként működött közre, majd 2024–2025-ben érkezett el az igazi filmes debütálás. Részt vett az Apple TV+ készítésű, "The Lost Bus" című túlélőthriller forgatásán, ahol apja mellett szerepelt – ez volt az első nagyjátékfilmes megjelenése. A filmben - micsoda meglepetés - az Oscar-díjas színész fiát alakította.
2025. június 27-én vonult végig először modellként a kifutón. A Dior Homme 2026 tavasz–nyári kollekció beharangozásakor Jonathan Anderson bemutatóján vett részt. A brit lapok is arról írtak, hogy milyen magától értetődően és milyen stílusosan pózolt a kamerák előtt, a vörös szőnyegen.
Az apja iránti tiszteletét többször is kimutatta, például egy megható születésnapi Instagram‑bejegyzésben 2023 novemberében, amikor azt írta: „Az emberek Matthew McConaughey‑t mint színészt ismerik, de én apának hívom – az az embernek, aki mindig ott van nekünk, és aki megtanított rá, hogy ne csak a célt, ahnem az utat is becsüljem.
A Dior kampány rövidfilmje - várd meg, amíg a videó betölt:
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Egy fotó Levi McConaughey Instagram-profiljáról.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon