SZÍNES

Videó – Egy nő nekilökte a bevásárlókocsiját a rendőrautónak, a zsaru reakciója óriási

Egy rendőr, akinek van humora.
Sassy - sassy.hu
2023. január 25.


Megosztom
Link másolása

Több millióan látták,  és már 1,6 millióan lájkolták azt a TikTok videót, amelyen egy rendőr nem mindennapi "bosszút" állt egy vélhetően dühkezelési problémákkal küzdő, fiatal nőn.

A videót egy hipermarket parkolójában rögzítette valaki (nem derült ki, hogy ki, de ő is hallhatóan végigröhögte az egészet). A videón a dühös nő az üres bevásárlókocsiját teljes erővel meglöki, egyenesen a pár méterre parkoló rendőrautónak, jó nagyot csattan. A nő, aki talán nem is figyelte, hogy a kocsiban ül-e valaki, ezután nagy nyugalommal beül a saját autójába, ám a rendőrautóból ekkor kiszáll egy egyenruhás zsaru, odasétál a nőhöz, hogy számon kérje. A nő úgy tesz, mintha nem értené, mi a baj, azt mondogatja: "Most mi van?"

A rendőr ezután akcióba lendül, és amit csinál, arra csak egy szó van: zseniális. Fogja a bevásárlókocsit, és odabilincseli a nő autójának ajtónyitójához. A nő láthatóan nagyon kiakad, kiabál, hogy ez ez ő autója, hogy képzeli ezt, mit művel?

A folytatást már nem látjuk, ám az ezrével áradó kommentekből egyértelműen kiderül: a zsaru lélekjelenléte és humora egyaránt óriási sikert aratott. Íme néhány komment:

"A hekus nem a csajt tartóztatta le, hanem a kocsiját. Hatalmas."

"Na, egy rendőr, akit máris imádok. Az én emberem."

"Ennél a zsernyáknál jó helyen van az adófizetők pénze. Van problémamegoldó készsége, az tuti."

@roooshine9 Replying to @asifdar.786 #🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇪🇨🇪🇨🇪🇨❤️💪💪💪 #🇺🇸🇺🇸🇺🇸❤🇺🇸 #foryou #🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸😍😍😍❤️❤️ #fyp #🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇪🇨🇪🇨🇪🇨❤️💪💪💪 #🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇪🇨🇪🇨🇪🇨❤️💪💪💪 ♬ original sound - @roshnei9


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZÍNES
Ijesztő felvételek kerültek ki egy férfiről, aki 3 hónapig nem tudott WC-re menni
Ha néhány napig küszködsz a szorulással, már akkor elég szörnyen érezheted magad. Képzelje el azt a kínt, ha hónapokig nem tudsz elmenni WC-re.

Megosztom
Link másolása

Ijesztő felvételek mutatták meg, hogyan nézhet ki a székrekedés extrém esete - és nem volt szép látvány.

Egy orvos a Redditen osztotta meg egyik páciensének felvételeit, aki bevallotta, hogy nem egy, nem két, hanem három hónapja nem tudott rendesen kakilni.

A CT-felvételeken a páciens testének közepén egy nagy, szemcsésnek tűnő massza látszott, amiből a gyakorlatlan szem talán nem is sokat vesz észre.

A massza valójában széklet volt.

„A vizsgálat után meg kellett kérdeznem a beteget, hogy mikor volt utoljára székletürítése - osztotta meg a radiológus. - Azt mondta, hogy az utolsó „igazi sz@rása” három hónappal ezelőtt volt.”

A Reddit-felhasználók elborzadva reagáltak a felvételekre, az egyikük azt írta: „Ó, istenem, rosszul érzem magam, ha két napot kihagyok... El sem tudom képzelni, hogy mit érezhet, aki három hónapot.”

A Reddit-témához hozzászóló orvosok azonosították, hogy a beteg speciális betegségben szenved. A krónikus székrekedésről van szó, amikor nagy mennyiségű száraz, kemény kaki rakódik le a végbélben, miután több hétig nem tud valaki elmenni a vécére.

A székrekedés kiváltó okai a következők:

A fájdalomcsillapító gyógyszerek mellékhatásai

Hosszú ideig tartó mozgáshiány

Alacsony rosttartalmú étrend

Hashajtók hosszú távú használata

Depresszió és szorongás

A hozzászólók azon is elgondolkodtak, hogyan kezeljék a beteg állapotát.

„Komoly kérdés. Lehet ezt természetes úton, gyógyszerekkel átvészelni?” - kérdezte az egyik hozzászóló.

„Vagy mi történik pontosan egy ennyire elakadt beteggel?”

Egy másik orvos válaszolt: „Szerintem nagyon valószínűtlen, hogy ez természetes úton múljon el. Láttam már meszes székletet felvételeken, és csak azon tűnődtem, hogy mennyi idő telt el azóta, hogy a betegnek székletürítése volt.”

Megosztom
Link másolása

SZÍNES
A Rovatból
Bünteti a stewardess azokat az utasokat, akik nem adják át a helyüket gyerekeknek a repülőn
Hatalmas vitát robbantott ki a közösségi oldalakon, a torkának ugrottak a kommentelők.

Megosztom
Link másolása

A külföldi lapokban és a közösségi oldalakon évek óta heves vita zajlik az ülőhelyekről és a repülésről, illetve a repülőgéppel utazás illemszabályairól.

Sokan osztják meg a saját történetüket, mások pedig a véleményüket a témáról.

Az utóbbi időben divat lett nyilvánosan megszégyeníteni és kibeszélni azokat, nem voltak hajlandóak átadni az előre lefoglalt vagy a számukra kijelölt ülőhelyet azért, hogy a családok együtt utazhassanak, hogy a gyerekek a szüleikkel együtt ülhessék végig a repülőutat.

Egy Orlandóban élő légiutas-kísérő, Mitra Amirzadeh nemrég elárulta,

elárulta, mivel bünteti azokat az utasokat, akik nem hajlandóak helyet cserélni, hogy a kisgyermekes családok együtt utazhassanak.

Van egy tuti módszere, amivel állítása szerint mindig ráveszi a "makacskodó" utasokat a helycserére.

Azt mondja ezeknek az utasoknak, hogy "Rendben, akkor figyelni fog a kisgyerekre?" Azt is elmondta, legközelebb, amikor valaki mérges vagy frusztrált amiatt, mert nem azt a helyet kapja, amit szeretett volna, jusson eszébe, nem azért fizetett, hogy kiválassza a helyét, máskülönben ott ülne

Azt is elárulta, hogy az útjai nagy részében akadnak vitás kérdések a helyekről, az ülésekről és az üléscseréről.

Nem csak azért megosztó ez a téma, mert mindenki szeretné magának a legjobb helyet a repülőn, és ebből adódhatnak konfliktusok. Hanem azért is, mert sokan visszaélnek ezzel, és sportot űznek abból, hogy a jobb ülőhelyük miatt vegzáljanak másokat. Gyakori téma a közösségi oldalakon az, hogy azok az utasok, akik nem fizettek külön a helyükért, a gépen próbálnak meg alkudozni azokkal, akik pedig igen, és megpróbálják rávenni arra a helyükért külön fizető utasokat, hogy cseréljenek velük. Aki erre nem hajlandó, arra sokan megsértődnek.

De ennél is továbbmennek néha az utasok.

Olyan is előfordult már, hogy a szülők megvették maguknak business classra a jegyet, a gyereknek pedig turistaosztályra foglaltak helyet, majd a gépen álltak le alkudozni egy-egy utassal, hogy ugyan adja már át a helyét a gyereknek, és üljön át helyette a turistaosztályra.

Különösen a hosszú, sok órás repülőutakon kényes téma ez.

A légiutas-kísérő egyébként egyes oldalakon hatalmas vitát robbantott ki a kijelentésével, sokan a torkának ugrottak. Volt, aki azt írta, hogy a stewardessnek nem az a dolga, hogy izmozzon az utasokkal, hanem hogy kiszolgálja őket rágcsálnivalóval. Más azt írta, hogy ha ő fizet nem keveset azért, hogy foglalt helye legyen, senki, még egy gyerek kedvéért sem hajlandó átadni; az pedig nem az ő dolga, hanem a szülőké, hogy legyen a gyereknek biztos ülőhelye.

Volt, aki kifejtette, hogy ez részben a szülők, részben a légitársaságok miatt történik így. De akadt olyan is, aki egyenesen a gyerekhez fordult, amikor szülő jött a kéréssel, és amikor a gyerek azt mondta, hogy ő nem szeretne cserélni, megnyugodott, és maradt a helyén.

Egy kommentelő megjegyezte, hogy érdekes módon, azt senki nem szokta kérni, hogy hadd ülhessen át az alacsonyabb komfortfokozatú helyre azért, hogy együtt lehessen a családjával/feleségével/gyerekével stb.

A cikkben említett stewardess azt is elmondta, hogy amikor nem gyerekekről van szó, ritkán avatkozik közbe a vitás helyzetekben.

Forrás: Daily Mail

Megosztom
Link másolása


SZÍNES
A Rovatból
Szobrot kaphat a brutálisan megrugdosott Sanyi kakas, aki most gyógyul
Békéscsaba sztárjáért, a belvárosban tanyázó kakasért sokan drukkolnak.

Megosztom
Link másolása

Sanyi, a békéscsabai városi kakas élete fenekestül felfordult, miután sorozatosan bántották őt gyerekek és hajléktalanok. A múlt héten úgy megrugdosták a szerencsétlen állatot, hogy egy közeli tanyára vitték, ahol állatorvos is látta már.

A taraja halványodott, és a megszokottól eltérően gubbasztott néhány napig, ezek a jelek pedig arra utalnak, hogy bár külsérelmi nyom nincs az állaton, megviselték a történtek.

Akár még belső sérülése is lehet.

Kapott egy kis gyógyszert és vitaminos tápot, valamint a Fekete Tanya óriásira nőtt kakasával is barátkozik.

Sanyi Facebook csoportjában élénk vita folyik arról, a kakas maradjon-e a tanyán vagy sem.

Sokan bár hiányolják a Munkácsy térről, szeretnék, ha a kakas egy baromfi udvarban élne tovább.

Mások pedig kardoskodnak amellett, hogy vissza kell vinni a kakast, hiszen Békéscsaba szimbólumaként megszokták már a téren.

A kakast befogadó Fekete Tanya éppen ezért szavazásra bocsátotta, mi legyen a kakassal: ha a lakosság úgy dönt, kerüljön vissza, a felépülését követően visszaviszik a belvárosba.

Eközben a csoport tagok, akik szerint a kakasnak tanyán a helye, inkább szobor emelésében látják a kompromisszumot.

A Munácsy térre helyezett kakas faragvány az elmúlt éveknek állítana emléket, míg a kakas kukoricázhatna a földeken. Hasonló szobor már áll a városban az Árpád soron, azt a Körös-parti kacsák kapták.

Egyébként a rendőrség gerinces állat bántalmazása miatt nyomoz az ügyben, és szemtanúkat keresnek.


Megosztom
Link másolása


SZÍNES
Imádják a neten a kutyát, aki „beszélget”a többi utassal a buszon
Hát milyen hangot ad ki ez a cukorfalat?
Sassy - sassy.hu
2024. május 08.


Megosztom
Link másolása

Egyszerűen imádják az emberek azt a francia bulldogot, "akit" a gazdija babakocsiban tologat, és aki a tömegközlekedésen is vele utazik.

A kutya ugyanis nem mindennapi mutatvánnyal lepte meg a közönséget és a gazdáját.

"Társalogni próbál" ugyanis a többi utassal.

Íme, a videó:


Megosztom
Link másolása