„Mama. Azt hittem, van még időnk” – Macaulay Culkin szívszorító szavakkal búcsúzik az elhunyt Catherine O’Harától, a Reszkessetek, betörők! anyukájától
„Mama. Azt hittem, van még időnk” – ezzel reagált Macaulay Culkin a hírre, hogy pénteken elhunyt Catherine O’Hara, aki a Reszkessetek, betörők!-ben az anyját, Kate McCallistert játszotta. A színésznő 71 éves volt.
A halálhírét a menedzsere erősítette meg az Us Weeklynek, aki szerint a színésznő rövid betegség után, január 30-án hunyt el Los Angeles-i otthonában. A Los Angeles-i Tűzoltóság szóvivője szerint a mentőket hajnali 4 óra 48 perckor riasztották O’Hara brentwoodi otthonához, ahonnan „súlyos állapotban” szállították kórházba.
„Többet akartam. Akartam ülni melletted egy széken. Hallottalak, de még annyi mondanivalóm lett volna. Szeretlek. Később találkozunk” – írta Instagramon egy régi, közös filmes fotó és egy 2023-as kép mellé. A kettejük közti szoros kötelék sosem volt titok, a legutóbb 2023 decemberében mutatták meg ezt a világnak, amikor Culkin csillagot kapott a Hollywoodi Hírességek Sétányán. O’Hara ott volt, és beszédet is mondott.
„A Reszkessetek, betörők! egy szeretett globális szenzáció volt, az, és mindig is az lesz… az ok, amiért a családok világszerte nem tudnak elengedni egy évet anélkül, hogy együtt néznék és szeretnék a Reszkessetek, betörőket!, az Macaulay Culkin” – mondta akkor O’Hara, hozzátéve, hogy a gyerekszínész „tökéletes alakítást” nyújtott. „Tudom, hogy nagyon keményen dolgoztál, de úgy mutattad be a színészetet, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne.” Kiemelte Culkin „édes és csavaros, mégis teljesen átélhető humorát”, amit minden projektjébe magával vitt. „Ez egy gyermek intelligenciájának jele, és a túlélés kulcsa bármely életkorban” – jegyezte meg. A beszédét így zárta:
aki nem egyszer, hanem kétszer is otthon felejtett, hogy osztozzak veled ebben a boldog pillanatban. Annyira büszke vagyok rád.”
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Culkin a beszéd alatt elsírta magát, majd köszönetet mondott a színésznőnek. „Tudod, jó színben tüntetted fel a gyerekeim előtt az apjukat. És a legfontosabb számomra az, hogy megértik, az apjuk nem volt mindig papa; ő is volt gyerek” – mondta, majd a tőle megszokott módon, egy ikonikus filmes idézettel zárta a mondandóját:
Egy évvel később, 2024 decemberében Culkin egy chicagói közönségtalálkozón elárulta, hogy a mai napig „anyának” szólítja O’Harát, amikor találkoznak. „Amikor meglátom, kitárja a karját – és azt mondja: »Fiam«” – mesélte. O’Hara pedig 2024 januárjában a Good Morning America műsorában beszélt arról, mekkora megtiszteltetés volt számára, hogy méltathatta Culkint. „Egyszerűen csodálatos volt” – mondta. „Egy drága fiatalember… Megtiszteltetés volt.”
– ezt is Catherine O’Hara nyilatkozta az Elle Canada magazinnak 2024 augusztusában. A színésznő egy interjúban beszélt arról, mennyire hálás az életéért és a karrierjéért. A mondatai most egészen más fénybe kerültek.
A halálhírt a TMZ szellőztette meg elsőként, amit nem sokkal később a színésznő ügynöksége is megerősített egy közleményben – írta a Page Six. A halál okát egyelőre nem hozták nyilvánosságra.
A két évvel ezelőtti interjúban O’Hara arról mesélt, hogyan igyekszik a félelmet és az idegességet tudatosan hálává formálni. „Az elmúlt években, amikor megijedtem vagy ideges lettem, vagy amikor morgolódni kezdtem valamin, megpróbáltam tudatosan megfordítani a dolgot, és hálásnak lenni. Például: Milyen szerencsés vagy, hogy éppen most élsz? És hogy itt és most megkaptad ezt a lehetőséget?” Akkor épp egy címlapfotózáson izgult, és azon poénkodott, mennyire abszurd a helyzet. „Őrület, hogy ennyi idősen ilyen ruhákat viselek, és egy medence fölött fekszem?”
„Gondolok a korra, de egyébként ritkán nézek tükörbe” – vallotta be, majd hozzátette, hogy az ő korabeli karakterekről szóló történetek általában a halálról, válásról és betegségekről szólnak.
Szeretném azt hinni, hogy azok a szerepek, amiket most kapok, olyanok, amilyeneket az emberek az életben is játszanak.” Akkori új szerepéről pedig így beszélt: „Egy stúdiófőnököt játszom, akiből független producer lesz – milyen gyönyörű, hogy valaki az én koromban ilyet csinál? Ennek így kellene lennie.”
A Golden Globe- és Emmy-díjas színésznő férjével, Bo Welchcsel 33 éven át élt házasságban, két fiuk született: a 31 éves Matthew és a 29 éves Luke.