Trokán Anna megdöbbentő vallomása: „Lehet, hogy én voltam az, aki bántott másokat…”
A magyar podcast-univerzum ismét kitermelt egy önreflexiós gyöngyszemet: Trokán Anna az Egy ritmusban Ábel Anitával című műsorban beszélt arról, ami sokaknak ismerős lehet, csak épp kevesen mondják ki. A színésznő a szülei válása utáni időszakot felidézve jutott el a felismerésig, hogy a viccelődésbe menekülve talán ő maga is bántalmazóvá vált az iskolában. A november 10-én megjelent adásból a Story szúrta ki a legérdekesebb részeket. Trokán kendőzetlen őszinteséggel mondta ki a lényeget:
A vallomás szerint a családi törés után az iskolában próbálta pótolni az otthonról eltűnt vidámságot, de ez a törekvés félresiklott.
„Iszonyúan felszabadult, infantilis gyerek voltam. A válásnál volt egy nagy trauma, és az iskolába menekültem. Ott találtam meg azt a viccet, ami a családi életből eltűnt” – magyarázta, hozzátéve, hogy eközben teljesen elvesztette a fókuszt.
A felismerés csak évekkel később, egy tanári visszajelzés után érkezett meg. „Az osztályfőnököm a ballagás után odajött, és mondta, hogy hát lehet, hogy egy kicsikét finomabban kellett volna viselkednem, lehet, hogy másnak ez nem esett jól.”
A vallomás hátterében Trokán Péter és Papadimitriu Athina válása áll, ami a színésznő elmondása szerint váratlanul érte gyerekként. Korábban nem voltak veszekedések, az idillnek az vetett véget, hogy édesanyjuk bejelentette, másba szeretett bele, és elköltözik. A két lány, Anna és Nóra az édesapjukkal maradtak.
És hogy ez mennyire nem egyedi eset, azt a rideg statisztikák is alátámasztják. Az UNICEF egy korábbi kutatása szerint a magyar középiskolások 66 százaléka élt át rendszeres bántalmazást, a PISA 2022-es adatai pedig azt mutatják, hogy a lányok 21, a fiúk 16 százaléka számolt be arról, hogy legalább havonta bántalmazás éri az iskolában.