INSPIRÁLÓ
A Rovatból

Steiner Kristóf: Így lett a magyar Prosecco Princess görög parasztlány 

Ismerjétek meg az új szomszédlányt - aki fél lábbal már vagy másfél éve jön-megy Methana, Athén, és Budapest között. Minél több időt töltött itt, annál jobban beleszeretett a szigetbe. 

Megosztom
Link másolása

A falunktól pár percre lévő Kounoupitsában lakik tavaly december eleje óta, most egészen tavaszig egyes-egyedül, de sosem magányosan éldegél egy gyakorlatilag lakatlan településen, egy több, mint 150 éves kőházban, amely Sophie barátnőnké - ő Franciaországba utazott, hogy ott lehessen unokája születésekor, és mikor kutyaszittert keresett ebe, Iris mellé, azonnal eszünkbe jutott… ő.

Niki. Vagy Nikkkoleta, vagy Ganshan. Vagy ahogy Budapesten a legtöbben ismerték, Mandala Niki - becses nevén Gáncsos Nikolett, akivel 2009-ben találkoztam először, mikor Tel Avivból hazalátogatva az akkori munkehelyét (és kicsit otthonát is), a Mandala Day Spa-t választottam interjú helyszínnek, mert hát már akkor is tudtam élni!

Niki nyitás óta volt Budapest legszebb és sokáig legikonikusabb spajának lelke, és mindenese - ahogy ő szokta mondani: „Ott nőttem fel”, de sok-sok év elteltével kinőtte Mandalát, és saját bizniszbe kezdett: The Planner néven szervez-tervez-megvalósít, virtuális asszisztensként, menedzserként, minden műfajban, ahol csak szükség van rá.

És bár a szíve egy darabja bizonyosan mindig megmarad Prosecco Princessnek, szépen lassan

elkezdett eltávolodni a csillogó-villogó budapesti parti szcénától, és egyre közelebb került ahhoz a lányhoz, nőhöz, aki nem mások visszaigazolásai és elvárásai alapján határozza meg magát, és értékeit.

Nikivel nem lettünk azonnal barátok, viszont tizenöt év alatt minden egyes találkozásunk során közelebb és közelebb kerültünk egymáshoz, ez pedig - számomra - fontosabb, és értékesebb, mint az instant barátságok. És mivel én amúgy is nagyon rossz vagyok a rendszeres online kapcsolattartásban (ezt minden barátom, sőt, családtagom igazolhatja), Nimivel konzultált mindenről, míg ők is egészen összenőttek.

Niki és Nimi is jó barátok lettek

Niki itt töltötte a karácsonyt, és a szilvesztert is - ráadásul pont úgy jött ki, hogy

mi sem voltunk Methanán - Mexikóban süttettük a hasunkat, sőt, az egész itteni bandánk (úgy hívjuk magunkat, hogy Methana Misfits) külföldön ünnepelt.

Ez a Budapest legnyüzsgőbb forgatagából ideszakadt lány pedig nem esett kétségbe.

Helyi barátokat szerzett. Új online projekteken dolgozott (amennyire a csiga lassúságú internet megengedte). Amikor cica-szitterünk, Adrienn lebetegedett, és gyógyszerre volt szüksége, a segítségére sietett. Sétált. Meditált. Jógázott. „Ha feltűnt, hogy már harmadik napja csak állatokkal beszélgettem, bevezettem Methana városba egy kávéra” - mesélte.

Mert hogy Iris kutyus nem csak ember-lakótársat kapott, Niki magával hozta saját ebét, Albit is, aki mostanra igazi véd és dacszövetséget alkot francia barátnőnk kutyájával, és a szintén a házban lakó macsekkal, Penelopéval.

Mondhatjuk, hogy micsoda mázlista. Mondhatjuk, hogy milyen idilli életet él. Mondhatjuk, hogy „de jó neki”, „irigy-irigy”, s így tova.

De hányan képesek rá, hogy felálljanak egy tuti fix fizut hozó munkahelyről azért, hogy beleugorjanak a totális ismeretlenbe, mindezt családi támogatás nélkül - Niki még egész kicsi volt, mikor édesanyja egy másik dimenzióba költözött.

Niki kutyájával, Albival érkezett Görögországba

És hányan vállalnák be: ha nem lesznek ott saját maguknak, ha nem fogják önmaguk kezét, felemésztheti őket a magány. Lássuk be, nem sokan. Azok, akiknek nem kell sok - azon kívül, ami van, mert olyan életszakaszba léptek, ahol a prioritáslista élére az önmagukkal, és a világgal való viszony került. Egyáltalán nem könnyű út. És mégis gyönyörű.

Időközben szomszédaink, és legrégebbi helyi barátaink - akikről már olvashattatok, és akikkel elvonulásaink vendégei már biztosan találkoztak - Wendy, és Ian Davies megérkeztek Angliából, és mi arra értünk haza Mexikóból: Niki minden szerdán masszírozni jár Wendy-hez, ám a fizikai terápia mellett mindketten spirituális élményként beszélnek erről.

Wendy több, mint kétszer annyi idős, mint Niki - ám ahogy köztünk és a Davies házaspár közt, közöttük sincs generációs szakadék. Csak híd - ember és ember, lélek, és lélek között. Mint a telihold fénye a tengeren.

Így találkoztunk múlthéten, Niki kis konyhájában, egy nagy lakomára - most először főzött ránk, de bizonyosan nem utoljára.

Volt padlizsán schnitzel, gombapörkölt, cézár saláta, tepsis krumpli, grillezett zöldségek, meg még sok-sok mesés finomság, amikor pedig valami nem úgy sikerült, ahogy tervezte, nem esett pánikba: „Nem állt össze a nokedli, úgyhogy főztem tésztát a pörkölthöz” - mosolygott. Megérkezésünkkor már ott várakozott az asztalon a welcome-falat: egy elegáns kispohárban tálalt falat uborkával, rizzsel, csicseriborsó töltelékkel - mintha csak egy fine dining étterem fogása volna. „Nos az igazság az, hogy ez sushi lett volna - de szétesett, úgyhogy gondoltam felespohárban szervírozom” - ecsetelte nevetve. Ez a kacaj pedig megadta az alaphangot az egész közös esténkhez.

Mert erről szól(na) az élet. Kihozni a legjobbat, legtöbbet, legszebbet abból, ami rossznak tűnik, abból, ami nem tűnik elégnek, abból, amit elsőre nem tudunk szépnek látni,

de nem elveszve a toxikus pozitivitásban, hanem objektíven és őszintén látni azt, amin javítani, változtatni szeretnénk… és tudunk!

„ Mondhatjuk, hogy micsoda mázlista. Mondhatjuk, hogy milyen idilli életet él.”

Köszönöm, Niki, hogy itt vagy. Methanán, meg a szívünkben. Kívánom, hogy sokan legyenek elég bátrak tanulni tőled - és abból a fajta boldogságból, amibe igenis beleférnek a nehéz pillanatok is. Mert az az igazi. Aki ezt képes elfogadni, ahelyett, hogy a nemlétező perfekcionizmusra hajtana, igaz barátra lel. Benned, és önmagában.

További történetek Methanáról, és a nagyvilágból, a Nagybetűs Életről - Nikitől és tőlem Instagram oldalunkon: @gancsy, és @kristofsteiner.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


INSPIRÁLÓ
A Rovatból
Meglepő, mi történt idén a bécsi újévi koncerten – ez nem a nagyik újévi eseménye volt: friss, vidám, érzékeny lett Bécs 2026-ban
Bécs felrobbant az örömtől: mindenki erről a karmesterről beszél.

Megosztom
Link másolása

A bécsi Musikverein Aranytermében ma délelőtt (január 1-jén) lefutott a világ egyik legfurcsábban stabil, mégis évről évre kockázatos élő hagyománya: a Bécsi Filharmonikusok Újévi Koncertje. Stabil, mert a Strauss-dinasztia waltz–polka–galopp háromszögéből ritkán enged; kockázatos, mert a műfaj lényege a hangulati egyensúly, amit a közhelyesség és a túlkomolykodás felől is könnyű elrontani.

2026-ban viszont épp az történt, amit ettől a koncerttől mindenki remél, csak ritkán meri kimondani: friss lett, derűs lett, jókedvű lett, és közben meglepően érzékeny is.

Ennek a kulcsa a debütáló kanadai karmester, Yannick Nézet-Séguin volt, aki most először vezényelte a Neujahrskonzertet. (Wiener Philharmoniker) A „frissesség” itt nem azt jelenti, hogy hirtelen techno szólalt meg a Radetzky helyén, hanem azt, hogy a jól ismert bécsi gesztusok mögött volt levegő. Nézet-Séguin látványosan

nem „ráült” a tradícióra, inkább mozgásban tartotta: a tempókban volt rugalmasság, a karakterekben volt játék,

és mindez anélkül, hogy a zenekar legendás csillogása bármikor is giccsbe csúszott volna.

A program maga is ezt a „tágítás” logikát követte. A nyitány Johann Strauss (ifj.) Indigo és a negyven rabló című operettjéből jött, de a koncert nem ragadt bele a biztos slágerekbe: 5 darab volt újdonság az Újévi Koncertek történetében, és két női szerző is helyet kapott. Josephine Weinlich Sirenen Lieder című polkája és Florence Price Rainbow Waltz-a nem „kvóta-pillanatként” működött, hanem organikusan:

mintha a bécsi könnyedség hirtelen kapott volna egy, a 21. század felé nyitott, szégyenkezés nélküli arcot.

Közben persze megmaradt az a fajta ünnepi koreográfia, amiért ezt a koncertet a fél világ nézi: a Diplomaten-Polka finom üzenetként (diplomácia és béke – nem rossz kombó 2026 elején), a Rosen aus dem Süden nagyvonalú eleganciája, az Egyptischer Marsch egzotikus villanása,

a végén pedig a kötelező rítusok. És mindezt úgy, hogy a „világszínpad” ténye nem nyomta agyon az intimitást:

a közvetítés továbbra is több mint 150 országba megy, nézők tízmillióival, de a hangulat mégis képes volt felszabadult maradni.

A legjobb pillanatokban az egész olyan volt, mintha Nézet-Séguin nemcsak egy koncertet vezényelt volna, hanem egy kollektív hangulat-átállítást: hogy

lehet egyszerre könnyednek lenni és nem felszínesnek; ünnepinek lenni és nem üresnek; vidámnak lenni és közben figyelni a világra is.

Ezért volt ez a 2026-os Újévi Koncert nemcsak jó, hanem kifejezetten jóleső.


Megosztom
Link másolása

INSPIRÁLÓ
A Rovatból
Katalin hercegné megtörte az udvari hagyományokat: csilivili portréfotó helyett szokatlan videóval jelentkezett
A walesi hercegné az „Anyatermészet” sorozatának utolsó részével köszöntötte a rajongókat. A meghitt felvétel a tél csendjéről és a belső békéről szól.
Sassy - sassy.hu
2026. január 15.


Megosztom
Link másolása

A rajongók lélegzetvisszafojtva várták, idén milyen fotóval köszönti a palota a walesi hercegnét.

Katalin mindenkit meglepett:

tökéletes, csilivili portré helyett a lelkébe engedett bepillantást.

Január 9-én, 44. születésnapja alkalmából ugyanis nem új fotót, hanem „Anyatermészet” című videósorozatának befejező részét osztotta meg, ami sokkal személyesebb, mint bármi, amit eddig láthattunk tőle.

Ezzel a lépésével tudatosan szakított azzal az immár tradíciónak számító szokással, hogy a királyi család tagjait egy friss, hivatalos portréval köszöntik jeles napjukon.

A tavaly tavasszal indított, évszakokra tagolt sorozat a természet és az alkotás jótékony hatását járja körül.

„Ez a sorozat a gyógyulásomban is segített, mert a természet és a kreativitás mindannyiunk számára gyógyító erővel bír”

– üzente Katalin hercegné a videó kísérőszövegében. A most megosztott „Tél” című záróepizód a befelé fordulás és a csend fontosságáról szól. „A tél csendje, a türelem és a belső béke mindannyiunkat feltölthet” – hangsúlyozta a hercegné, aki a videóval a természet regeneráló szerepére hívta fel a figyelmet.

A hercegné azonban nemcsak az interneten volt aktív. A jeles napot megelőzően, január 8-án Vilmos herceggel váratlanul felkeresték a londoni Charing Cross kórház dolgozóit, hogy megköszönjék a munkájukat. A The Guardian szerint Katalin a nagy napon édesanyjával és nővérével egy hungerfordi bisztróban, a The Funghi Clubban egy meghitt ebéddel ünnepelt. A személyes hangvételű videóval Katalin egyértelműen új fejezetet nyitott a kommunikációjában; a születésnapi finálé egyszerre volt egy mély gesztus a közönség felé és egy új irány kijelölése.

Via The Prince and Princess of Wales


Megosztom
Link másolása


INSPIRÁLÓ
A Rovatból
„A legjobban égni szeretek” – Gavalda Kinga, a kaszkadőr, aki a Trónok harcában Emilia Clarke helyett állt a tűzbe
Olyan sztárokkal dolgozott, mint Anthony Hopkins és Kate Winslet. Férje is a szakmában van, sőt, már a gyerekeik is kaptak filmszerepet.

Megosztom
Link másolása

Amikor Emilia Clarke a Trónok harcában épp fenségesen nézett a tűzbe, egy magyar csaj, Gavalda Kinga ténylegesen lángolt helyette. Mert van az a szakma, ahol a munka csúcsa az, amikor felgyújtanak, és Kinga az a kaszkadőr, aki állítja: „a legjobban égni szeretek”. Tizenhat évesen, egy lovardában csöppent a kaszkadőrök közé, akikkel hamar megtalálta a közös hangot, tizennyolc évesen pedig már egy reklámfilmben repült – írta a Meglepetés magazin.

A szülei arra nevelték, hogy a sport az élet része, és ha valamibe belekezd, csinálja egy évig.

Ebből lett úszás, tenisz, foci, küzdősport és lovaglás. „Mindez adott egy nagyon jó alapot ahhoz, hogy végül kaszkadőr lehessek” – mondja. Bár az Állatorvosi Egyetemen zoológusként végzett, a filmipar nem eresztette.

A specialitása pedig pont az lett, amitől a legtöbben pánikrohamot kapnának. „Amit sokszor csináltam és nagyon szerettem, azok az égések. Sok filmben »égtem«, a leghíresebb a Szabadság, szerelem, abban Szávai Viktória úgy hal meg, hogy megég. Azt én csináltam helyette.” Aztán jött a csúcs, a Trónok harca.

„A Trónok harca első évadában a főszereplő Daenerys Targaryen, akit Emilia Clarke alakított, bemegy a tűzkörbe, mert ott vannak a sárkánytojások – az is én voltam.”

A dolog persze nem annyiból áll, hogy valaki leönti magát benzinnel. „Nem félek, mert ugyan engem ér a tűz, de fantasztikus csapat áll mögöttem. Több réteg védőruha van ilyenkor rajtam, és speciális gélt kennek rám, hogy ahol a ruha nem fedi a testem, ott se égjek meg.” Minimum két oltóember, profi tűzoltók a háttérben – ez nem hazardírozás, hanem kőkemény szakma.

És ha már Hollywood, akkor jönnek a sztárok, akiknek a viselkedése a kellemes meglepetéstől a szikár profizmusig terjed. Anthony Hopkins például „rendkívül kellemes ember”. Emily Mortimerrel a Spectralt forgatta, és mivel a színésznő alkatilag inkább egy kedves titkárnő, mint akcióhős, Kinga csinált helyette mindent.

„Ő az egyetlen, akitől a forgatás végén ajándékot kaptam, és egy levelet, hogy mennyire hálás. Nagyon jólesett.”

Ryan Gosling a Szárnyas fejvadászban eléggé magának való sztárnak bizonyult. A Homelandben pedig a várandós Claire Danes helyett mászott ki egy ablakon a budai Várban, ment végig a párkányon, majd be egy erkélyre. A Lee című filmben Kate Winslet dublőre volt, aki producerként is szívén viselte a film sorsát. „Ő is elismerte a munkámat.”

De van egy sztár, aki mindent visz.

„Engem egyetlen sztár hoz izgalomba, a Brad Pitt. Ha ő jön Magyarországra, drukkolok, hogy újra találkozhassak vele.”

A World War Z forgatásán dolgoztak együtt, de a közös jelenetüket kivágták. Aztán Angelina Jolie filmjében is felcsillant a remény. „Ő persze berakta Pityut egy jelenetbe – mi ugyanis Pityunak hívjuk Brad Pittet –, és egy pillanatig úgy volt, hogy nagyon közel kerülhetek a kedvencemhez, de aztán sajnos lefújták ezt a részt.”

A szakma a magánéletét is átszövi: férje Kósa László kaszkadőr-koordinátor, két gyerekük pedig már szintén belekóstolt a filmezésbe. Kinga ma már inkább a háttérben segít, mert a forgatások tizenkét órás napjait nehéz összeegyeztetni a családdal.

„Azért szültem a gyerekeimet, hogy én nevelhessem őket, és nem egy bébiszitter. Nekem ők a legfontosabbak, a filmek csak utánuk következnek.”

Via Meglepetés


Megosztom
Link másolása


INSPIRÁLÓ
A Rovatból
Túlélte a Don jegét, de a háborút nem: egy magyar katona története, aki hazajött meghalni
A Don-kanyar évfordulóján nem hadmozdulatokra és veszteségszámokra emlékezünk, hanem egyetlen emberre. Egy fiatal férfira, aki hazajött a frontról – meghalni, és egy menyasszonyra, aki várt rá.

Megosztom
Link másolása

1943. január 12-én, a Don partján indult el az a hadművelet, amely a magyar hadtörténelem egyik legsúlyosabb tragédiájává vált. A Don-kanyar nemcsak hadosztályokat és számokat temetett maga alá, hanem embereket, szerelmeket, ígéreteket.

Ez a történet nem csak a frontvonalról szól, hanem arról is, ami otthon történt: egy fiatal férfiról, aki túlélte a Don jegét, de a háborút nem élhette túl:

Dohánytermesztő kisbirtokosok voltak, mégis bekerült a keleti frontra induló 2. Magyar Hadseregbe Hegedűs Ferenc. Ő már a második testvér volt a családban, akit besoroztak. Fiatal volt és erős, Rozália, a menyasszonya alig-alig engedte el, de nem volt mit tenni. Menni kellett.

Ritkán jött posta felőle. Anyja és szerelme együtt lesték a híreket, hallották, hidász lett, műszaki alakulat, na, ott biztos jó sora lesz. Teltek a hónapok, a két asszony egymásba kapaszkodva várta haza a legényt. Nagyon. Ő tudta ezt, és megfogadta, hogy hazamegy hozzájuk.

Éhezett és fázott. Árkot ásott, befagyott pontondarabokat pucolt. Aztán egyszer csak történt valami. Gyorsan kellett cselekedni ott a Don partján, kellett a híd, de azonnal. Nem volt idő mérlegelni, és a jég nem bírta el. Beszakadt. Nem egyedül süllyedt el a jeges árba, de csak kevesen tudták elkapni a kötelet, amit a társaik dobtak a partról. Míg a fagyott kötél marcangolta a tenyerét, Rozália arcát látta maga előtt. Ki kell kecmeregni. Nem maradhat most itt. Megígérte. Várják.

Ráfagyott a ruha, ropogott a jég a cipőjében. Gyorsan vetkőzött, dörzsölték hóval, aztán lilára fagyva vissza kellett vennie a deres-jeges egyenruhát. Hogy milyen rettenetesen fázott! Már másnap belázasodott. Félrebeszélt. Hátraküldték a hadi kórházba. Teltek a hetek, végül egy jószívű orvos azt mondta neki: Ferenc, menjen haza.

Haza! Hosszú volt az út, de végül megérkezett. Hogy örültek neki! Anyja, menyasszonya, az egész család összeszaladt, de ő csak kapkodott a levegőért és a szobába vágyott.

Jártányi ereje sem volt. Köhögött, fulladt.

Tüdőbaj - mondta a doktor és csak ingatta a fejét. Összesúgtak az asszonyok, előkerültek régi gyógymódok, de ő napról napra keskenyedett. Hétről hétre gyengébb lett. Rozika mellette töltötte minden idejét. Cserélte a borogatást, felrázta a párnáját és arról mesélt neki, milyen szép is lesz az esküvőjük. Hogy reggelig táncolnak majd, csak gyógyuljon meg!

Aztán egy nap a Ferenc keze már nem szorította vissza a Rozika kezét. Hazajött hozzánk meghalni - mondta az anyja, és vigasztalni próbálta az özvegy menyasszonyt.

Gyász borult a házra.

De ilyen temetést nem látott még a világ! A koporsó mögött hófehér menyasszonyi ruhában Rozika ment, egyedül, kezében egy gyönyörű virágcsokor. Mögötte feketében a gyászoló család, végig a falun, egészen a sírig.

Rozál így lett örökre Ferenc menyasszonya. Sosem ment férjhez, nem fogadott udvarlót. Még 65 évig élt, míg szeretett Ference mellé temették.


Megosztom
Link másolása