Rajtakapták őket: Austin Butler és Zoë Kravitz Párizsban egy bárban ölelkeztek éjszaka
A Rajtakapva című film csütörtöki, párizsi premierje után Austin Butler és Zoë Kravitz nem a hotelszobáikba mentek aludni, inkább egy helyi kultbárban, a Dragonban kötöttek ki, ahol – a Daily Mail videója szerint – nemcsak iszogattak, de néhány igen hosszúra nyúlt intim ölelésre is futotta.
Egy, a párhoz közeli forrás szerint „határozottan van kémia köztük”. A bennfentes azt mondta: „Imádják, hogy együtt promózhatják a filmet. Még nem beszélhetünk hivatalos kapcsolatról, de Austin egyáltalán nincs a barátzónában.”
A kapcsolatuk állítólag a Rajtakapva forgatásán kezdett mélyülni, ahol az Aronofsky-féle érzelmi és fizikai extrémhullámvasút csak közelebb hozta őket egymáshoz.
– tette hozzá a forrás. „Austin szerint Zoë egyszerre laza és vicces, a barátaik pedig egyáltalán nem lepődnének meg, ha ebből valami komolyabb dolog kerekedne ki.”
Mindeközben a két színész magánélete is úgy alakult, hogy lenne hely egy új fejezetnek. Butler nemrég szakított Kaia Gerberrel, míg Kravitz idén vetette véget eljegyzésének Channing Tatummal. A kapcsolatukról szóló első pletykák még októberben indultak, amikor csókolózni látták őket a Rajtakapva forgatásán. Akkor egy, Kravitzhez közel álló forrás azt mondta:
Ugyanez a forrás nem mulasztotta el hozzátenni: „Zoë most abban a fázisban van, amikor már a nevével is karriereket lehet beindítani. Austin pedig Hollywood jelenlegi kedvence. Nem hinném, hogy bánná a reflektorfényt.”
Előzőleg pedig Londonban, a brit premieren Butler még egy kósza méhtől is megmentette Kravitzot.
A két sztárt egyébként New Yorkban is látták együtt egy immerszív színházi előadáson, ahonnan közösen távoztak az éjszakába.
A Rajtakapva, Darren Aronofsky rendezésében, augusztus 29-én kerül a mozikba. Butler egy bukott baseballsztárból lett pultost alakít, aki a kilencvenes évek New Yorkjának alvilágába keveredik. Kravitz pedig a szerelmét játssza – nemcsak a vásznon, ha hinni lehet a jeleknek.