Peller Mariann 10 év házasság után elválik férjétől
Peller Mariann és Juni György kapcsolata. A pár a válás mellett döntött. A műsorvezető Instagram-oldalán tett közzé egy bejegyzést, mindössze egy üres fekete képpel.
„12 együtt töltött év után meghoztam a súlyos és nehéz döntést, kilépek a házasságomból. A helyzet önmagában is fájdalmas, szomorú és nehéz. Ezért hálásan köszönöm mindenkinek – beleértve a média munkatársait is – az emberséget, tapintatot és megértést azzal kapcsolatban, hogy egyik fél sem szeretne erről a nyilvánosság előtt beszélni”
- írta Mariann.
A Story magazin információi szerint két éve kezdődtek Mariann és férje között a gondok, azonban azt nem tudni, hogy mi okozta pontosan az elhidegülést.
Kapcsolatuk többször élt meg hullámvölgyeket, bár a legutóbbi nyilatkozatukkor azt mondták, hogy minden rendben van közöttük. Most úgy tűnik, az évek alatt valami megváltozott.
Mariann és Gyuri kapcsolata már az elején különlegesnek indult. Teljesen titokban tartották meg esküvőjüket, majd utána nem sokkal megérkeztek sorban a gyerekek is. Két éve adtak interjút, akkor arról számoltak be, hogy mindketten támogatják egymást és megvan az énidejük is.