Parfümpróbálgatás miatt lekéste a gépét Manuel - 400 ezer forintot bukott
Marosvásárhelyen kellett volna fellépnie, de a reptéren addig próbálgatta a parfümöket, amíg le nem késte a repülőjét.
Legutóbb azért került előtérbe a Voice egyik zsűritagja, Manuel, mert a balatonlellei koncertjéről előkerült egy rém kellemetlen videó, amin elképesztően trágár szavakkal küld el valakit a közönség soraiból, aki állítólag grimaszolni mert.
Most pedig ismét nagyot alkotott, ugyanis éppen Marosvásárhelyre készült utazni repülővel más magyar előadókkal együtt, azonban sikerült a parfüm részlegen elnézelődnie az időd, és lekésnie a gépét. Az esetről Instagramon számolt be - szúrta ki a Blikk.
„Marosvásárhely, minden oké, odaérünk. Csak 6 óra az út, ha megállunk, 7. Befújtam magam”
- magyarázza 24 óráig elérhető videójában. Majd azt is elmondja, nagyjából mennyit bukhatott a fújással:
„250 ezer az oda út, 100 volt a jegy, amit buktam a repülőre, meg 40 a parfüm, úgyhogy ez egy 400 ezer forintos fújás volt, de nagyon finom az illata legalább. Legalább ennyi, na, sietünk”
Az előadó együtt utazott volna Majkával, aki meglepve vette észre érkezés után, hogy sehol sem találja Manuelt, amiről egy videót is posztolt.
„Megérkeztünk Marosvásárhelyre. Keresem Manuelt, hogy hol van, csak nem látom. A terminálban még ott volt, de most nincs itt. Manu, hol vagy, tesó?”
A bejegyzés megtekintése az Instagramon