SZÍNES
A Rovatból

Összesen 8 ember él a világon, akinek valódi szuperképessége van - amit még a tudósok sem tudnak megmagyarázni

Nyolc ember él köztünk valódi szuperképességekkel, amit még a tudósok sem értenek – és simán lenyomnák a Bosszúállókat is

Megosztom
Link másolása

Gyerekként szinte mindenki álmodozott arról, hogy egyszer szuperképessége lesz – repülni, falakon átlátni, villámokat szórni a kezéből, vagy legalább fog zseniálisan matekozni és mindenki csak ámul majd. Kiderült, hogy nyolc ember valóban olyan adottságokkal rendelkezik, amikhez képest Tony Stark vasruhája szinte ciki.

Persze nem egészen a Marvel-szintű hősökről beszélünk, de még csak nem is A fiúk néha undorítóan brutális karaktereiről –

ezek az emberek olyan képességekkel bírnak, amikre a mi hétköznapi, átlagos testünk és agyunk egyszerűen képtelen lenne.

És most nem Lionel Messiről lesz szó, aki köztudottan földönkívüli, és nem is azokról a fitneszgurukról, akik kale-smoothie-t esznek a három étkezés helyett. A népszerű @greatestreactions Insta-oldal összeszedte azt a nyolc embert, akiknek a képességeit még a tudósok sem tudják igazán megmagyarázni – a nyelvtanuló géniusztól kezdve egészen a valódi életben létező Magnetóig.

„Vannak emberek, akik mintha kívül esnének az emberi biológia határain, olyan különleges adottságokat mutatnak, amik előtt a tudomány értetlenül áll. Ezek az emberek újradefiniálják, mire lehet képes az agyunk és a testünk.”

A tudomány persze néha ad egy-egy részleges választ – genetika, idegrendszeri kapcsolatok, pszichológiai tényezők –, de a legtöbb esetben ezek a magyarázatok nem teljesen kielégítőek. Akár különös anomáliák, akár az evolúció jövőjének előzetesei, azt mutatják meg, mennyi mindent nem értünk még önmagunkról.

A nyolcas lista tagjai:

Slavisa Pajkic,

az emberi elem, aki szó szerint elektromosságot képes raktározni és kibocsátani, még a Battery Man című saját filmjében is szerepelt, de a francia Got Talent-ben is feltűnt 2015-ben. A szerb férfi képes nagy mennyiségű elektromos áramot vezetni a testén keresztül anélkül, hogy bármi baja lenne – sőt, tárolni is,

demonstrációkon izzókat gyújt meg, vizet forral, és fémet hevíthet pusztán az érintésével.

A bőre állítólag nem izzad, és különlegesen nagy az elektromos ellenállása, ami lehetővé teszi, hogy testében áramot tároljon és leadjon anélkül, hogy kárt szenvedne.

A jelenséget többször is vizsgálták tudósok, de még mindig nincs egyértelmű magyarázat arra, hogyan képes ilyen szinten kontrollálni az elektromos energiát, ami miatt sokan valódi „szuperképességként” tekintenek a képességére.

Raj Mohan Nair

, akit egyszerűen nem ráz meg az áram, akármilyen magas feszültségről van szó – szerencsére azért villámokat nem szór, mint Electro a Pókemberből. Egyes dokumentált bemutatókon saját testén keresztül működtetett izzót vagy ventilátort, mintha vezeték lenne – mindezt mindenféle érzékelhető fájdalom vagy égési nyomok nélkül.

Tudósok szerint bőrének és testének elektromos ellenállása jóval magasabb az átlagnál,

és mivel a testében az áram nem a létfontosságú szerveken keresztül halad, valószínűleg ez menti meg minden alkalommal – bár a jelenség még így is megmagyarázhatatlanul ritka.

Liew Thow Lin,

a való életbeli Magneto, akinek ténylegesen hozzátapad a testéhez minden fém – nem a kanál-az-orrra típusú házibulira gondolunk. Liew azzal vált híressé, hogy képes volt fém tárgyakat – például evőeszközöket, vasrudakat, autóalkatrészeket – a testéhez tapasztani, mintha mágneses lenne a bőre.
Tudományos vizsgálatok során kiderült, hogy valójában nincs mágnesesség a testében – a bőre különlegesen nagy súrlódást képes generálni,

így sima felületek egyszerűen „rátapadnak”, akár 36 kg-ig.

Liew nemcsak bemutatókon szerepelt, hanem jótékonysági eseményeken is fellépett. Ezt a képességét nemcsak fémmel, hanem műanyag és üveg tárgyakkal is demonstrálni tudta, ami kizárja a valódi mágnesességet.

Stephen Wiltshire,

különleges képessége, hogy egyetlen helikopteres repülés után fotómemóriával idézi fel a látott városokat, és milliméter pontossággal rajzolja le őket – minden ablakot, tetőt és utcarészletet beleértve.
Gyerekkorában alig beszélt, de rajzolni már négyévesen elkezdett, és első szavait is egy rajz hatására mondta ki: „papír” és „ceruza”.

Ma már a világ legnagyobb városait örökíti meg monumentális panorámarajzokon

– Róma, Tokió, New York vagy London részletgazdag ábrázolásai egyik pillanatról a másikra születnek meg a fejéből, vázlat vagy fénykép nélkül.

Isao Machii,

aki gyakorlatilag a Fruit Ninja élő változata: villámgyorsan aprít fel bármit karddal, és már gyerekként is biztos gyorsabban szeletelte a gyümölcsöket, mint te a suliban. Tulajdonképpen egy modern kori szamuráj, aki

olyan precízen bánik a katanájával, hogy szabad szemmel alig követhető mozdulattal kettévág egy levegőben kilőtt lövedéket – ezt hivatalos Guinness-rekord is igazolja.

Gyerekkora óta gyakorolja a harcművészeteket, és ma már saját dojo-t (edzőiskolát) vezet Japánban, ahol a tradicionális iaido és kenjutsu technikákat oktatja. A reflexei és mozgáskoordinációja olyan szinten működnek, hogy sok tudós szerint az idegrendszere és izomműködése másodpercekkel előbb reagál, mint ahogy az emberi agy átlagosan képes lenne feldolgozni az ingereket.

Daniel Tammet, aki pillanatok alatt old meg komplex matekfeladatokat, és elképesztő tempóban tanul nyelveket. Az izlandi nyelvet például élő tévés kihívásban tanulta meg egy hét alatt.

Daniel különleges módon érzékeli a számokat: minden számnak színt, formát és textúrát tulajdonít – például a 89 számára sötét ibolyaszínű és fényes, mint a „kaviár egy fekete tányéron”.

2004-ben 5 óra 9 perc alatt 22 514 tizedesjegyig mondta fel a pí értékét fejből, minden segítség nélkül – ezzel új rekordot állított fel. Több könyvet is írt a saját világlátásáról, köztük a magyarul is megjelent Számokban élni című művet, amely egyszerre önéletrajz, tudományos magyarázat és egy autista zseni belső térképe.

Wim Hof,

aki képes irányítani a saját testhőmérsékletét, világrekordokat döntött az extrém hideg elviselésében. Például mezítláb futott félmaratont az Északi-sarkkörön, és

1 óra 52 percig állt jégbe merülve, miközben életfunkciói stabilak maradtak.

Kifejlesztette a saját módszerét, a Wim Hof-módszert, amely három alappillérre épül: tudatos légzésre, hidegterápiára és mentális fókuszra – mindezeket azzal a céllal, hogy javítsa az immunrendszer működését és csökkentse a stresszt.
Tudományos vizsgálatok igazolták, hogy képes befolyásolni az autonóm idegrendszerét és az immunválaszait is – olyasmit, amit korábban lehetetlennek tartottak az emberi test számára.

Ben Underwood,

még csak hároméves volt, amikor retinoblasztómában megvakult – mégis megtanulta „látni” a világot a saját, éneklésére emlékeztető hangjain keresztül, mint egy élő denevér vagy delfin. Önállóan biciklizett, görkorcsolyázott, videójátékokat játszott és még karatézott is – mindezt fehér bot vagy segítő nélkül, mert

tökélyre fejlesztett echolokációjával képes volt érzékelni tárgyakat, falakat és embereket.

Az már önmagában durva, hogy Daniel Browning Smith, a férfi, akinek hét Guinness-rekordja van a hajlékonysága miatt (olyan szinten, amit még Pedro Pascal karaktere is megirigyelne), fel se került erre a listára – ennyire extrém a fenti nyolc ember képessége.

Via Ladbible


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZÍNES
A Rovatból
Sokan fotómodellnek nézik Radnai Márk gyönyörű barátnőjét, pedig civil foglalkozása van
Radnai Márk, a TISZA Párt alelnöke egy közös fotóval erősítette meg, hogy kapcsolatban él. A fiatal nő pszichológus végzettségű, és a pár a magánéletét tudatosan óvja a nyilvánosságtól.

Megosztom
Link másolása

A közösségi oldalakat pörgető rajongók idén tavasszal egy emberként sóhajthattak fel.

A nagy kérdés eldőlt, Radnai Márk szíve foglalt.

A találgatásoknak a TISZA Párt alelnöke vetett véget pár beszédes poszttal.

Közéjük tartozott a május 30-i, budapesti BL-döntőről publikált fotó.

A kép, amin egy barna hajú, mosolygós nővel látható, futótűzként terjedt, csakúgy, mint az az április fotó, amelyen együtt láthatók.

A hír sokakat érdekelt, és bár a pár nem árult el sok részletet a magánéletével kapcsolatban, néhány alapinformáció azért kiderült a titokzatos nőről. A fiatal nő pszichológus végzettségű – írta a Blikk.

Sokan a megjelenése alapján fotómodellnek nézik, de a hírek szerint egyáltalán nem mozog a médiaközeli szakmákban.

Bár a túlzott felhajtást kerülik, időnként feltűnnek egymás közösségi oldalain, ami azt sejteti, hogy nem bujkálnak, csak egyszerűen nem a nyilvánosságnak élik a kapcsolatukat. Ez a fajta visszafogottság éles kontrasztban áll azzal a kultusszal, ami Radnai Márk körül az elmúlt hónapokban kialakult, és ami a politikai népszerűségét egyfajta rocksztár-imázzsal is megtámogatta.

Radnai Márk már a politikai színre lépése előtt is tudatosan építette, majd bontotta le a karrierjét, amikor sikeres sorozatrendezőként a csúcson hagyta ott többek között a Drága örökösök című produkciót. Egy korábbi interjúban nyíltan beszélt arról, hogy ez a váltás a saját mentális egészsége érdekében történt. A tudatosság útjára lépve őszintén néz szembe a múltjával is, és nem fél megmutatni a sebezhető oldalát sem.

Egy interjúban a visszatérő küzdelmeiről is vallott: „Kb. félévente egyszer előjönnek a régi hibáim.”

Ez a fajta nyíltság és a drasztikus pályaváltás alapozta meg azt a közérdeklődést, ami a TISZA Párt alelnökeként csak tovább fokozódott.

A politikai kampány hevében pedig már nemcsak a szakmai múltja, hanem a magánélete is témává vált. A rajongás odáig fajult, hogy a választások után az internetes piactereken valóságos licitharc indult a kampány emlékei között, miközben a bulvársajtó a korábbi párkapcsolatait is elkezdte boncolgatni, felelevenítve például a Barátok közt egykori színésznőjével, Erdélyi Tímeával való korábbi kapcsolatát. Ebben a már amúgy is felfokozott hangulatban robbant be a BL-döntős közös fotó, ami nemcsak egy szimpla párkapcsolati bejelentés volt, hanem egy régóta várt válasz a rajongók és a nyilvánosság kérdéseire.

Most újabb kép is kikerült Instagramra: meglátogatták a barátnőjének, Mikó Déliának a régi lovát.


Megosztom
Link másolása

SZÍNES
A Rovatból
Soha többé nem kell bepötyögni a PIN-kódot a bankkártyához? Itt az újítás, ami mindent megváltoztat
Franciaországban terjed az ujjlenyomatos bankkártya, amelynek beépített szenzora a kártyán tárolt mintával veti össze a felhasználó ujját. A megoldás megfelel az uniós erős ügyfél-hitelesítési követelményeknek is.

Megosztom
Link másolása

Felejtsd el azt a négy számjegyet, amit tízből kilencszer elrontasz a pénztárnál, miközben mögötted türelmetlenül toporognak a sorban.

Franciaországban már a jövőt tesztelik!

Több nagyobb bank, köztük a BNP Paribas és a Crédit Agricole,

elkezdett olyan bankkártyákat adni az ügyfeleinek, amikhez a legtöbb esetben nem kell PIN-kód. Elég rátenni az ujjadat a kártyán lévő kis érzékelőre, és a fizetés máris megtörtént.

Nincs többé idegesítő pötyögés, titkos kódok memorizálása, sem az a para, hogy valaki a vállad fölött lesi el a számsort.

A rendszer lényege, hogy a kártya a beépített szenzorral veti össze az ujjlenyomatodat a rajta tárolt, titkosított mintával, és ha minden stimmel, engedélyezi a tranzakciót.

A megoldás nemcsak a kényelemről szól, hanem elvileg a biztonságról is.

Egy PIN-kódot ki lehet kémlelni vagy meg lehet tippelni, az ujjlenyomatodat lényegesen nehezebb lemásolni.

A francia bevezetésről és a technológia működéséről egyébként a dán dagens.dk is részletesen írt.

Frédéric Martinez, a technológiát fejlesztő Thales képviselője szerint „már nem kell beírni a titkos kódot, mivel a kártya azonnal felismeri az ujjlenyomatot.”

Persze a fogadtatás nem egyértelmű: miközben sokan örülnek, hogy végre megszabadulhatnak egy idejétmúlt macerától, mások gyanakodva méregetik az újítást, és nem értik, miért kell hozzányúlni egy évtizedek óta működő rendszerhez.

Az egész mögött az Európai Unió pénzforgalmi irányelve, a PSD2 szigorítása is ott áll, ami megköveteli az erős ügyfél-hitelesítést a vásárlásoknál. Az ujjlenyomat pedig tökéletesen megfelel ennek a célnak, így a kártya akkor is működik, ha túlléped az érintéses fizetés megszokott, 50 eurós limitjét. A francia bankok már konkrét termékekben kínálják az újítást: a BNP Paribas például a Visa Premier kártyákhoz adja opcióként, a Crédit Agricole pedig bizonyos kártyacsomagokba építette be.

A trend lassan terjed Európában, Törökországban például már szintén elindult egy hasonló rendszer, ami jelzi, hogy nem egy elszigetelt kísérletről van szó.

A technológia ráadásul nem is annyira drága, mint gondolnánk; a tömeggyártás és a verseny lenyomta az árakat, így a bankoknak már megéri bevezetni. A kérdés már csak az, mikor ér el hozzánk az a pont, amikor a pénztárnál a „kártya vagy készpénz?” kérdésre a válasz az lesz, hogy „egyik sem, csak egy érintés”.

Franciaországban 2024-ben könnyíttettek az 50 eurós érintéses fizetési limiten, ami azonnal felvetette az igényt a PIN-kódnál egyszerűbb, de ugyanolyan biztonságos azonosítási módszerre.

Ezzel párhuzamosan a terminálok frissítése is megkezdődött, így a technikai háttér is adottá vált ahhoz, hogy a biometrikus kártya ne csak egy menő, de kevesek által használt kütyü legyen, hanem a mindennapi vásárlások eszköze.

Ez a környezet tette lehetővé, hogy a bankok élesben is bevezessék a technológiát. A BNP Paribas 2025-től már a hivatalos kondíciós listáiban is szerepelteti a biometrikus opciót, a francia szaksajtó pedig 2026 tavaszán már egyenesen a PIN-kód haláláról cikkezett a lakossági fizetéseknél. A folyamat tehát felgyorsult: ami pár éve még csak egy futurisztikus tesztprojekt volt Dél-Afrikában vagy Bulgáriában, az mára egy kézzelfogható, egyre több helyen elérhető szolgáltatássá vált.

Via Blikk


Megosztom
Link másolása


SZÍNES
A Rovatból
A jégeső, ahogy eddig ismertük, teljesen meg fog változni - és ennek senki nem örülhet
Új klímamodelleken alapuló kutatás jelzi előre a jégeső megváltozását, ami a klímaváltozás egyik legdurvább következményéve lehet.

Megosztom
Link másolása

Két frissen megjelent, egymást kiegészítő tudományos kutatás arra jutott, hogy a jövőben a jégeső nemcsak veszélyesebb lesz, de az egész jelenség térben és időben is elcsúszik. Miközben egyes helyeket ritkábban ver majd el a jég, máshol gyakoribb lesz, de itt is, ott is sokkal nagyobb pusztítást végezhet.

A két csoport mást-mást vizsgált. Az egyik csapat, Timothy H. Raupach és Steven Sherwood vezetésével, azt nézte, hogyan változnak a jégeső kialakulásához szükséges légköri összetevők. A másik, Shiyi Zhang nevével fémjelzett kutatás pedig azt modellezte, mi történik magukkal a jégszemcsékkel. Az eredményeket a ScienceAlert foglalta össze, és a kép, amit felvázolnak, elég borús.

A Raupach-féle kutatócsoport konkrétan kimondja, hogy

a felmelegedés alapjaiban rajzolja át a jégeső térképét.

A tanulmányuk szerint „a jégesőre hajlamosító körülmények a globális felmelegedéssel a sarkok felé tolódhatnak, és kissé elmozdulhatnak nyárról télre.”

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a jégesőre hajlamos zónák konkrétan elkezdenek északabbra csúszni. A modellek szerint több jégesőre számíthatnak Észak-Európában, Kanadában, az USA északnyugati részén.

És ha ez nem lenne elég, a szezon is átalakul: a jövőben kevesebb nyári, és több téli jégesőre hajlamos nap jöhet. Ez pedig rossz hír a mezőgazdaságnak, mert az őszi gabonaféléket pont a legérzékenyebb időszakukban érheti a jégverés.

De mégis hogyan lehet a jégeső egyszerre ritkább és mégis pusztítóbb bizonyos helyeken?

A melegebb, párásabb légkör több energiát pumpál a viharfelhőkbe, ami erősebb feláramlásokat szül, ezek pedig nagyobb jégszemcséket is képesek a levegőben tartani.

Ugyanakkor a melegebb levegőben a kisebb jégdarabok egyszerűen elolvadnak, mielőtt földet érnének. A végeredmény: kevesebb, de sokkal brutálisabb jégeső, ami mindent letarol. Ez a jelenség főleg az USA délkeleti részén, Afrika középső-északi sávjában és Északkelet-Ausztráliában lehet majd jellemző.

A változó éghajlat hatásait már mindenki érzi. A hagyományos, érzékeny gyümölcsök, mint a sárgabarack, egyre nehezebben bírják a klímát, miközben a szárazságtűrő füge simán megterem az Alföldön is. A gazdáknak ez nem gasztroforradalom, hanem kőkemény kockázatkezelés: új fajtákra és technológiákra van szükség. A jégeső időbeli és térbeli elcsúszása ebbe a képbe illeszkedik.

Via Qubit


Megosztom
Link másolása


SZÍNES
A Rovatból
Gyakran bámulja a falat mereven a kutyád? Gazdiként nem is sejted, milyen komoly dologra utalhat!
A látszólag ok nélküli viselkedés akár neurológiai problémát, például időskori demenciát vagy részleges epilepsziát jelezhet. A 11-12 éves kutyák közel harmada érintett lehet a szellemi hanyatlásban.

Megosztom
Link másolása

Ismerős a jelenet? A blöki mozdulatlanul ül, és elmélyülten bámul egy tök üres falfelületet.

Mielőtt csak furcsa szokásnak könyvelnéd el, érdemes tudni: a kutyád a legritkább esetben teszi ezt a semmiért.

Lehet, hogy épp egy olyan dologra próbálja felhívni a figyelmed, amiről neked még fogalmad sincs.

A kutyák hallása és szaglása ugyanis számunkra felfoghatatlan mértékben jobb a miénknél. A fal bámulása azt is jelenthet, hogy érzékelnek valamit a falon túl, amit mi nem szűrnénk ki a napi zajból

– írja az American Kennel Club.

Simán megeshet, hogy a falban egerek vagy más rágcsálók tanyáznak, de az is lehet, hogy egy darázsfészek rejtőzik valahol a házban.

Ha tehát a kutya fixírozza a falat, és közben időnként billegeti a fejét, mintha egy mozgó hangot követne, figyeld meg, és próbáld kideríteni, mit hallhat.

Sajnos más oka is lehet a bámulásnak. Az idősödő kutyáknál, akárcsak az embereknél, kialakulhat egyfajta demencia.

Ezt úgy hívják, hogy kognitív diszfunkció szindróma (CDS), és statisztikák szerint a 11-12 éves kutyáknak akár már közel harmada érintett lehet.

A fal bámulása a dezorientáció egyik tipikus jele lehet, ami mellett más tünetek is megjelenhetnek.

Például ha a kutyusod céltalanul bolyong, beszorulni valami bútor mögé, ahonnan tegnap még simán ki tudott jönni, felborul az alvási ciklusa, vagy hirtelen elfelejti a szobatisztaságot.

Ha pedig a kutyádnál lefagyás, bámulás hirtelen jön, és inkább egy bizarr, ismétlődő helyzet, akkor egy még ijesztőbb dolog is felmerülhet: a részleges vagy fokális epilepsziás roham.

Lehet, hogy a kutya csak mereven bámul, vagy úgy tesz, mintha láthatatlan legyeket kapkodna a levegőből.

A kutya egészsége iránti fokozott figyelem egyébként egyre inkább előtérbe kerül. Lewis Hamilton például 2020-ban kutyáját, Roscoe-t vegán étrendre állította át, és arról számolt be, hogy a táplálkozásváltás látványos javulást hozott kedvence allergiás és ízületi problémáiban. Roscoe később, 2025-ben elpusztult.

Árulkodó jel lehet betegségek esetén az is, ha a kutyád nagy sóhajjal melléd dől. Szóval nem árt figyelni!

Forrás: Glamour


Megosztom
Link másolása