Harsányi Levente a szakításról: „Az egy gyomrossal ért fel, amikor ő már egy hónappal később mással volt boldog”
Pár évvel ezelőtt Harsányi Levente boldogan számolt be arról, hogy újra szerelmes.
Akkor azt mesélte a 20 évvel fiatalabb párjáról, hogy
A műsorvezető 2018-ban lett egyedülálló, gyermekei anyjával a kapcsolatuk zátonyra futott és szétköltöztek.
A 20 évvel fiatalabb nő a megismerkedésükről később elárulta, hogy először Harsányi Levente illata fogta meg.
2024-ben arról számoltak be, hogy jegyben járnak. Harsányi Levente akkor azt nyilatkozta:
Idén nyáron szinte bombaként robbant a hír, hogy a menyasszonya szakított vele, és az életében egymást érték a csapások. Egy hónapon belül kapott a nyakába szakítást, családi tragédiát - a bátyja váratlanul elhunyt -, műtétet és lelki megrázkódtatást.
Nemrég a Story magazinnak adott interjúban a szakítással kapcsolatban azt mondta: "A vége felé már voltak jelek, persze… Az én oldalamról nem volt baj, de meglehet, Lara egy idő után nem azt kapta, amit szeretett volna. Ő jobban szorgalmazta az esküvőt, és hogy a kétlaki életünk helyett legyen egy közös otthonunk. Talán azt hitte, én nem gondolom ennyire komolyan. De én már 746 éves vagyok, nekem pont ráért volna, ha három év múlva házasodunk vagy költözünk össze. Én mondtam neki, hogy szeretem 2025-ben, és szeretni fogom 2027-ben is."
Arra a kérdésre, hogy hibáztatja-e magát, azt válaszolta, hogy egy percig sem marcangoltam magát emiatt.
Hozzátette, hogy azért korrekt módon megbeszéltek mindent. Amikor a volt menyasszonya azt mondta, hogy szíve szerint maradna, az esze viszont mást súg neki, akkor ő úgy volt vele, hogy aki el akar menni, azt el kell engedni.
Azt is elárulta: