Harry herceg váratlanul Ukrajnába utazott, de azt mondja, előtte egyeztetnie kellett a feleségével
Miután néhány napot Nagy-Britanniában töltött, elérte azt is, hogy találkozzon az apjával, Károly királlyal, és részt vett több nyilvános eseményen, Harry herceg nem Kaliforniába repült, hanem egy meglepetéskörútra indult: szeptember 12-én Kijevben jelent meg, hogy az Invictus Games ügyét és az ukrajnai háborúban megsebesült katonákat támogassa.
„Meg kellett kérdeznem a feleségemet és a brit kormányt”
A 40 éves sussexi herceg a Guardiannek mesélte el, hogy a látogatás nem csak rajta múlt:
Úgy tűnik, Meghan mérlegelte az előnyöket, amiket harry címlapos megjelenése hozjat, és beleegyezett az útba. Ráadásul a herceg sok politikussal ellentétben nem szigorúan óvott magánrepülőgéppel, hanem vonattal érkezett az országba, és úgy fogalmazott: „A háborút nem tudjuk megállítani, de segíthetünk a felépülés folyamatában. Folytathatjuk az érintettek emberi oldalának bemutatását, és
Az ukrán vasút Instagram-videójában az látszik, ahogy Harry leszáll a „Superroyal Express” névre keresztelt szerelvényről, és üdvözli a várakozókat. A kísérő szöveg szerint a herceg új rehabilitációs és támogatási programokat is be fog jelenteni.
Régóta futó kapcsolat Ukrajnával
Ukrajna 2017 óta vesz részt az Invictus Gamesben. A verseny nemcsak a sebesültek sportolási lehetőségeit bővíti, hanem a hosszú távú gyógyulásukat is segíti. Harry áprilisban már járt Lembergben (Lvov), ahol meglátogatta a Superhumans Centert, amely ingyenes protéziseket, műtéteket és pszichológiai támogatást nyújt.
Ott találkozott Olga Rudnievával, a központ alapítójával, aki később New Yorkban is szembejött vele:
Harry szerint a városban alig érzékelhető a háború, de ő most először láthatja a pusztítás valódi arcát.
A nap folyamán a herceget fogadta Ukrajna miniszterelnöke, Julija Szviridenkó is.
Brit körút és családi találkozás
A kijevi látogatás előtt Harry egy sűrű hetet zárt le az Egyesült Királyságban. Hétfőn a 2025-ös WellChild Awardson jelent meg, kedden Nottinghamben, a Community Recording Studióban tett látogatást, ahol személyesen 1,5 millió dollárt adományozott a Children in Neednek. Szerdán a Centre for Blast Injury Studies intézményében járt.
III. Károly londoni otthonában teáztak – közel két év után először. A beszélgetés 55 percig tartott, mielőtt Harry továbbment volna az esti programjára.
A palota és a sussexi herceg szóvivője egyaránt megerősítette, hogy apa és fia magánjellegű találkozót tartottak, és nem adtak ki további részleteket. Bennfentesek szerint ez „egy jó első lépés” lehet a sokat emlegetett kibékülés felé.