Megszületett Gajdos Tamás unokája, de a családnak máris le kellett mondania a legfontosabb hagyományáról
„Hihetetlen öröm volt számomra, hogy október 3-án megszületett az unokám” – ezzel a mondattal jelentette be Gajdos Tamás, hogy lezárult a várakozás, és hivatalosan is belépett a nagypapák klubjába. A legkisebb családtag a Lana nevet kapta, és érkezésével azonnal fel is rúgta a szent és sérthetetlen családi hagyományt, még ha csak egyetlen télre is.
A nagy hírről és a családi tervek átalakulásáról a műsorvezető a Best magazin ünnepi számában beszélt. Gajdos nem csinált titkot belőle, hogy épp ideje volt már az unokának.
Ráadásul a negyedik gyermekem, Zétény is éppen kinőtt a gyerekkorból, szóval jobbkor nem is érkezhetett volna a családba.” A lendület pedig, ha rajta múlik, itt nem áll meg: „És remélem, hogy mostantól sorban jönnek majd a többiek is.”
A Gajdos-klánnak van egy kihagyhatatlan karácsony előtti rituáléja: a teljes legénység, gyerekekkel és párjaikkal együtt, síelni utazik. Az idei célpont Murau volt, és a terv az volt, hogy a néhány hónapos Lana is csatlakozik a csapathoz. A nagy debütálás azonban elmaradt, mert a valóság egy védőnő képében közbeszólt.
– magyarázta a helyzetet a friss nagypapa. Így a kislány és szülei, Viktória és Krisztián, végül otthon maradtak.
A meghiúsult közös csúszás viszont csak olaj a tűzre, a tervek már a következő szezonra szólnak, és Gajdosnak egészen konkrét elképzelései vannak az aktív nagyszülői szerepről. „Ódákat lehetne zengeni a nagyszülőség örömeiről. Ha valamiért, ezért tényleg érdemes aktívnak maradni. Nagyon bízom benne, hogy sok időt tudok még sportosan, fiatalosan az unokámmal tölteni.” A sportos jövő pedig már ki is van jelölve:
A hagyomány tehát él és virul, legfeljebb egy év csúszással.
Via Best magazin