Futótűzként terjed a neten Timothée Chalamet meglepő vallomása a Vogue-ból: „Gyereket akarok!”
Timothée Chalamet most már nemcsak arról híres, hogy úgy néz ki, mint egy barokk angyal, aki betévedt egy Louis Vuitton-katalógusba, hanem arról is, hogy – meglepő módon – gyereket akar. Igen, jól olvastad: a 29 éves, örök kamaszként elkönyvelt színész, akit eddig főleg az Elio–Paul Atreides–Wonka háromszögbe lehetett bezárni, hirtelen az apaságról kezdett el beszélni. És nem csak úgy tessék-lássék módon, hanem elég markánsan.
Nem valami kispályás mondat, különösen attól az embertől, aki eddig a magánéletét nagyjából olyan szorosan őrizte, mint egy CIA-aktát.
Chalamet a Vogue 2025 decemberi számában engedett először betekintést abba, hogyan látja a jövőjét – és spoiler: a kép közepén ott ül egy kisgyerek, valószínűleg göndör hajjal és Vuitton-babacipőben.
A szaporodásról szóló kijelentése mellett külön kiemelte, mennyire nyomasztónak találja azt, amikor valaki dicsekszik azzal, hogy nincs gyereke, és így több ideje van „más dolgokra”. Idézzük csak szó szerint:
„Valaki azzal hencegett, hogy nincs gyereke, és mennyi ideje marad így más dolgokra… Aztán csak ennyit tudtam mondani: basszus. Komolyan? Hát ez elég sivár.”
Timothée Chalamet expresses he wants to be a dad.
Details: https://t.co/QnPavO5Z5m pic.twitter.com/LD6U5IaubA
— TMZ (@TMZ) November 6, 2025
A Wonka-filmek pimasz cukorhercege itt most nem viccelt. És ha már gyerekek: Chalamet már most is egyfajta gyakorló pótapuka. A barátnője, Kylie Jenner nemcsak a beauty-birodalma miatt híres, hanem arról is, hogy van két gyereke – Stormi és Aire – a rapper Travis Scott-tól.
Bár Chalamet sosem nyilatkozott a gyerekekről, a bulvárforrások szerint nagyon jól kijön velük. Stormi állítólag odáig van érte, és gyakran látják őket együtt különböző rendezvényeken vagy csak simán pizzázni New Yorkban. A kapcsolat meglepően tartós – már több mint egy éve tart.
„Ez lehet, hogy már a radaromon van” - állította a beszélgetésben.
Na most ha valaki ezt mondja, miközben épp gyerekek közelében él, és „a szaporodás az élet értelme”-típusú mondatokkal dobálózik, akkor ott valami készül. Minimum fejben.
Timothée Chalamet a karrierje során eddig inkább volt a finom, érzékeny fiú, aki mindig kicsit kívülálló – még a blockbusterekben is. Az Elio-féle érzékenység, a Dűne cinikus messiása vagy épp a Bones and All kannibál-árvája mind azt a benyomást keltették, hogy neki még hosszú ideig nem való a felelősség, főleg nem pelenkában.
De úgy tűnik, hogy Chalamet most egy új szakaszba lép. Már nem a vörös szőnyeg sztárja akar lenni, hanem – meglepetés – valaki, akinek van családja, van felelőssége, van hosszú távú terve. Nem Instagram-storyban mért létezés, hanem az a fajta, amit már nem lehet leforgatni három hónap alatt.