SZÍNES

Fotóval! Piacra került Frédi és Béni, a két kőkorszaki szaki járgánya - egy valóra vált álom

A Flintstone-család ikonikus autójának másolatát 1400 fontért árulják - és hátul Dínó is jár hozzá. Subidubidúúúú! Tennénk még hozzá.

Megosztom
Link másolása

A rajzfilmből jól ismert kocsi elképesztő összegért kelt el, annak ellenére, hogy nem volt forgalmija. Frédi járgányának REPLIKÁJA 1400 fontért (650.000 Ft) talált új gazdát.

A klasszikus rajzfilmből származó egyedi járgányhoz még egy saját Dínó is járt hátul. Ha vágytál volna egy ilyenre, sajnos lecsúsztál róla, mert a múlt héten Norfolkban már meg is vette valaki.

Eredetileg egy apa építette a fia szalagavatójára, és miután a kocsi leszerepelt, az Anglia Car Auctions árverésen eladásra bocsátották.

Az aukció szóvivője elmondta:

„Gurul, de bármilyen teljesítményhez lábhajtásra lesz szükség. Nincs forgalmija, még egy kőtábla sincs rajta néhány kezdetleges, dinoszauruszokat ábrázoló festménnyel".

A jármű saját dinoszaurusszal büszkélkedhet, amely a hátsó ablakon kukucskál, belül szőrmebelső és kényelmes ülések várták az új tulajt.

A kormánykerék és a gigantikus gumiabroncs kőhatású szürke anyaggal van bevonva. Az eredetihez hasonlóan ez az autó is praktikus napfénytetővel védi vezetőjét és utasait a hőgutától.

Ha megvenni már nem is lehet, a képek alapján nyugodtan akár le is lehet másolni.


Megosztom
Link másolása

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZÍNES
A Rovatból
Itt vannak Baba Vanga hátborzongatóan reális jóslatai az elkövetkező néhány évre
Baba Vaga szerint szörnyű dolgok várnak ránk a következő évtől kezdve.
Fehér Adél - sassy.hu
2024. július 06.


Megosztom
Link másolása

Vangelia Pandeva Gushterova, más néven Baba Vanga egy vak bolgár asszony volt, aki 1996-ban, 85 éves korában halt meg.

Hiába nem él már, egyre több ember kutatja jóslatait, köszönhetően annak, hogy már eddig is bebizonyosodott, hogy képes volt előre látni néhány őrült eseményt.

A misztikus szerint a világnak 5079-ben kell véget érnie, és ezt egy elképzelhetetlen kozmikus esemény fogja okozni.

De van még néhány elég kellemetlen dolog, mielőtt ez megtörténik. A közeliek, ismerve azt, ami a világban mostanában zajlik, eléggé kezdenek reális forgatókönyvnek látszani.

Nézzük csak:

2025

Jövőre egy szörnyű konfliktusra kell számítani Európában, ami a népesség jelentős csökkenéséhez fog vezetni... Ez eléggé komolyan hangzik, Vanga.

2028

Négy év múlva a úgy vélte, az emberek kapcsolatba lépnek a Vénusszal, hogy új energiaforrásokat kutassanak fel... Ha ez igaz, akkor jobb, ha sietünk.

2033

Kilenc év múlva a sarki jégsapkák elolvadnak, és a tengerszint hatalmas mértékben megemelkedik - azért ennek van realitása.

2076

Úgy vélte, néhány évtized múlva a kommunizmus globális dolog lesz, ami alatt mindannyian élünk. De talán nem olyan kommunizmusra gondolt, mint amit már kipróbáltunk.

2130

Az emberek végre kapcsolatba lépnek a földönkívüli civilizációkkal, bár egy tudós szerint ez sokkal korábban, már 2036-ban meg fog történni. ha ez igaz, az a sarki jégsapkák olvadása után lesz.

2170

Globális szárazság várható az egész világon.

3005

A Marson háború tör ki... persze előbb el kell jutni oda és be kell népesíteni.

3797

A Föld annyira élhetetlenné válik, hogy az embereknek el kell költözniük a túlélés érdekében.

5079

A világ hivatalosan is véget ér. Nem tudni, hogy ez miben különbözik attól, hogy a Föld elpusztul, vagy hogy mi történik a közte lévő 1300 évben.

Hát, mindez nem túl szórakoztató. Még akkor sem, ha mi már nem fogjuk megélni.

Via Ladbible


Megosztom
Link másolása

Ajánljuk
SZÍNES
Rém kellemetlen és undorító volt megcsókolni Jennifer Lawrence-t egy forgatás során - árulta el filmbéli partnere
Liam Hemsworth szerint a színésznő direkt meghekkelte ezeket a jeleneteket Az éhezők viadala forgatása során.

Megosztom
Link másolása

Érdekes részletet osztott meg Liam Hemsworth egy interjúban Az éhezők viadala forgatásáról, aki szerint Jennifer Lawrence szándékosan meghekkelte a csókjeleneteket, ami miatt „undorító” és „kellemetlen” volt megcsókolni a színésznőt.

És hogy mit tett Lawrence? Semmi különöset, csak épp olyan ételeket evett közvetlen a forgatások előtt, amiket általában nem szokás, ha az ember épp megcsókolni készül valakit.

A két színész ugyanis nagyon jó barátságot ápol, Hemsworth konkrétan a legjobb barátjának nevezte a beszélgetés során.

„Minden alkalommal, amikor meg kellett csókolnom Jennifert, elég kellemetlen volt. Ha kívülről nézzük, akkor nagyszerű jelenetnek tűnik. Ő az egyik legjobb barátom. Imádom őt.”

- kezdte a színész.

„De ha volt egy csókjelenetünk, akkor mindig arra törekedett, hogy fokhagymát vagy tonhalat vagy valami undorítót egyen, és közvetlenül a jelenet előtt azt mondta: »Nem mostam fogat.«”

- árulta el, de persze ő is viccesen válaszolt: „Én meg azt mondanám, hogy »nagyszerű, alig várom, hogy menjek és megkóstoljam”

Lawrence egyébként próbált reagálni a felhozott hekkellés vádjára, szerinte semmi szándékos nem volt tettében.

„Nem mondanám, hogy ... Én csak azt ettem, amit akartam; azt hiszem, a hagyma, amire utalt, csak egy szendvics volt mustárral és nyers lilahagymával.”

- árulta el a színésznő.

Forrás: Unilad


Megosztom
Link másolása

Ajánljuk

SZÍNES
A leghátborzongatóbb utolsó szavak, melyeket haldoklók mondtak az ápolóknak
Megrázó mondatok csak erős idegzetűeknek.

Megosztom
Link másolása

Az egészségügyisek a születéstől a halálig mindent látnak - de vannak pillanatok, amelyek nagyon megmaradnak bennük. A halálos betegek mellett lenni gyakran azt is jelenti, hogy az orvosok és az ápolók azok, akik az utolsó szavaikat hallják.

De mi van akkor, ha ezek a szavak hátborzongatóak?

Ezt szerette volna megtudni egy közösségi média felhasználó, aki megkérdezte a Reddit népét:

„Melyek voltak a leghátborzongatóbb utolsó szavak, amelyeket egy betegtől hallottál közvetlenül a halála előtt?”.

A több mint 2000 szakember hozzászólásaiban hátborzongató utolsó szavak egész garmadája hangzott el, de volt egy, ami a leghátborzongatóbb volt mind közül:

A fekete ruhás férfi

Egy ápoló felidézte azt a rémisztő pillanatot, amikor egy haldokló nő azt mondta neki, hogy egy feketébe öltözött férfit lát, ami annyira megrémítette a szakembert, hogy utána már nem akart a szobában lenni.

Az illető felidézte:

„Egy kedves idős hölgy azt mondta az ápolási asszisztensnek, hogy teljesen fehéret szeretne viselni. Amikor megkérdeztem, hogy miért, azt felelte: 'Itt van a fekete ruhás ember'. A szoba sarkába nézett.

A nővér megnézte, de nem volt ott senki. Ekkor léptem be a szobába. Megkértük, hogy írja le, mit lát, mire ő azt mondta: "teljesen feketében van, és cilinder van rajta. Aztán azt suttogta, hogy 'és a szemei vörösek', miközben a tekintete átvándorolt a szobán közvetlenül a nővér mögé, mintha azt figyelte volna, hogy a férfi közelebb lép hozzánk. Még aznap este meghalt, pedig nem is számítottunk rá. Az a szoba utána sokáig a frászt hozta rám."

Doctors & Nurses of Reddit, what was the creepiest last words you heard from a patient right before they died?
byu/procaineforthesoul inAskReddit

Még néhány hátborzongató történet:

Egy rokon látogatása

Valaki írt egy 83 éves néniről, aki azt mondta: „Itt van az anyukám. Megyünk?”, és percekkel később meghalt.

Furcsa előérzet

Egy másik idős hölgyről azt jegyezték fel, hogy azt mondta: „Azt hiszem, ma meg fogok halni...”

Az ápoló nem hitt neki: „Megvizsgáltuk az életjeleket, és úgy tűnt, minden rendben van. Stabil volt. Néhány órával mégis később szívrohamot kapott. Nem ez volt az utolsó szava, de az utolsó, amit hozzám intézett.”

Egy angyal látogatása

Valaki más visszaemlékezett arra, hogy demenciában és Alzheimer-kórban szenvedő emberekkel dolgozott egy ellátó otthonban.

„A legkedvesebb betegem folyamatosan hanyatlott, ezért nagyon gyakran ellenőriztem őt. Hosszasan szoktunk beszélgetni és viccelődni egymással, de élete utolsó két hetében abbahagyta a beszélgetést, és egyáltalán nem vett tudomást arról, ha szóltam hozzá. Egyik este befejeztem az gyógyszeres vizitet, és mielőtt hazamentem volna, meglátogattam őt.

Mondtam neki, hogy most hazamegyek éjszakára, és hogy másnap találkozunk, mire ő a szemembe nézett, őszintén mosolygott, és azt mondta: „Úgy nézel ki, mint egy angyal”.

Azt gondoltam, hogy ez olyan édes tőle, hiszen hetek óta nem volt már tiszta. Másnap reggel meghalt. Ez nagyon megrázott engem.”

A halálos ágyon tett vallomás

Egy ember azt mondta: „Itt a sebész. Egy férfi a halálos ágyán újra és újra azt ismételgette, hogy a holttest az erdőben van a tölgyfa mellett, amíg el nem hunyt. A rendőrséget is értesítették, és átkutattak néhány erdőt a környéken, de nem találtak semmit.”

Idegenek

Két családtag is megszólalt:

„Nagyapám a halálos ágyán azt mondta, hogy „nincsenek szemeik!”, még mindig kiráz a hideg.

„Volt egy unokatestvérem, aki rákos volt és meghalt, amikor még kisgyerek volt. Egyszer megkérdezte az édesanyját, miért látogatják meg őt az emberek, és az anyja azt mondta:

'Mert az unokatestvéreid, nagynénjeid és nagybátyjaid nagyon szeretnek téged, és azt akarják, hogy jobban legyél.' Erre ő így válaszolt: „Nem róluk beszélek, hanem azokról, akik éjjel jönnek.”


Megosztom
Link másolása

Ajánljuk

SZÍNES
Ennek a 3 csillagjegynek véget érnek a nehézségek július 6.-án! Te köztük vagy?
Ha július 6-a megkönnyebbülést hoz számodra, akkor ezt egy akadály eltűnésében vagy egy probléma megszűnésében fogod érezni.

Megosztom
Link másolása

Az asztrológia szerint a Hold most az Oroszlánban van, és ez három csillagjegy számára a bátorságukat és kitartásukat erősíti. Ez a hatás segíthet abban, hogy eldöntsék, elengedik a sötétséget, hogy helyet adjanak a fénynek.

Azt érezzük, hogy már nem akarunk tovább frusztráltak lenni. A frusztráció valódi érzés, de ki akar így élni? Mi biztosan nem. Véget is vetünk ennek.

Az Oroszlán Hold azt mutatja, hogy képesek vagyunk megszüntetni a nehézségeinket, és meg is fogjuk tenni. Amikor azt mondjuk, hogy vége, akkor július 6-ára gondolunk. Nem térünk vissza a nehézségekhez. Vége, kész, viszlát.

A nehézségek vége garantált ezeknek a csillagjegyeknek 2024. július 6-án:

1. Kos

Nagyon keményen dolgoztál, hogy felülkerekedj bizonyos életterületeken, és láttad, hogy néha a kemény munkád csak még több munkához vezetett. Nem értetted, miért van ez így. Most, hogy eljött július 6-a és vele együtt az Oroszlán Hold, kezd összeállni a kép. Úgy tűnik, Kos, ennek mind megvolt az oka.

Lehet, hogy közhelynek hangzik, de amit az Oroszlán Hold alatt megértesz, az az, hogy át kellett menned mindazon, amin keresztülmentél, hogy eljuss oda, ahol most vagy. Úgy érzed, hogy végre „lezárult” minden.

Úgy érzed, mintha az univerzum azt mondaná, hogy végre lazíthatsz, mert a nehézségek valóban „véget értek”.

Talán félsz ezt hangosan kimondani, de a nehézségek valóban elmúlnak, és úgy tűnik, hogy ennek a dátuma 2024. július 6.

2. Oroszlán

Mindent beleadtál, és most készen állsz arra, hogy búcsút ints a nehézségeknek. Végeztél azzal, amivel olyan sokáig küzdöttél, és most már hivatalos: a nehézségek véget értek, ideje ünnepelni.

Szombaton jól érzed magad, Oroszlán.

Úgy érzed, hogy az erőd visszatér, bár tudjuk, hogy sosem hagyott el igazán. Teljesen kimerültél, de most készen állsz továbblépni.

A nehézségek véget értek, és ezt elfogadod, ami jó dolog. Ezúttal nem harcolsz. Hátradőlsz és újra élvezed a jó időket. Tudod, hogy mindaz, amin keresztül kellett menned, csak az utazás része volt, és most végre látod a nehéz idők végét.

3. Nyilas

A nehézségeid véget érnek szombaton. Kezded magad kevésbé harciasnak, inkább békésnek látni. Bár a Nyilas természetéhez hozzátartozik a harc, az is része, hogy a békére összpontosítson. A szívedben lévő konfliktusokat ezentúl belül oldod meg.

Megértetted, hogy a nehézségeknek is van egy lejárati ideje, és az Oroszlán Hold alatt itt az idő, hogy ezeket elengedd.

Már nem foglalkozol mások drámájával és harcával. Ha nekik szükségük van ilyesmire az életükben, inkább elkerülöd őket.

Az univerzummal való harmóniára törekszel, és ez az erő lehetővé teszi, hogy tudd, te irányítod azt, hogy mennyire bonyolultak a nehézségek az életedben. Azzal, hogy kilépsz mások drámáiból, megszabadulsz a nehézségektől. A fájdalmad véget ér, mert úgy döntöttél, hogy ez így a jobb számodra.


Megosztom
Link másolása

Ajánljuk