SZÉPSÉG
A Rovatból

Feller Adrienne: „A szépséget az tudja időtlenül megőrizni, aki őrzi magában a fényt”

Sokan keresik, hogy mi lehet a szépség nagykövetének a titka. Most elárulta nekünk.

Megosztom
Link másolása

Feller Adrienne neve sokak számára egyet jelent a minőségi, természetes alapanyagú kozmetikumokkal. Most azonban egy másik oldalát is megismerhetjük: legújabb könyvében megosztja személyes tapasztalatait, életvezetési praktikáit, és azt az átfogó szemléletet, amelyet ha mi is gyakorlunk, kiegyensúlyozottabbak leszünk. Feller Adrienne a rituálék erejéről és a mindennapokba könnyen beépíthető egyszerű szépségápolási praktikákról mesél – és itt most nem krémekre kell gondolni, hanem valami egészen másra.

- Kezdjük azzal, hogy egyre többen ismerik a neved. Több, mint harminc éve ott vannak a termékeid a kozmetikumok között. Emlékszel még, hogy miért kezdted?

- Azt hiszem, hogy az elődeim örökségét egyszercsak felfedeztem magamban és hagytam működni. Nem akartam márkát építeni. Volt egyfajta affinitásom a gyógynövények iránt, az illóolajok pedig szó szerint bekopogtak hozzám és hagytam, hogy a Sors vezessen. A felmenőim gyógynövényekkel gyógyítottak és szépítettek, a nagyapámnak olajütő malmai voltak. Vezetett az élet és elkezdett emlékeztetni arra, amit a felmenőim tudtak. Először az iskolámat nyitottam meg, majd saját termékgyártásba fogtunk a férjemmel és aztán minden szépen adta magát.

Minden nap emlékeztetem magam arra, hogy honnan jöttem és hova tartok,

és hogy mi a célom az egész életemmel. Szeretem csinálni, mert a munkám által magamhoz is és másokhoz közelebb tudok kerülni. Ez az élet lényege, a kapcsolódás és egymás segítése. Ki-ki a maga módján.

- Áruld el, mi a szépség titka?

- A szépség egy nagyon összetett történet. Az életmódunk, a gondolkodásunk külső tükröződése.

A szépséget az tudja időtlenül megőrizni, aki őrzi magában a fényt.

És ez a mindennapok kérdése. Ezt senki nem tudja ránk tenni. Ezt mi magunk, a napi rituáléinkkal tudjuk magunkban formálni. A szépség nem trend kérdése, hanem ragyogás kérdése. A ragyogás pedig annak a spiritusznak a jelenléte, ami az életszeretetből táplálkozik. Az élet sok mindennel megkínál bennünket. Jó és rossz dolgokkal egyaránt. Az viszont, hogy milyen válaszaink vannak ezekre a felütésekre, az attól függ, hogy milyen tartalékokból dolgozunk. Hogy milyen energiát őrzünk magunkban. Hogy az egyensúlyunkat, hogyan tudjuk a mindennapjainkban megőrizni. Mert, ha ez megvan, akkor a dolgok úgyis jönnek és mennek, csak a fény maradjon meg.

- Hogyan érjük el ezt az állapotot? Ma mindenki rohan a feje után, te viszont szemmel láthatóan nagyon kiegyensúlyozott vagy, pedig amikor az interjúra kerestünk időpontot, láttam, hogy zsúfoltságig tele a naptárad.

- Azt gondolom, hogy sokat segítenek a rituálék, mert biztonságot és kapaszkodót nyújtanak és  segítenek megtartani az egyensúlyt. Az egyensúly, a testi-lelki jóllét az alapja a szépségnek.  Egyszerűen fel kell ismernünk, hogy a szépségápolás  a bőrről és a lélekről is szól, az önmagunk felé megnyilvánuló gondoskodásról, a harmónia megteremtéséről.

- Ez elég spirituálisan hangzik.

Igen, de közben mégsem. Ahhoz tudom hasonlítani, hogy a zenészek is behangolják a hangszerüket, egy-egy koncert előtt. Pont így kell magunkat is behangolnunk minden egyes nap előtt, hogy az egyensúlyunkba, a középpontunkba kerüljünk. És azt gondolom, hogy egy szépségápolási terméknek ezt is kell szolgálnia, hogy behangoljon bennünket. De ezt csak akkor tudja megtenni, ha természetes alapanyagokból készül, prémium olajokból, növényi kivonatokból, ami minden szinten szolgálja az embert.

Meg kell tanulnunk szépen megérkezni a napba testben és lélekben egyaránt.

Minden nap időt kell szánni magunkra, kapcsolódni a testünkkel, az érzéseinkkel. Ezek fontos apró kis rituálék, amely egyensúlyt teremtenek az életünkbe. Ezekről írtam a novemberben megjelent könyvemben is.

- Olvastam ezt a könyvet, hasznosnak tűnik. De mondd, nem érzed úgy, hogy ezzel kiadtad a titkos receptet?

- Egyáltalán nem. Még nagyon sok recept van a tarsolyomban. Ugyanakkor azt gondolom, hogy az életben a legnagyobb dolog, amikor egymástól tanulhatunk. Ebben a könyvben összefoglaltam mindazt, amit a szépség megőrzéséről gondolok és a tapasztalataimat, amit az elmúlt három évtizedben sajátítottam el, mint terapeuta és tanár.

Azt írtam le, amit én magam is valóban mindennap teszek magamért.

Ez valójában egy eszköztár, amelyet mindenki a saját belátása szerint használhat. A testi-lelki egyensúly megteremtése nem luxus, hanem alapvető szükséglet, és fontos, hogy ezt minél többen felismerjék.

- Az egyensúly megteremtéséhez nincs szükség semmi másra, csak egy kis nyugalomra? Ez ilyen egyszerű?

- Egyszerű is, meg nem is. Egyszerű, mert valójában egyszerű dolgokra van szükség, nincs új a nap alatt. Minden mindennel összefügg. A lelki jóllétünk, az egyensúlyunk összefügg azzal, hogy mit eszünk és hogyan, hogy tudunk-e nyugodtan aludni, hogy mit kenünk a bőrünkre és hagyunk-e időt a csendre. A mozgás a mindennapjaink része-e. Szóval soktényezős. Ezért is mondom, hogy a valódi szépségápolás kultúra kérdése. Egy olyan életmód, amiben a teljesség keresése játssza a főszerepet. Ennek lesz az eredménye a szépség. Minden nap egy lépés előre csodákat tehet. A lényeg, hogy induljunk el.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZÉPSÉG
A Rovatból
Megdőlt egy régi szépségápolási mítosz: ennyiszer kell valójában hajat vágatni
A hajvágás ideális gyakoriságát a frizura típusa és a haj állapota határozza meg, nem egy általános szabály. Míg egy bob fazon 4-8 hetente, a hosszú haj akár félévente is igényelhet csak igazítást.

Megosztom
Link másolása

A hajad nem nő gyorsabban attól, hogy gyakrabban vágatod – mégis rengetegen emiatt ülnek kéthavonta a fodrászszékbe. Nincs mindenkire érvényes szabály arra, milyen időközönként érdemes hajat vágatni, a gyakoriság ugyanis a hajhossztól, a fazontól és az ápolási szokásoktól függ.

A legfontosabb tévhit, hogy a gyakori vágás gyorsítja a növekedést; a haj a fejbőrből nő, nem a végekből, így a vágás ezt a folyamatot nem befolyásolja.

A fazon típusa az egyik legfontosabb szempont. A rövid, precíz vágások, mint a pixie vagy a bob, viszonylag gyorsan, 4–8 hét alatt elveszítik a formájukat, ezért ezeket gyakrabban kell igazítani. Ezzel szemben a hosszú haj, ha megfelelő ápolást és védelmet kap, akár hat hónapig is bírhatja vágás nélkül.

A göndör vagy hullámos haj optikailag szintén tovább bírja, mert a lenövés kevésbé látványos, de mivel ez a hajtípus általában szárazabb és érzékenyebb, a megfelelő ápolás és védelem kulcsfontosságú a töredezés elkerüléséhez.

A vágások ritkításának leghatékonyabb módja a megelőzés. A hajat leginkább az éjszakai súrlódás, a formázóeszközök hője és a hővédelem hiánya károsítja.

Aki ezekre odafigyel, és például összefogja a haját alváshoz, jelentősen csökkentheti a sérüléseket, így ritkábban lesz szüksége fodrászra.

Vannak azonban egyértelmű jelek, amikor már nem érdemes halogatni a vágást. Ilyen a töredezett, szalmaszerű tapintású hajvég, a nehezen kifésülhető, csomósodó hossz, a fénytelenség és az alul „kifoszlott”, elvékonyodott hatás.

Fontos, hogy ha a töredezés egyszer megjelent, a sérült részt teljes egészében el kell távolítani, mert a hajszál szerkezete tovább hasad felfelé. Ilyenkor a „csak egy kicsit a végéből” megoldás nem elegendő.

A hajvágás mennyiségére Tom Hannemann haj- és szépségápolási szakértő a következő elvet javasolja: „Őszinte tanácsom: amennyire lehet, olyan keveset, amennyire szükséges, olyan sokat.” Sokan ugyanis a töredezéstől való félelmükben rendszeresen többet vágatnak le, mint amennyi indokolt lenne, ami gátolhatja a hajnövesztést.

Via Vogue.de


Megosztom
Link másolása

SZÉPSÉG
A Rovatból
Így néz ki 54 évesen a Szex és New York hajdani szívtiprója, Smith Jerrod
A Smith Jerrodot alakító Jason Lewis ötvenesen éveiben is sármos, de a rajongók alig ismernek rá a friss fotókon. A színész a sorozat befejezése után tudatosan vonult vissza a rivaldafényből, és ma már jóval nyugodtabb életet él.

Megosztom
Link másolása

Emlékszel Samantha Jones dögös pasijára a Szex és New Yorkból?

Arra a szőke, angyalarcú modell srácra, Smith Jerrodra, akiért egy egész generáció rajongott?

A karaktert alakító Jason Lewis idén tölti be az 55. életévét, és bár egykor a világ egyik legismertebb szexszimbóluma volt, az utóbbi években "eltűnt".

Hogy jelenleg hogyan néz ki, és miért él jóval visszafogottabb életet, arról a Femcafé írt a sztár nemrég megjelent posztjai alapján. A meglepetés garantált, mert bár a sármja mit sem kopott, a változás azért elég látványos.

A helyzet az, hogy a színész az utóbbi években tudatosan visszavett a tempóból. Jason Lewis Hollywood zajától távolabbi, nyugodtabb életet választott. Persze nem tűnt el teljesen, feltűnt kisebb sorozatokban és az amerikai Dancing with the Stars-ban is, de a nagy visszhangot keltő szerepek elkerülték.

Ez a kontraszt különösen érdekes annak fényében, hogy Smith Jerrod karaktere milyen fontos dolgot üzent: ő volt az a pasi, aki bebizonyította, hogy független, szexuálisan felszabadult nő mellett is lehet stabil, támogató és egyenrangú partnernek lenni. És hogy az életkor egy bizonyos pontig nem számít.

A színész egyik Instagram-posztja:

A Szex és New York világa persze nélküle is tovább épült az "És egyszer csak..." című sorozattal, és a dráma sem lett kevesebb. A legnagyobb vitát a folytatás körül az kavarta, hogy a Samanthát alakító Kim Cattrall egyetlen, rövid jelenet erejéig tért csak vissza. A színésznő és a stáb többi tagja közötti feszültség közismert, így a cameo óriási médiafelhajtást kapott.

Cynthia Nixon, a sorozat Mirandája, később aggodalmát fejezte ki, mondván, a felhajtás aránytalanul nagy volt a visszatérés mértékéhez képest, és félt, hogy a rajongók csalódottak lesznek.

A franchise népszerűségét ez persze nem tépázta meg, az HBO hivatalosan is berendelte a sorozat harmadik évadát, amelyről azóta kiderült, hogy egyben az utolsó is lesz. Eközben a Charlotte-ot játszó Kristin Davis nyíltan beszélt arról, hogy a rengeteg kritika után felhagyott az arcfeltöltésekkel. Kim Cattrall pedig a magánéletben is új fejezetet nyitott: 69 évesen, egy szűk körű londoni ceremónián negyedszer is férjhez ment párjához, Russell Thomashoz. A sorozat szereplői tehát a maguk útját járják, miközben a rajongók időről időre még mindig visszakacsintanak a múltba, hogy megnézzék, mi lett a régi kedvencekkel.


Megosztom
Link másolása


SZÉPSÉG
A Rovatból
A feltűnő manikűr már ciki? A gazdagok és a sztárok egy teljesen más úton járnak
A krómozott és 3D-s körmökkel szemben 2025-26-ra a natúr, áttetsző árnyalatok kerültek előtérbe. A hírességek körében a visszafogott elegancia lett az új státuszkód.

Megosztom
Link másolása

Aki májusban még mindig háromdimenziós virágokkal és krómporral a körmén jár, az valószínűleg lemaradt a legfontosabb meetingről: a feltűnő, látványosan manikűrözött körmök korszaka leáldozóban van, helyét pedig átvette a rövidre reszelt, hibátlanul ápolt, természetes hatású köröm, ami a legújabb, alig észrevehető státuszszimbólum lett.

A jelenség a divatvilágot letaroló „quiet luxury”, azaz a csendes luxus esztétikájának egyenes ági leszármazottja, ahol a minőség a láthatatlan részletekben, nem pedig a hivalkodó díszítésben rejlik.

És ez nem csak pár divatmagazin sznob hóbortja. A „clean girl nails” néven futó trend a TikTokon több mint kétmilliárd megtekintést gyűjtött össze, ami elég egyértelműen jelzi, hogy a tömegek is ráharaptak az új esztétikára. A lényeg: a köröm úgy néz ki, mintha semmi sem történt volna vele, csak éppen sokkal, de sokkal szebb. Ápolt, áttetsző, a bőrtónushoz tökéletesen passzoló nude árnyalatok, rövidre vágott vagy legfeljebb közepes hosszúságú formák és makulátlan, fényes felület. A „te körmöd, csak szebben” elve érvényesül, ahol a luxus nem a mintákban, hanem a hibátlan kivitelezésben mérhető.

A trend mögött persze ott áll a teljes szórakoztatóipar és a sztárvilág. A „rich girl manicure” fogalmát Tom Bachik, Jennifer Lopez és Selena Gomez manikűröse tette halhatatlanná, aki szerint az egész nem több, mint a klasszikusok modernizálása. „A ‘rich girl’ manikűr a kifinomult klasszikus modern változata” – mondta a POPSUGAR-nak.

A titok a krémes, teljes fedésű, a bőrszínnél egy árnyalattal világosabb vagy sötétebb nude, ami egyszerre kelt természetes és tudatosan elegáns hatást.

Nem véletlen, hogy Jennifer Lopez is ilyen, szinte észrevehetetlen manikűrrel jelent meg a színpadon.

A tökéletes „majdnem semmi” hatás eléréséhez persze komoly technikai arzenál kell. Az egyik legújabb hívószó a „soap nails”, vagyis a szappan-körmök, ami egy enyhén ködös, üvegesen fényes felületet jelent. Ehhez elengedhetetlen a körömágy precíz előkészítése és a vékony, tejüvegszerű színek használata. A szakértők szerint a jövő a builder géleké, amelyek vékony, mégis erős, természetes hatású réteget képeznek a körmön, és akár négy hétig is hibátlanul tartanak.

A fordulat itt nem áll meg. Míg 2025 telére a „minimalista, elegáns és mocskosul gazdag” összhatás vált dominánssá,

2026-ra a szakértői előrejelzések a személyre szabás és a „visszafogott luxus” további erősödését jósolják.

Ez konkrét formákban is megnyilvánul: a hosszú karmokat felváltja a praktikus, rövid squoval (lekerekített szélű négyzet) vagy a rövid mandula. Ez a „gazdag, de dolgozó kéz” esztétikája: a manikűr kifogástalan, de nem akadályoz a mindennapokban.

A trend az esküvői divatba is begyűrűzött, ahol talán a legfontosabb az időtállóság.

A harsány díszítés helyett a menyasszonyok is a finom, áttetsző, tejes árnyalatokat és a rövid, letisztult formákat keresik.

„A körmeid rengeteg közeli fotón lesznek, ezért legyenek időtlenek és hitelesen ‘te’” – magyarázta Faye Louise Dennis, a Bio Sculpture manikűröse a Marie Claire-nek.

És itt jön a csavar, ami a csendes luxus lényegét adja: a látszólag egyszerű, természetes végeredmény mögött rengeteg idő és pénz van.

Egy-egy ilyen manikűr elkészítése akár két-öt órát is igénybe vehet, ami önmagában státuszszimbólum.

Azt üzeni: megengedhetem magamnak, hogy órákat töltsek azzal, hogy a körmöm úgy nézzen ki, mintha semmit sem csináltak volna vele. A „láthatatlan luxus” tehát nem olcsó, csak nem hivalkodó. A tökéletes alapápolás, a személyre szabott színkeverés és a precíz kivitelezés mind a minőséget és a gondosságot hirdetik. A következő szezonban tehát a státuszt nem a strassz és a hosszú tip jelenti, hanem az egészséges körömlemez, a makulátlan kutikula és a bőrhöz hangolt, alig látható árnyalat. A gazdagság ma nem ordít – és a körmökön ez jól látszik.

Via Woman and Home

 


Megosztom
Link másolása


SZÉPSÉG
A Rovatból
A legtöbb nő nem is sejti, hogy a saját hajkeféjével teszi tönkre a haját nyáron
A nyári hajápolás nem feltétlenül bonyolult, mindössze három területre kell koncentrálni.

Megosztom
Link másolása

A nyár az, amikor a lelked feltöltődik, a hajad pedig csendben kikészül. Miközben te a fröccsöt szürcsölöd a naplementében, a hajszálaidat háromfrontos támadás éri: az UV-sugárzás szétzilálja a szerkezetüket, a sós tengervíz kiszívja belőlük az utolsó csepp nedvességet is, a medence klórja pedig gondoskodik a maradékról. Az eredmény egy száraz szénaboglya, amivel szeptemberben majd a fodrászod vív harcot. De a helyzet nem reménytelen, és a megoldáshoz nem kell semmilyen bonyolult, tizenkét lépéses rituálét bevezetned. Elég három tudatos döntés.

Az első és talán legváratlanabb lépés, hogy dobd ki a hajkefédet. Vagy legalábbis vedd elő a nagyítót.

A nyári párás-ragacsos levegőben a hajkeféd sörtéi között egy komplett ökoszisztéma épül ki a hajformázó-maradványokból, a fejbőrről leváló hámsejtekből és a porból, amit minden egyes fésülködéssel szépen visszamasszírozol a frissen mosott hajadba.

A Stylemagazin szerint például a FOREO FLIP play 3-in-1 kefe antisztatikus sörtéi pont az ilyenkor elkerülhetetlen szöszösödést segítenek kordában tartani, a kompakt kialakítása miatt pedig a strandtáskában sem foglal több helyet egy telefonnál. A lényeg: a tiszta eszköz legalább annyira fontos, mint a drága sampon.

Mielőtt azonban rohannál új kütyükért, van egy még egyszerűbb trükk: hagyd békén a hajad.

A nyári hőség és a napsütés önmagában is olyan terhelést jelent, mintha naponta vasalnád, ezért a szezon előtt érdemes adni neki egy kis pihenőt.

Egy frissítő vágás megszabadít a már eleve haldokló, töredezett hajvégektől, így azok nem tudnak tovább hasadni a sós víz vagy a napfény hatására. Ha pedig teheted, a legnagyobb kánikula előtt pár hétre tedd el a hajvasalót, a göndörítőt és a hajfestéket. Ez nem atomfizika, csak szimpla logika: egy eleve kimerült hajszálat sokkal könnyebben végez ki a nyár.

És ha már védelem: ahogy az arcodra is kensz ötvenes faktort, a hajad sem fogja magát megvédeni a puszta jóakarattal. A napszítta tincsek jól mutatnak az Instán, de valójában az UV-sugárzás komolyan megviseli a hajszálakat.

Meglepően sok sampon, hajolaj és hajformázó tartalmaz eleve UV-védő összetevőket.

Ha a tiédben nincs, akkor egy célzott fényvédő hajpermet vagy egy UV-szűrős, kiöblítést nem igénylő ápoló életmentő befektetés lesz.


Megosztom
Link másolása