Erdőben póráz vagy póráz nélkül? - Egyértelmű a jogszabály, mégis muflonokat tépnek a gazdis kutyák a Börzsönyben

Harminc percen át nézett farkasszemet egy medvével a Mount Si hegyen, és a helyzetet végül nem a futás, a halottnak tettetés vagy a visszatámadás oldotta meg, hanem egy éles fütty.

A Washington állambeli Mount Si hegyen túrázó fiúra és barátaira egy fekete medve rontott rá kedden, a kora délutáni órákban. A srác először megpróbálta a tankönyvi megoldást: nagyobbnak és hangosabbnak tettetni magát, de a medvét ez láthatóan hidegen hagyta – írta a KIRO 7. A hatóságok szerint egy másik túrázócsoport a környéken egy anyamedvét és a bocsát is látta, de a tinédzser fiú és barátai csak egyetlen állattal kerültek szembe.

Amikor a medve tovább közeledett, pánik tört ki, a srác pedig egy barátjával ellentétes irányba kezdett futni. A káoszban lezúgott egy meredek, bozótos hegyoldalon, és a nagy gurulásban nemcsak a cipőjét, de a nadrágját is elhagyta.

„Őszintén szólva, azt sem tudom, hogyan kerültem vissza ide.”

Ekkor kezdődött a félórás patthelyzet. A medve nem tágított, kétszer meg is karmolta a fiú lábát. A srác nagyjából mindent bevetett, amit a túlélőműsorokban látni: halottnak tettette magát, megpróbált visszavágni, és újra elijeszteni az állatot, de semmi nem működött.

A fiú elmondása szerint teljesen átvette felette az irányítást a félelem. Amikor már úgy tűnt, minden lehetőséget kimerített, kipróbált valami egészen mást: egy éles, hangos füttyszót. A váratlan, magas hangra a medve azonnal megriadt és elszaladt.

A washingtoni vadvédelmi hatóság lezárta a területet a medve utáni kutatás idejére, de nem találták meg, így csütörtök reggel újra megnyitották a túraútvonalakat.

Japánban nemrég egészen abszurd helyszínen történt medvetámadás, amikor egy fukusimai acélgyár területére tévedt egy állat. A biztonsági kamerák rögzítették, ahogy a medve a földre teper egy fiatal alkalmazottat, majd további három embert megsebesít. Szóval aki a túrázókat kezdené hibáztatni az eset miatt, láthatja: az ember és a vadvilág közötti konfliktusok már rég nem korlátozódnak az erdei ösvényekre.

Most, három évvel a tragédia után megszületett a végleges vizsgálati jelentés, amelyből kiderül, hogy a katasztrófát nem egy váratlan műszaki hiba, vagyis nem baleset, hanem súlyos tervezési és szervezeti problémák sora okozhatta. A tragédia bekövezte biztos volt, az ideje kérdéses.

A kanadai Közlekedésbiztonsági Tanács 136 oldalas jelentése szerint az OceanGate nem tudta megfelelően igazolni, hogy

A szakértők olyan szerkezeti hibákat találtak az anyagban, amelyek már önmagukban is kérdéseket vetettek fel a jármű hosszú távú biztonságával kapcsolatban.

A jelentés egyik legfontosabb megállapítása, hogy bár a Titant tesztelték a Titanic roncsainak mélységével megegyező körülmények között, azt nem vizsgálták kellő alapossággal, hogyan hatnak a szerkezetre az ismétlődő merülések. A szakértők szerint

A vizsgálat arra is kitér, hogy az OceanGate működését a „csoportgondolkodás” és a „megerősítési torzítás” jellemezte. Ez azt jelenti, hogy

A Titan 2023. június 18-án merült alá, és közel két órával később elvesztette a kapcsolatot a felszíni kísérőhajóval. A fedélzeten tartózkodott Stockton Rush, az OceanGate vezérigazgatója, Paul-Henri Nargeolet francia mélytengeri kutató, Hamish Harding brit üzletember, valamint Shahzada Dawood pakisztáni üzletember és 19 éves fia, Suleman Dawood.

A tragédia után az OceanGate rövid időn belül megszüntette működését. A vállalat most kiadott közleményében ismét részvétét fejezte ki az áldozatok családjainak, és hangsúlyozta, hogy a történtek óta együttműködik a hatóságokkal.

A jelentés végkövetkeztetése szerint a Titan katasztrófája arra figyelmeztet, hogy az innováció és a technológiai fejlődés önmagában nem helyettesítheti a szigorú biztonsági előírásokat.

Via NewYorkPost

Képzeld el, hogy a világ egyik legmenőbb angol kastélyának kertjében két évszázadon át egy olyan virágládába ültetik a tulipánokat, ami valójában egy 1700 éves római szarkofág. Aztán a kertészek gyanútlanul locsolgatják egy felbecsülhetetlen értékű műkincset.

Egyébként a tárgy végig ott volt mindenki orra előtt, csak épp senkinek nem tűnt fel. A sztori igazi csavarja az, hogy a lelet valójában se nem volt ismeretlen, se nem volt elfeledett. A márványba faragott, részeg Dionüszoszt ábrázoló szarkofágot már 1530 előtt is lerajzolta egy olasz művész, a 19. században pedig egy akadémiai kötetben is megemlítették, ahogy arról a restaurálást végző cég, a Cliveden Conservation is beszámolt.

Mégis, a palota vezetősége állítólag csak 2016-ban kapott észbe, amikor egy régiségkereskedő finoman jelezte nekik, hogy talán érdemes lenne jobban megnézni azt a tulipántartót.

2017-ben a Cliveden Conservation csapata aztán leválasztotta a márvány előlapot az ólomciszternáról, a műhelyben pedig megtisztították, kijavították és stabilizálták, mielőtt a darab a beltéri kiállítótérbe került. A legfrissebb digitális támpontot pedig a frankfurti Städel Museum online katalógusa adja, amely egy 1530 körüli Battista Franco-rajz leírásában kifejezetten a ma Blenheimben található harmadik századi szarkofág-reliefre hivatkozik – ezzel egy naprakész múzeumi forrás is alátámasztja, hogy a látvány a reneszánsz óta dokumentált.

Christopher Dickenson, az Oxfordi Egyetem régésze bevallotta, hogy ő azt feltételezte, a kastélyban pontosan tudják, mijük van.

Így ment ez egészen addig, amíg valaki végre vette a fáradságot és konkrétan rákérdezett. A közel két méter hosszú és négyszáz kilós márványpanelt végül leválasztották a kerti installációról, és a restaurálás után most már a kastély belsejében, méltó helyen csodálható meg.

A szakembereket is meglepte, milyen jól bírta a strapát a márvány. Nicholas Banfield, a restaurálást vezető konzervátor szerint

Most, hogy végre tető van a feje fölött, a kastély vezetősége is bizakodó. „Most, hogy kiegyensúlyozott beltéri klímában, a természeti elemektől távol van, reméljük, hogy jó állapotban konzerválódik, és még sok évszázadon át fennmarad” – mondta Kate Ballenger házmenedzser.

Via University of Oxford Arts Blog

Érdemes lehet legközelebb alaposabban megnézni a nagyi vitrines szekrényét. Azt a vitrint, amely előtt gyerekként sokan hosszasan nézelődtél, de a benne lévő poharakhoz nem lehetett hozzányúlni, mert azok a „készlethez” tartoztak, és inkább dísznek számítottak, mint használati tárgynak.

Egy-egy ritkább pohár vagy váza ma akár nagyon komoly összeget is érhet.

A gyűjtők körében most különösen keresettek lettek a 19. századi, kísérleti üvegek. Nem feltétlenül az átlátszó, erősen csiszolt kristályok számítanak a legértékesebbnek, hanem a színes, különleges anyagból készült darabok.

Ilyen például a hyalit, amely elsőre feketének tűnhet, de fény felé tartva mélyvörös vagy zöld árnyalatban áttetsző. Szintén értékes lehet az achátkövet utánzó, örvénylő mintás agatin, illetve a márványos hatású lithyalin. Ezeket a tárgyakat a maguk korában különleges technológiai kísérletként készítették, ezért kevés maradt fenn belőlük, különösen jó állapotban.

Fontos azonban tudni, hogy nem minden régi pohár ér vagyonokat. A magyar piacon a legtöbb vitrinben őrzött darab nem milliós tétel. Egy egyszerűbb retro pohár általában csak néhány ezer forintot ér, egy szebb, csiszolt készletért pedig nagyjából 20 és 100 ezer forint közötti összeget lehet kapni.

Ha valaki talál otthon egy régi, különlegesnek tűnő üvegtárgyat, először érdemes alaposan megvizsgálni. Hasznos lehet jelzéseket, csiszolási nyomokat, apró feliratokat vagy gyártói jeleket keresni rajta. Ugyanilyen fontos az állapot ellenőrzése is, mert egy apró lepattanás vagy repedés jelentősen csökkentheti az értékét. Ha a tárgy érdekesnek tűnik, jó fényben érdemes lefotózni, és semmiképpen sem ajánlott mosogatógépbe tenni.

Ezeknek a poharaknak és üvegtárgyaknak ugyanakkor nemcsak a piaci értékük lehet fontos. Sok családban erős nosztalgia kapcsolódik hozzájuk. Most pedig, amikor ismét egyre többen keresik az egyedi, kézzel készült vagy különleges régi tárgyakat, ezek az üvegek újra figyelmet kapnak.