„Egyből elkezdtem sírni, nem tudom, mi váltotta ki” – Hajmásy Péter a nyitott szívműtétje utáni ébredés pillanatairól vallott
Hajmásy Péter, akit a legtöbben csak Hagymaként ismernek, egy életmentő, többórás szívműtéten esett át. Most, hat héttel a beavatkozás után már otthon lábadozik, és a cél az, hogy februárra visszanyerje az erejét. A dolog persze nem a semmiből jött. Hajmásy régóta tudott a szívritmuszavaráról, de egy friss orvosi vizsgálat kiderítette, hogy a rendellenesség mellett aortatágulat is nehezíti az életét, ami miatt a beavatkozás elkerülhetetlenné vált – írta a Blikk.
És amíg odabent zajlott a többórás beavatkozás, odakint Nádai Anikó élte át a hozzátartozók klasszikus poklát.
– mesélte a feszült várakozásról. Aztán végre jött a hívás, ami mindent megváltoztatott. Anikó elmondta, mit közölt az orvos: Péter végig stabil volt, a műtét pedig azért volt elkerülhetetlen,
Az igazi érzelmi cunami viszont csak ezután jött, az ébredéskor. Hajmásy reakciója drámai volt. „Mondtam, hogy menjen ki, és akkor kiment. Éreztem, hogy valahogy abba kell hagyni, mert nem lesz jó, hogy ott nézi, ahogy sírok órákig” – idézte fel a legnehezebb pillanatokat. Menyasszonya számára is megrendítő volt a jelenet: „Most először láttam sírni” – tette hozzá Anikó.
A dráma után most már a rehabilitáció hetei következnek.
– foglalta össze jelenlegi állapotát Hajmásy. A logisztikát és a terheket most Nádai Anikó viszi, amit párja nem győz hangsúlyozni: „Ani nagyon nagy hős, mert egyedül visz most mindent, engem is. Állandóan visz orvoshoz, ülök az anyóson, amit utálok. Az fáj a legjobban, hogy nem vezethetek”. A következő mérföldkő pedig már látszik is a naptárban: februárig szeretné visszanyerni az erejét.
Via Blikk