Egy férfi talált 6 guminőt a kukában, és ez lett a legjobb dolog, ami a párkapcsolatával történt
George éppen gördeszkázott, amikor arra lett figyelmes, hogy egy raktár mellett nagy dobozok lógnak ki a szemetesből, és úgy döntött, megnézi, hogy mik ezek a dobozok. Aztán odalépett a konténerhez, felemelt egy dobozt, majd kinyitotta és teljesen ledöbbent azon, amit látott.
Ezek után George hezitált kicsit, hogy megmutassa-e a babákat a barátnőjének, de végül úgy döntött, hogy hazaviszi őket. Kedvence egyébként Debbie lett: egy nagyon magas, 100 fontot (45 kilót) nyomó bábu.
Amikor George hazaért a guminőkkel, maga is meglepődött, hogyan reagált a barátnője. A lány nagyon örült, hogy a barátja hazaérkezett az életnagyságú szexbabákkal.
– kiáltott fel George barátnője a babák láttán. Kiderült, hogy a barátnője bakancslistáján volt már az, hogy kipróbálja a szexet egy guminővel is.
A férfi szerint ha a szexbabák társadalmilag elfogadottabbak lennének, kevesebb lenne a hűtlenség és a nemi erőszak, mivel „a lányok nagyobb biztonságban lennének”.
(via Daily Star)