Döbrösi Laura súlyos traumából gyógyul: Elkeserítő, hogy Magyarországon mennyi nő él abuzív párkapcsolatban
Döbrösi Laurának hosszú ideig fogalma sem volt arról, hogy amit átél, az bántalmazás. Csak annyit érzett: valami nem stimmel. A külvilág eközben imádta – az Aranyélet és az Egynyári kaland fiatal sztárjaként mindenki mosolygott rá, senki nem kérdezte, hogy van.
A Telex videóinterjújában most először beszélt arról, mi történt vele. A színésznő, aki jelenleg Deák Kristóf új filmjében, az Egykutya-ban látható, arról mesélt, hogyan vált az ország ismert arcává, miközben lassan eltűnt saját maga elől.
„Az Aranyéletnél és az Egynyári kaland sorozatnál olyan figyelem hárult rám, amit nem éreztem arányosnak” – mondta.
Húszéves volt, amikor a siker egyszerre nyomta és emésztette. Azt hitte, a teljesítmény majd rendbe hozza a belső zűrt. Ehelyett egyre jobban eltűnt a tükörből.
A környezetéből senki nem szúrta ki, hogy baj van. Mindenki a sikert látta, nem az összeomlást.
„Ráférne a világra az, hogy a lelkünkkel is foglalkozzunk, ne csak az eredménnyel. Ez minden munkahelyre ráférne…
Nem érzik magukat méltóságteljesnek és erősnek, holott ez kéne legyen az alapállapot, hogy biztonságban vagy.”
A mondat súlyosabb, mint elsőre hangzik: ha a biztonság hiányzik, az már abúzus. És Magyarországon ez nagyon sok nőnek a mindennapjai része, amit elkeserítőnek tart.
Döbrösi Laura azt is kimondta, hogy még nem gyógyult meg teljesen.
A fordulópont egy forgatáson jött el. Egy stábtag észrevette rajta, hogy valami nem oké.
„Egyszer egy stábtag látta rajtam, hogy rottyon vagyok. Megkérdezte, mi van, én meg elmondtam, hogyan beszéltek velem otthon. Ajánlott néhány újságcikket, és egy Jennifer Lawrence-filmet, aminek az a címe, hogy Anyám!,
A felismerés nem hozott azonnali megkönnyebbülést, de elindította a gyógyulást. És azt a fajta csendes forradalmat, amire ma egyre több nőnek lenne szüksége – hogy kimondják: ha fáj, az nem szerelem.
