SZTÁR

Ártérben lakik Varga Viktor, most mossa el a házát sokadjára a Duna

Varga Viktort nem először kényszeríti költözésre a folyó, de ő ezen nem csodálkozik - aki ártérben lakik, az sűrűn pakolássza a holmiját és hagyja el otthonát.

Megosztom
Link másolása

Varga Viktor egy közepesen vidám Imstagram-storyt tett közzé autójában ülve arról, hogy árad a Duna. Önmagában ezzel nincs baj, sőt a celeb szerint azzal sem, hogy

a folyó az életterét veszélyezteti, és most sokadjára fogja kiönteni otthonából.

A közelmúltban a Duna vízgyűjtő területén lehullott, és a még várható nagy mennyiségű eső miatt árhullám éri el Magyarországot is, ez veszélyezteti a folyó menti településeket.

Varga Viktor az áradással azóta küzd, hogy a Duna-partra költözött. Félig-meddig nomád körülmények közt kezdte itteni pályafutását, egy jurtában élt kútvizet használva, fűtés nélkül. Igyekszik szabad életet élni, Insta videókat készít a kenuzásairól, fára mászásairól, van posztja meditációról, zenélésről, mindenről.

Most egy 24 óráig elérhető story-ban értesített mindenkit, hogy egy napja van van felkészülni a folyó brutális áradására,

amely miatt a vízügy Országos Műszaki Irányító Törzse országszerte megkezdte irányító működését június 3-án.

Viktor terve az, hogy "felpakolja a házat az emeletre", mert jön a víz, és

jóslatai szerint 2 méter víz lesz a házában. Elmondása szerint a jurtája nem ázik már be, ami örömhír.

Az árvízzel nincs baja, és nem hibáztatja a folyót vagy az időjárást a nyomoráért, de azért "várhatott volna még" a folyó az áradással. Viktor kitért rá a videójában, hogy nem telt el sok idő a legutóbbi árvíz óta, ami decemberben mosta ki őt a házából. Kicsit később számára kevésbé lett volna felforgató a jelenség.

Most viszont pakol és reménykedik, hogy kisebb kárral ússza meg az árhullámot.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
Zsigmond Angi nem tudta, amikor elvállata az Ázsia Expresszt, hogy nem kapnak majd enni, és ilyen nehéz fizikai feladatokat kapnak
„Nem gondoltam, hogy ilyen kemény lesz, és nem hiszem, hogy ezt még egyszer végig tudnám csinálni.”

Megosztom
Link másolása

Zsigmond Angi volt nemrég Lakatos Levente vendége.

Az interjúban beszélt a TikTok-sztárság árnyoldalairól, és az Ázsia Expressz forgatásának kulisszatitkairól is.

Az tartalomgyártó azt mondta, azt hitte, sokkal kedvesebbnek mutatják majd a műsorban, mint ami ki lett emelve, mivel sok kedves pillanat és cukiskodás volt a forgatás alatt.

Arról is beszélt, hogy a nézők nem látnak bele, mi zajlik valójában, csak az összevágott adást látják. Nem látják, hogy már 3 órája áll valahol, még mindig stoppol, de nem veszik fel, csak azt látják, amikor dühösen kifakad emiatt, mert kijön rajta, hogy napokig nem aludt, napokig nem evett. "Nem gondolom azt, hogy egy embert meg lehet egy ilyen műsor alapján ítélni. Itt az emberek szórakoztatása az első" - mondta.

A kommentelőktől megkapta, hogy miért vállalta el egyáltalán a szereplést az Ázsia Expresszben.

Zsigmond Angi elárulta, hogy nem látta előre, hogy a forgatás alatt majd nem kapnak enni, és ilyen nehéz fizikai feladatokat kell teljesíteni. "Nem gondoltam, hogy ilyen kemény lesz, és nem hiszem, hogy ezt még egyszer végig tudnám csinálni."

Arról is szó volt, hogy a műsorban miért alakult ki konfliktus közte, és a Való Világban megismert Béres Anett között.

"Kamerákon kívül indult el az egész, igazából onnan, hogy amikor kint voltunk a reptéren, akkor Anett szólt nekem, hogy 'bekövettelek téged, de látom, te nem követtél vissza, hogy mikor követsz vissza?' Kicsit frusztráló érzésem volt, hogy miért így kezdjük a beszélgetést, miért így próbáljuk megismerni a másikat."

Zsigmond Angi szerint Béres Anett anyáskodni szeretett volna fölötte, ám amikor kifejezte nemtetszését, Anett megharagudott rá.

"Hogy 'Kislányom, gyere ide; tojáshéj a seggeden; anyukád lehetnék; te nem tapasztaltál annyit, amennyit én, hallgass rám', meg ilyenek. És szerintem ő azt gondolta, hogy én ebben majd partner leszek. De mivel nekem van anyukám, aki neveljen, ezért nagyon tisztelettudóan megmondtam neki, hogy nem szeretném, hogy anyáskodjon felettem vagy hogy kislányomnak hívjon."

A tiktokker szerint Béres Anett úgy könyvelte el, mintha ő nem nyitott volna felé, pedig ez nem így történt. Ám az ellentétek idővel még jobban elmélyültek a forgatás idején. Úgy érzi, részben a nézettség miatt is provokálta őt, de nem állt le a forgatás után sem.

"Sajnos kamerákon kívül is nagyon sokat piszkált engem. Addig fajultak a dolgok, hogy már szóltam a szerkesztőknek, hogy ha ez így nem marad abba, akkor lehet, hogy az én lelkem ezt nem fogja bírni, és én nem tudom ezeket a vitákat tovább folytatni."

A teljes beszélgetést itt láthatjátok:


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
Azt pletykálják, hogy ezzel a 40 éves rapperrel jár titokban a 49 éves Angelina Jolie
Nem először írnak róluk a bulvárlapok. De mi állhat valójában a háttérben?

Megosztom
Link másolása

Biztosra veszik a pletykalapok, hogy Angelina Jolie újra szerelmes.

A bulvárcikkek szerint a színésznő új párja az 1983-ban született brit rapper, Akala, vagyis Kingslee James McLean Dale. Angelina Jolie és a rapper állítólagos kapcsolatáról már korábban is keringtek híresztelések.

A People magazin szerint egy névtelen forrás azt mondta, hogy a találgatások ellenére csak barátok. Más lapok viszont azt írják, közös fotójuk a bizonyíték arra, hogy egy párt alkotnak.

Az új pletykák azután kezdtek terjedni, hogy Angelina Jolie divatmárkájának bemutatóján ott volt a 40 éves Akala is. Az eseményről a színésznő is posztolt, és a képgaléria egyik fotóján szerepelt a férfi is.

Jelenleg azonban nem találtunk megbízható információt vagy hiteles forrást sem arra arra vonatkozóan, hogy romantikus kapcsolatban állnak-e, sem arra vonatkozóan, hogy csak barátok-e.

A bulvársajtóban időről időre keringenek hírek a sztárok titkos magánéletéről, ám ezek nem mindig hiteles információk.

Akala leginkább zenei és társadalmi aktivizmusáról ismert. Angelina Jolie pedig színészi karrierje, a Brad Pittel való kapcsolata, majd viharos szakítása, illetve humanitárius munkája révén van folyamatosan reflektorfényben.

A rapper a képgaléria 12. fotóján látható:


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Hatalmasat megy a videó, amiben Puskás Peti Madonnát alakítja, egyenesen imádják a kommentelők
Liptai Claudia szerint gyönyörű nő lett belőle.

Megosztom
Link másolása

Puskás Peti Madonnának öltözve lépett színpadra a Sztárban Sztár All Stars hetedik élő adásában.

Az énekes hatalmas sikert aratott a testhez simuló rózsaszín dresszben és Madonna egyik ikonikus frizurájával állt színpadra, a produkciója pedig sokakszerint elképesztően jó volt.

A zsűritagok szerint nem csak jól nézett ki és jól énekelt, hanem a színpadi mozgása is rendben volt. Liptai Claudia még azt is kiemelte, milyen gyönyörű nő lett belőle.

Dallos-Puskás Peti követői imádják az alakítását, és ezt meg is írták a hozzászólásaikban.

"Toronymagasan a legjobb volt". "Zsenális produkció volt!" "Élted a szerepet"

- írták a kommentekben.

A videót itt láthatjátok. Várjátok meg, amíg betölt, és ha nem indul el, kattintsatok bele:

A zsűri értékelése:


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Fotón a megható pillanat, amikor Katalin átölelte a gyógyíthatatlan daganatos betegségben szenvedő tinilányt
A 16 éves Liz Hatton a brit királyi család vendége volt. Mutatjuk a fotót a cikkben!

Megosztom
Link másolása

Megható pillanatról készült felvétel a windsori kastélyban.

Katalin hercegné ugyanis egy nagybeteg tinédzserrel találkozott.

A 16 éves Liz Hatton a rák egy ritka és agresszív fajtájával küzd, és lehetőséget kapott rá, hogy egy zártkörű találkozón vegyen részt Vilmost herceggel és családjával, valamint hogy fotókat készítsen az eseményen.

A Kensington-palota a közösségi oldalain tett közzé néhányat a Liz által készített fotók közül. Vilmos herceg egyébként a London Air Ambulance jótékonysági szervezeten keresztül szerzett tudomást a tinédzserlány küzdelméről. A szervezetnek ugyanis a trónörökös a védnöke.

"Öröm volt a találkozás Lizzel Windsorban. Egy tehetséges fiatal fotós, akinek kreativitása és ereje mindkettőnket inspirált. Köszönjük, hogy megosztotta velünk fotóit és történetét"

- állt a posztszövegben.

A találkozó azért is volt fontos, mert Katalin hercegné maga is daganatos betegséggel harcol - csakúgy, mint az uralkodó, III. Károly -, és az esemény ismét felhívta a figyelmet arra, hogy a betegség nem válogat.

A találkozón megható fotó készült arról,

ahogyan a hercegné szeretettel átöleli sorstársát, Lizt.

A videót itt láthatjátok:


Megosztom
Link másolása