SZTÁR

A stáb már összeült, érkezik a Grace klinika 20. évada

Úgy tűnik, a színészek már nagyon izgatottak emiatt.

Megosztom
Link másolása

Elárasztották az internetet a Grace klinika színészeinek Instagram posztjai. A sztárok a 20. évad premierjének olvasópróbájára ültek össze és nem bírták megállni, hogy ezt meg ne osszák a rajongókkal.

Végre megoldódni látszik a SAG-AFTRA sztrájk, ami alatt a színészek a streaming szolgáltatásokért való jobb kompenzációért tüntettek. A sztrájk végeztével Hollywood visszatérhetett a normál kerékvágásba és a színészek újra megtöltik a stúdiókat. Ez pedig láthatóan akkora örömmel tölti el őket, hogy az egész világgal megosztják.

Camilla Luddlington, akit a sorozatból Jo Wilsonként ismerhetünk, Instagram sztoriban osztott meg videót, ahogy a stúdió felé tart, majd rázoomolt egy táblára, ami az olvasópróba irányát jelölte.

Nem ő volt az egyetlen, aki posztolt aznap.

A színésznő, Adelaide Kane, aki a sorozatban Jules Millin szerepét játsza, az asztalra kihelyezett névtáblájáról osztott meg jelzés értékű képet, amin jól látszik a sorozat logója is.

Ugyanígy tett Anthony Hill, azaz a sorozat Winston Ndugu nevű doktora is.

A színészek posztjait a People magazin szedte össze. A képeket itt tudjátok megnézni.

A látottak alapján nem is tudjuk eldönteni, mi vagyunk izgatottabbak vagy a színészek az új évad kapcsán.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
Megtörtént, amitől mindenki félt: rátámadtak Károly királyra Ausztráliában!
Sokan tartottak attól, hogy Ausztráliában baj lesz. Nem ok nélkül.

Megosztom
Link másolása

Már az utazása előtt sejteni lehetett, hogy nem lesz könnyű dolga Károly királynak Ausztráliában, hogy lesznek, akik nem értékelik az áldozatot, hogy még a rákbetegsége kezelését is felfüggeszti, csak hogy eleget tegyen kötelességének és meglátogassa a déli félteke hatalmas egykori brit gyarmatát - azt az országot, ami régóta független, de államfőként most is a brit uralkodó az ő királyuk.

Ha nem is a látogatás első napján, de megtörtént, amitől mindeni tartott, rátámadtak a királyra.

Ausztrália békés ország hírében áll, és annyira európainak érzi magát, hogy még az Eurovíziós dalfesztiválra is bekönyörögte magát, évek óta indítanak versenyzőt és nézik hajnalok hajnalán a versenyszámokat. De, ahogy mindenütt, ott is vannak, akik inkább szívesen kavarnak bajt. Ahogy most is Canberrában.

Károly épp leült a színpadon, miután megtartotta beszédét, ekkor egy tüntető váratlanul ordítani kezdett.

A nő hosszú oposszumbőr kabátot viselt, és a király felé mozdulva azt kiabálta: „Ez nem a te földed, nem vagy az én királyom, nem vagy a mi királyunk.”

A biztonsági őrök elindultak az agresszívnek tűnő tüntető felé, és lassan az ajtó irányába terelték. Bár nem használtak erőszakot, a nő egyre hevesebben reagált, követelve egy szerződést:

„Tönkretetted a földünket, szerződést akarunk, szerződést akarunk ezzel az országgal.”

A szerződés iránti követelés (angolul „treaty”) arra vonatkozik, hogy

sok őslakos közösség hivatalos megállapodást szeretne kötni az ausztrál kormánnyal, amelyben elismernék a jogaikat, földtulajdonukat és autonómiájukat.

Ausztrália azon kevés volt brit gyarmat közé tartozik, ahol a mai napig nem kötöttek hivatalos szerződést az őslakosokkal, amely elismeri a jogaikat és lehetőséget ad arra, hogy visszaszerezzék a földjeiket vagy kárpótlást kapjanak.

A biztonságiak végül kivezették a tüntetőt, de miközben a kijárat felé vitték, még elordította magát: „A francba a gyarmatokkal.”

A teremben több mint száz vendég állt döbbenten, csendben figyelve az eseményeket.

A jelenet közben Károly király nyugodt maradt, majd csendben beszélgetett a mellette ülő Anthony Albanese miniszterelnökkel. Miután a nőt kivezették, a sajtó képviselői megdöbbenve figyelték tovább az eseményeket, tudva, hogy ez az incidens be fogja árnyékolni a király és királyné látogatását Canberrában.

Később kiderült, hogy a tüntető Lidia Thorpe volt, egy képviselő és őslakos aktivista, aki hivatalos meghívással érkezett az eseményre.

Thorpe később nyilatkozatot adott ki, amelyben elmondta, hogy egy értesítést akart átadni a királynak, mely szerint az őslakosok elleni népirtásban való bűnrészességgel vádolja az uralkodót a Nemzetközi Büntetőbíróság statútuma alapján.

Az azért nem világos, hogy szegény Károly, aki alig két éve ül a trónon, miféle népirtásban lehetett bűnrészes.

Körülbelül egy perccel a képviselő kényszerű távozása után Károly, a királyné és a hivatalos személyek is elhagyták a termet, majd folytatták a programjukat, találkozva azokkal az állampolgárokkal akik boldogan várták őket, a következő hivatalos eseményük előtt.


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
Erre nem számított senki: Gajdos Tamás és párja 28 év után szakítottak egymással
Friss nyugdíjasként maradt egyedül a tévés.

Megosztom
Link másolása

Amikor a Best magazin újságírója sokadik alkalommal faggatta Gajdos Tamást arról, hogy a családja mennyire viseli el a sűrű, pörgős életmódját, a tévés végre egy őszinte vallomással rukkolt elő:

„Krisztina elköltözött, már két éve nem vagyunk együtt.”

Krisztina 17 évvel volt fiatalabb a tévésnél, és ugyan Gajdos Tamás nem vette el őt feleségül, de amikor már 25 éve együtt voltak, eljegyezte gyerekei anyját. Ennél tovább azonban nem lépett.

Gajdos Tamás sportsikereinek árnyékában kevesen vették észre, hogy magánéletében komoly viharok dúlnak. Tamás ugyanis már egy ideje Krisztina nélkül utazik külföldi versenyeire.

„Mindig családban gondolkodtam, és igyekeztem minden erőmmel minden feltételt megteremteni ahhoz, hogy a körülöttem élők gondtalanul éljenek.

Hogy így alakult, nem az én döntésem volt, és a sok siker mellett bizony kudarcként élem meg, hogy nem sikerült egyben tartani a családot, de az elmúlt néhány évben el kellett fogadnom, hogy Krisztinával elfáradt a kapcsolatunk, és ahogy mondta, szeretné egyedül is megméretni magát, és önálló életre vágyik.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Mindenki erről pletykál: Lékai-Kiss Ramóna kisbabát vár?
Rami a hormonok hullámzásáról ejtett el egy megjegyzést.

Megosztom
Link másolása

Lékai-Kiss Ramóna kisfia, Noé, 2019-ben született, és azóta már öt év telt el. Nem csoda, hogy sokan kíváncsiak: mikor jön a kistesó? Ramóna a Sztárban sztár All Stars döntőjében tett egy sejtelmes megjegyzést, amiből sokan arra következtettek, hogy talán újra babát vár.

Ramóna igazi érzelmi hullámvasúton ült a finálé alatt, hiszen többször is meghatódott a produkciók közben. A győztes végül Peter Srámek lett, aki Kasza Tibivel közösen Szinetár Dórát alakította, és Ramóna ezen a duetten is könnyekig hatódott.

„Engem nagyon megsirattatok, ma én vagyok a bőgőmasina. Mondhatnám, hogy a hormonok miatt, de nem.

Ez abszolút Péternek és Tibinek köszönhető. Valami olyat teremtettetek ide a színpadra, ami a szívemig hatolt. Megteremtettétek azt a női-férfi hangulatot, ami lehengerlő. Megtörtént, aminek meg kellett, lágy volt, őszinte volt minden egyes hang”

Az érdekes megjegyzés a hormonokról alaposan beindította a találgatásokat, hiszen nem is olyan rég felmerült náluk a családbővítés kérdése. Ráadásul Ramóna a Hazatalálsz című sorozatban is kismamát alakított – amihez a következőket fűzte hozzá:

„Csodás dolgot kaptam ajándékba a Hazatalálsz csapatától, mert egy várandós karakter bőrébe bújhattam.

Nagyon jó volt műpocakkal játszani, visszajöttek a régi emlékek, hogy mennyire jó érzés volt, amikor én is várandós voltam a kisfiammal”.

Most tehát csak folytatódnak a találgatások, de hamarosan úgyis kiderül, ha Ramiék a második babájukat várják.

Via Blikk


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Váratlan fordulat: Britney Spears egy elég bizarr posztban jelentette be, hogy újra házas!
A rajongók eléggé kiborultak a hír hallatán.

Megosztom
Link másolása

Britney Spears megint meglepte a rajongóit: ezúttal egy esküvői ruhában pózolva jelentette be, hogy házas – mindezt egy évvel azután, hogy elvált Sam Asgharitól.

A 42 éves popikon vasárnap dobott fel egy videót az Instagramra, ahol fehér selyem esküvői ruhában és csipkefátyolban pózol. A csavar? Nem egy vőlegénnyel, hanem saját magával „házasodott össze”.

„Az a nap, amikor összeházasodtam magammal... Visszahozom, mert bár kínosnak vagy hülyeségnek tűnhet, szerintem ez a legzseniálisabb dolog, amit valaha tettem!!!”

– írta a poszthoz.

Britney a kamerának pózolva igazgatta a fátylát, közben fekete magassarkút viselt, haja pedig hullámosan omlott a vállára. A szokásos fekete szemhéjtus sem maradhatott el, ahogy egy finom arany nyaklánc sem.

A videót Sting Fields of Gold című száma kísérte, de Britney még egy üres templomot is posztolt, szöveg nélkül.

Később egy sárga bikinis medencés videóval folytatta, majd újra egy fehér ruhában és fekete csizmában láthattuk, amint egy privát jet előtt állt – úgy tűnik, egyedül indult „nászútra”.

„Turks- és Caicos-szigetek, jövök!!!” – írta a videó alá. A képeket itt nézheted meg.

Mindeközben Britney kapcsolata a 38 éves Paul Solizzal továbbra is tisztázatlan, akivel akkor jöttek össze, amikor a férfi karbantartóként dolgozott a házában. Bár júliusban azt posztolta, hogy „szingli mint a fene”, később mégis együtt látták őket egy malibui klubban.

Soliz korábban a Southern California-i otthonában dolgozott, mielőtt románc szövődött volna köztük.

Augusztusban Britney-t a férfi néhány gyerekével látták egy trambulinparkban.

Soliz felesége, Nicole Mancilla, október elején beadta a válókeresetet, és az öt közös gyerekük felügyeletéért harcol.

Spears exférje, Sam Asghari tavaly augusztusban adta be a válókeresetet, és idén májusban hivatalosan is véget ért a házasságuk. Asghari azóta újra a címlapokon szerepelt, amikor egy Los Angeles-i parkban egy szőke nővel flörtölt – mindezt azzal a kutyával sétálva, amit Britney még az eljegyzésük után ajándékozott neki.

Britney és Sam 2022. június 9-én házasodtak össze egy sztárokkal teli bulin. Bár akkor még arról beszéltek, hogy gyereket is akarnak, végül ez nem történt meg.

„Nagyra értékelem, mennyire stabil,” írta Spears Asghariról 2023-as memoárjában.

Britney első házassága gyerekkori barátjával, Jason Alexanderrel mindössze 55 óráig tartott, második házassága Kevin Federline-nal pedig 2007-ben, két év után ért véget.

Federline kapta meg a gyerekek, Sean és Jayden felügyeletét, amíg kiskorúak voltak, és tavaly Britney beleegyezett abba is, hogy Hawaii-ra költözzenek. A popdíva kapcsolata a fiaival mostanra rendeződött, a nyár folyamán többször is együtt voltak.

„Britney hónapok óta dolgozik azon, hogy helyrehozza a kapcsolatát Seannal és Jaydennel”

– mondta egy forrás a Dailymail.com-nak júniusban. „A fiúk nagyon szeretik az anyjukat, és ez kölcsönös. Úgy tűnik, most minden a helyére került, és együtt néznek a jövőbe.”

Via DailyMail


Megosztom
Link másolása