SZÍNES
A Rovatból

A legjobb horoszkópja ennek az 5 csillagjegynek lesz a június 16-tal kezdődő héten - te köztük vagy?

Szóval ha egyike vagy ezeknek a jegyeknek, most dőlj hátra – a kozmosz dolgozik helyetted.

Megosztom
Link másolása

Június 20-án a Nap belép a Rák jegyébe, és ezzel együtt valami lágy, otthonos energia is bekúszik a horoszkópjainkba. A június 16-tól 22-ig tartó hét a Rák-szezon első fejezete, és

különösen kedvező lesz öt kiválasztott csillagjegy számára: a Bika, Rák, Halak, Szűz és Bak most tényleg lubickolhat a bolygóenergiákban.

A hét elején a Halak Hold álmodozós, lebegő hangulatot hoz – pont jó így nyár elején. Június 17-én viszont a Mars belép a Szűz jegyébe, és mindenkit kissé gyakorlatiasabbá, céltudatosabbá tesz. Főleg szerelem fronton jön jól ez a kis stabilitás. Június 18-án az Kos Hold energiája felpörgeti az eseményeket, de ne aggódj, a Szaturnusz is figyel, hogy ne szálljunk el teljesen.

A Nap belépése a negyedik állatövi jegybe, a Rákba,

az otthon, család és érzelmi kapcsolódás témáit teszi középpontba. Az egész hónap hátralévő része erről szól majd,

és előkészíti a terepet a jövő heti Újholdra. A hét vége felé a Bika Hold segít még jobban ráhangolódni a Vénusz finom, romantikus rezgéseire.

Lássuk részletesen, kinek mit hoz ez a bolygók által kipárnázott hét:

1. Bika – minden pont jókor történik

Kedves Bika, a Halak Hold hét eleji látogatása egy puha, meleg hangulatot teremt számodra. És ez még csak a kezdet. Június 17-én a Mars átlép a Szűzbe – egy másik földjegybe –, ami neked kifejezetten jót tesz. Ez a tranzit különösen az egyik párkapcsolati házadat érinti, úgyhogy

az elkövetkező hetekben könnyen azon kaphatod magad, hogy minden izgalmasabb, játékosabb és vonzóbb körülötted.

Június 20-án a Nap belép a Rák jegyébe, ami új kapcsolatokat, gyengédséget és romantikus nyitottságot hozhat. A Vénusz továbbra is a te jegyedben tartózkodik, így most minden adott ahhoz, hogy magabiztos és optimista légy – nemcsak a szerelemben, hanem úgy egyáltalán. A következő napokban egyre inkább érzed majd, hogy a bolygók valami jóra készülnek.

2. Rák – szülinapi szezon, megnövelt varázslattal

Boldog szoláris visszatérést, korai Rákok! A hét a Halak Hold álomszerű meglepetéseivel indul, ami kellemes romantikus fordulatokat hozhat. Június 17-én a Mars belép a Szűzbe, ami nálad

egyfajta „mini-Vénusz” hatást aktivál: kedvesség, szeretet, figyelmesség, és még több család és barát.

Az elkövetkező hetekben érdemes vacsorapartit szervezni, múzeumba menni vagy bármilyen szórakozást választani, ami ünnepi hangulatot ad. Június 20-án a Nap hivatalosan is belép a Rák jegyébe, és onnantól kezdve minden sokkal fényesebbnek és energikusabbnak tűnik. A Nap és a Jupiter együttállása önbizalmat és belső büszkeséget ad – teljes joggal.

3. Halak – romantikus hullámvasút, te irányítod

Halak, vízjegy lévén te aztán pontosan érzed ezt az egész hetet. Hétfőn a Hold a te jegyedben áll, ami beindítja a romantikus és álmodozós hangulatokat. Ez remek lehetőség arra is, hogy megvédd a határaidat – csak engedd be, ami valóban jólesik.

Június 17-én a Mars belép a te párkapcsolati házadba. Ez hozhat konfliktust is, de még inkább szenvedélyt és lelkesedést.

Most érdemes közeledni – vagy épp tisztázni dolgokat, ha arra van szükség.

A Merkúr még mindig a Rákban jár, így a szavaid most olyanok, mint a méz: édesek és meggyőzőek. Ha egyedülálló vagy, könnyen új emberekkel találkozhatsz, de barátságok is születhetnek. Június 20-án a Nap belép a Rákba, ami csak fokozza ezt a romantikus, pozitív áramlást. A Jupiter–Nap együttállás pedig tényleg segít abban, hogy stabilabbnak és szeretettebbnek érezd magad.

4. Szűz – jön a Mars, és feltesz a térképre

Szűz, a hét elején a Halak Hold a párkapcsolati házadban mozog, így ideális alkalom, hogy őszintén és mélyen kapcsolódj valakihez – legyen az társ vagy barát. Ez a hét nem a visszafogottságról szól.

Június 17-én a Mars belép a jegyedbe, és ezzel elönti a fény a színpadot:

készülj fel, mert most te vagy a főszereplő. Ez az energia inspiráló, lendületes és egy cseppet sem unalmas.

És mivel a Vénusz is egy másik földjegyben tartózkodik, jönnek a kellemes meglepetések, a kényelmes boldogság, a jóleső kapcsolódás.

Június 20-án a Nap a Rák jegyébe vált, ami nálad a társasági életet erősíti meg. Most érdemes nyitni az új emberek felé, szervezz programot, vállalj spontán ötleteket – szokatlan módon még élvezni is fogod.

5. Bak – most vagy soha: fejlődj, kapcsolódj, szeress

Bak, nálad a hét akkor indul be igazán, amikor kedden, június 17-én a Mars belép a Szűzbe. Ez a tranzit aktív növekedést és tanulási lehetőségeket hoz. Ne zárkózz el, kérj segítséget, tanulj másoktól.

Most valódi esélyed van arra, hogy komoly lépést tegyél előre – szakmailag, emberileg, minden szinten.

Június 20-án a Nap belép a Rákba, ami a te kapcsolati házadat erősíti. Ez az időszak kedvez a szerelemnek, de nem csak a rózsaszín lufik szintjén. Érzelmi fejlődés, türelem, odafigyelés – ezek most mind fókuszba kerülnek. Ha kapcsolatban vagy, itt az idő jelen lenni. Ha nem, akkor most találkozhatsz valakivel, akivel valami igazi is kialakulhat.

És ha te inkább a karriert választod: e heti bolygóállásokkal stratégiai szövetségeket köthetsz, amelyek mérföldkőnek bizonyulhatnak.

 


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZÍNES
A Rovatból
Hátborzongató fotó készült egy síelőről másodpercekkel azelőtt, hogy egy hóleopárd szétmarcangolta volna - videóval
A kínai hatóságok napokkal korábban riasztást adtak ki a környéken látott ragadozók miatt. A síelőt ez nem érdekelte, mert állítólag nem talált elég jó szöget a fotóhoz.

Megosztom
Link másolása

Van az a szelfi, amiért megéri kockáztatni, és van az, amelyikért egy hóleopárd letépi az arcodat. Egy síelő nő az utóbbit választotta a kínai Keketuohai UNESCO Globális Geoparkban, amikor január 23-án,

pénteken, este 7 körül, a szállása felé tartva úgy döntött, csinál egy közös képet a ritka nagymacskával

– írta a Daily Mail. A nő súlyos arcsérüléseket szenvedett, miután a vadállat rátámadt.

A kép tényleg hátborzongató: a nő mosolyog, mögötte a hófödte tájban pedig ott guggol a ragadozó, ugrásra készen. A pillanatokkal később készült videón már az látszik, ahogy a nő a mély hóban, a leopárd alatt reked, majd a közelben lévők segítségével tápászkodik fel, vérző arcát fogva.

Az állat azután rontott rá, hogy a nő nagyjából három méterre megközelítette, mert állítólag nem talált elég jó szöget a fotóhoz. Végül egy síoktató a botjait lengetve kergette el a támadót. A nőt a sisakja mentette meg a súlyosabb sérülésektől, de kórházba szállították, ahol stabil állapotban ápolják.

A dolog pikantériája, hogy a helyi hatóságok napokkal korábban konkrét figyelmeztetést adtak ki, miután több hóleopárdot is észleltek a környéken.

„Mostanában hóleopárdok mozognak a Gem-völgyben, Keketuohai térségében” – állt a közleményükben, ami elég egyértelműen fogalmazott: „A hóleopárd nagytestű ragadozó, erős agresszív hajlamokkal. Amikor áthaladnak ezen a területen, kérjük, mozogjanak gyorsan, és ne időzzenek. Ne szálljanak ki a járművükből, ne közelítsenek fotózni, és soha ne sétáljanak egyedül a környéken.” Egy helyi szálloda tulajdonosa is megerősítette, hogy látták az állatot:

„Előző este láttuk, néhány kilométerre a támadás helyszínétől, de nem tudjuk megerősíteni, hogy ugyanarról a hóleopárdról van-e szó.”

Az ember elleni támadások egyébként rendkívül ritkák. A sérülékeny besorolású faj visszahúzódó természetéről ismert, és bár Kína ad otthont a világ hóleopárd-állományának mintegy 60 százalékának, az ilyen esetekre alig van példa. „Nem tudok egyetlen olyan esetről sem, amikor egy hóleopárd megtámadott és megölt volna egy embert” – mondta korábban a témáról George Schaller amerikai biológus és természetvédő. A támadás ügyében vizsgálat indult, és a sztorinak van egy friss fejleménye is:

a hatóságok január 30-án csapdával befogtak egy hóleopárdot, amelyik előző éjjel egy helyi hodályban 35 juhot pusztított el. Az előzetes vizsgálatok szerint ugyanaz az egyed lehetett, amelyik a síelőre is rátámadt.


Megosztom
Link másolása

SZÍNES
A Rovatból
Berúgja az ajtót a Hóhold: mutatjuk, melyik négy csillagjegy élete fordul fel fenekestül
Az Oroszlán jegyében tetőző telihold nem finomkodik, a szakértő szerint mindenkire hatással lesz. Néhány jegy szülöttei azonban különösen készüljenek a feszültségre.

Megosztom
Link másolása

Na, akkor ideje kapaszkodni, mert vasárnap este olyasmi érkezik, ami nem a finomkodásról szól. Február elsején, 17:08-kor (EST) érkezik a telihold, amit ezúttal a Hóholdnak neveznek, az Oroszlán jegyében, és ez a telihold nem udvariaskodni jön, hanem berúgja az ajtót.

Most kiderül, mi az, ami belülről feszít, és mi az, amit a külvilág követel tőlünk, és hogy ez a kettő köszönőviszonyban sincs egymással.

Felszínre törnek érzelmek, elfojtások és mindenféle ragacsos helyzet, ami azonnali figyelmet követel.

Az egész dráma az Oroszlán-Vízöntő tengelyen játszódik, ami lényegében a primadonna és a marslakó kozmikus párbaja. Az Oroszlán a szívével él, kell neki a színpad, a szeretet, és hogy lássák és elismerjék. Vele szemben a Nap a szuverén Vízöntőben ragyog, aki boldogan elidegenít bárkit, csak hogy hű maradhasson önmagához és az elveihez. Az ő leckéje az Oroszlánnak: az igazi valahova tartozás a kőkemény hitelességből fakad.

Az egész cuccot pedig most meglepő módon segíti a korlátokért felelős fater, a Szaturnusz, és a progresszív felforgató, az Uránusz együttállása, akik most épp lepacsiznak, hogy a lassú, de értelmes változásoknak ágyazzanak meg.

A februári teliholdat Hóholdnak is hívják, mert az északi féltekén ez a leghavasabb hónap, de az őslakos amerikai törzsek éppúgy nevezték Csont- vagy Éhes Holdnak is, ami az élelemhiányra utalt. Ez a hiány-téma pedig különösen érdekes egy olyan Oroszlán-energiánál, aminek elemi étvágya van a szeretetre és az elismerésre. A telihold tehát arra hív, hogy nézzünk szembe azzal, hol éheztetjük magunkat, és hol fogadjuk el a szűkösséget a bőség helyett.

Ez a telihold bátor romantikus energiákat aktivál. Ez egy olyan időszak, amikor a megszokottnál természetesebben jön az érzések kifejezése, így az érzelmi kapcsolatok könnyebbnek és közvetlenebbnek tűnnek. Hajlamosabbak vagyunk intim szinten kapcsolódni másokhoz, és félelem nélkül kifejezni magunkat. Bár mindannyian érezni fogjuk a hatást, négy jegy különösen a célkeresztben van.

Az Oroszlánok

személyes vonzereje brutálisan felerősödik, de csillagok óvatosságra intik a jegy szülötteit, nézzék meg jól, hogy kit engednek be a barlangjukba. Tudatosan válaszd a szeretetet, és az egészséges barátságok vagy romantikus érdeklődések vonzanak.

Az önbizalmad kaphat egy pofont, különösen, ha érzéketlen, nagy egójú emberek vesznek körül.

Figyelj a zsigeri reakcióikra. Ne hagyd, hogy mások nagyképűsége csökkentse az önértékelésedet. Szerencsére ez az energia esélyt ad arra is, hogy érzelmileg újraindítsd magad, és visszatérj a valódi énedhez.

A Mérlegek

a lélektársi kapcsolatokat fogják keresni, ami megkönnyíti, hogy elengedjék a langyos jelölteket. A következő napokat használd arra, hogy átgondold, mit is akarsz valójában egy partnertől, és kérj útmutatást a másik oldalról. De azért a józan ész maradjon.

Csak óvatosan, ne hagyd, hogy a szinkronicitások vagy az univerzum jelei átvegyék az irányítást az életed felett,

és használj józan ítélőképességet, hogy összhangban maradj az energiával.

A Skorpiókat

a szokásosnál is kevésbé fogja érdekelni a felszínesség. Bárki, aki közeledik hozzád, jobb, ha készen áll a mélyre menni, mivel ez az energia kihívást intéz az autonóm rezgéseid ellen, és

semmi kedved nem lesz romantikus játszmákhoz vagy egyéb bohóckodáshoz.

Tegyél fel éleslátó kérdéseket, és inkább figyelmesen hallgass, mintsem ítélkezz. A rezgések szuper magasan lesznek ebben az időben, ezért extra tudatosnak kell lenned, hogy földelt maradj, és teret engedj az egyenrangú párbeszédnek.

A Vízöntőknek,

akiknek van kiszemeltjük, érdemes a meglévő vagy bimbózó kapcsolatukat ápolni. Az Oroszlán telihold feszült, de segítő kapcsolatot alkot az uralkodó bolygóddal, az Uránusszal, ami segíthet áttörni a korlátokat és új szinten kapcsolódni.

Ez az áttörés jöhet praktikus, érzelmi támogatás formájában, legyen az egy hátmasszázs, egy nyitott fül vagy egy figyelmes gesztus.

Azonban a totálisan elszabadult Uránusz miatt a földön maradás és a hála most kulcsfontosságú. Ha nem gondolod, hogy bármelyikőtök képes megőrizni a higgadtságát, inkább szervezzetek egy másik időpontra találkozót.


Megosztom
Link másolása


SZÍNES
A Rovatból
Kozmikus rendrakás jön szombaton: 3 csillagjegy élete végre a helyére kerül
A kozmosz most segít, de a munka a tiéd! A csillagok szerint a gyógyulás és a rendrakás ideje jött el, ha végre el mered engedni a múltat.

Megosztom
Link másolása

Na, végre, a kozmosz is összeszedi magát. Holnap, február 7-én olyan energiák indulnak útnak, amelyek sokaknak békét hoznak – három csillagjegynek pedig látványosan minden a helyére kerül. Ha készen állsz megszabadulni attól, ami már csak visszahúz, ez a hétvége sorsfordító lehet. Mielőtt azonban hátradőlnél, hogy a sült galamb a szádba repüljön, szólunk: a fordulat nem magától történik, neked kell beindítanod.

A csillagok csak a lehetőséget adják, a melót nem végzik el helyettünk.

A szombati asztrológiai energia a rendet és az egyensúlyt tolja. A kulcs egy tudatos döntés az elengedés mellett, és néhány konkrét lépés, ami segít a hétvégén és közvetlenül utána. Lássuk a medvét, vagyis a Bikát, az Oroszlánt és a Vízöntőt.

A Bika most jut el odáig,

hogy a szenvedés mint életmód annyira mégsem vonzó. A gyógyulásra fókuszál, és rájön, hogy a dráma nem kötelező tananyag. Szombatra megérik benne a felismerés, hogy „rajtam múlik, szenvedek-e, és a szenvedés már nem tűnik valami vonzó programnak”. A Bika végre kimondja, hogy

„ez a valóság, nem egy rossz szappanopera, ideje változtatni”.

A feladat tehát adott: kitalálni, mit kell pontosan megváltoztatni, és megcsinálni. A kozmikus hátszél garantált, de a kormányt neki kell markolnia.

Míg a Bika a stabilitást erősíti, az Oroszlán most útvonalat korrigál.

Az Oroszlán,

aki egy ideje talán a dzsungel sűrűjében kísérletezgetett, most visszatalál a biztonságos ösvényre. Nem vár külső megerősítésre, nem kell neki tapsvihar, a belső iránytűjére hallgat.

„Letértem az útról, de most itt az ideje visszatérni” – ismeri el magának,

és ez a felismerés nem szorongással, hanem megkönnyebbüléssel tölti el. Tudja, hogy a leckét megtanulta, a kísérleti fázis lezárult. Az új alapállást így fogalmazza meg: „nincs szükségem segítségre, az egész rajtam áll vagy bukik, és ez így van jól”.

Az Oroszlán tehát visszatér a pályára, a Vízöntő közben pedig újraértelmezi, ki is ő valójában.

A Vízöntőnél

az identitás kerül reflektorfénybe. A szombati energia segít neki meglátni, mennyi minden formálta az elmúlt években, és hogy a sok tapasztalat – a jó és a rossz egyaránt – végül összeáll egy értelmes egésszé.

„Az, aki ma vagyok, már rengeteget fejlődött az évek során” – összegzi a helyzetet.

A múltbéli küzdelmek hirtelen értelmet nyernek. „Minden küzdelemnek, akadálynak és leckének célja volt, és ez most válik világossá.” Ezzel a felismeréssel az aggodalmaskodás is okafogyottá válik. Rájön, hogy „persze, hogy a végén minden rendbe jön”, és felesleges volt ennyi időt és energiát pazarolni az aggódásra.

És mi van a maradék kilenc jeggyel?

Pánikra semmi ok. A rendrakás és az elengedés mindenki számára támogató téma a hétvégén. Ha nem Bika, Oroszlán vagy Vízöntő vagy, emeld át a fenti gyakorlatok közül azt, amelyik a leginkább betalál. Itt egy gyors, univerzális checklist a hétvégére:

1. Válassz egy dolgot, amit elengedsz.

2. Nevezz meg egy konkrét lépést, ami növeli a belső biztonságodat hétfőig.

3. Ütemezz be fél óra mentális nagytakarítást naplózással, tervezéssel vagy határhúzással.

A hét elején a lendület a szervezésnek és a tudatos döntéseknek kedvez; a pénzügyi és kapcsolati keretek újrahangolása különösen kifizetődő lehet.


Megosztom
Link másolása


SZÍNES
A Rovatból
Érdekes lista borzolja a kedélyeket: kiderült, melyik 10 vezetéknév uralja Magyarországot
Gondoltad volna, hogy minden hatodik magyar a tíz legtöbbször előforduló vezetéknév egyikét viseli?

Megosztom
Link másolása

Most őszintén, tegyük a szívünkre a kezünket. Ugyan ki gondolta volna, hogy Magyarországon minden hatodik ember a tíz leggyakoribb vezetéknév egyikével él?

Márpedig a statisztikából ez derül ki.

A Belügyminisztérium jelenlegi legfrissebb, 2025 elején gyűjtött adatai alapján a következőképp néz ki a lista.

A leggyakoribb magyar vezetéknév a Nagy, pontosan 220 014-en viselik. Szorosan a nyomában jár a Kovács, melyet szintén több mint 200 ezren viselnek. A harmadik a Tóth ezen a listán.

A tíz leggyakrabban viselt vezetéknevet összesen 1 528 799 fő viseli Magyarországon, ami a 9,7 milliós lakosság nagyjából 15,73 százaléka.

A három leggyakoribb vezetéknév után jön a Szabó, a Horváth, a Varga, a Kiss, a Molnár és a Németh, a sort pedig a Balogh zárja a tizedik helyen.

A százas lista végén már jóval ritkább nevekkel találkozunk, mint például a Kerekes és a Faragó, a századik helyet pedig a Lőrincz foglalja el.

A leggyakoribb nevek eredete sem véletlen: jelentős részük, mint a Kovács, a Szabó vagy a Molnár, egykori foglalkozásokra utal, megőrizve a magyar történelem társadalmi lenyomatát.

A lista a tizedik hely után is ismert nevekkel folytatódik: a leggyakoribb húszban ott van még a Farkas, a Lakatos, a Papp, a Takács, a Juhász, az Oláh, a Mészáros, a Simon, a Rácz és a Fekete is.


Megosztom
Link másolása