SZTÁR
A Rovatból

8 hajmeresztő követelménynek kell megfelelnie annak, aki Kim Kardashian asszisztense lenne

Nem lehet egyszerű feladat!
Sassy - sassy.hu
2022. június 01.


Megosztom
Link másolása

Ha valaki követi a Kardashian- és Jenner-lányok életét – akár az Instagram-oldalukon keresztül, akár a sorozataik által –, jól tudja, hogy ők szinte sosem állnak meg. Körülöttük állandóan történik valami, mindig mozgásban vannak, ezerrel pörögnek és igenis szükségünk van arra, hogy valaki segítse őket a mindennapi teendőkben – ezért alkalmaznak asszisztenseket.

Valljuk be, ez egy igazán különleges pozíció lehet, hiszen a világ leghíresebb emberi közelében lenni már önmagában is kivételes dolog és valószínűleg nem fukarkodnak a fizetéssel sem – de vajon megéri? Most a yourtango.com kiderítette, hogy közel sincs könnyű dolga annak, aki erre a nemes feladatra vállalkozik. Ezek alapján pedig lehet, hogy kétszer is meggondolnánk, hogy bevállaljuk-e Kim Kardashian asszisztálását.

1. A gardrób

Kim számára a gardrób valódi szent hely, aminek állandóan makulátlannak kell lennie – még akkor is, ha egyetlen reggel alatt is többször öltözik át. A híresség pedig nem arról ismert, hogy elpakolna maga után, sőt: a földön szétszórva hagyja a holmijait, amit az asszisztenseknek kell rendezniük. Ez azt is jelenti, hogy ha este későn ér haza egy eseményről, utána még sok munka vár a segítőire.

2. Kibeszélés

A lap értesülései szerint Kim különösen érzékeny arra, hogy az asszisztensei hogyan beszélnek róla a testvérei körében. Ez igen meglepő lehet tekintettel arra, hogy a Kardashian-lányok gyakorlatilag egyfolytában pletykálnak.

3. Gyors betanulás

Az eszeveszetten rohanó Kardashian-életvitel senkire nem vár, éppen ezért érthető elvárás a gyors tanulás. Egy korábbi asszisztense, Stephanie Shepherd – aki akkor segítette Kimet, amikor North-tal volt várandós – elárulta, hogy az elvárások ehhez képest hatalmasak. Ő állította össze Kim napirendjét, mosott neki, utazásokat foglalt és bepakolt neki. Mindezt pedig szinte már a nulladik naptól!

4. Ékszermentes övezet

Hatalmas port kavart, amikor 2016 októberében Kimet kirabolták egy párizsi szállodában. Két mobiltelefont és 10 millió dollár értékű ékszert veszített el, emiatt érthető, hogy azóta óvatosan bánik az értékekkel és azok mutogatásával. Alig visel ékszereket a nyilvánosság előtt – és ha visel is, azt mondja, hogy kölcsön vett vagy egyszerű bizsu van rajta. Emellett pedig nem enged semmiféle értéket be a házba – ez az asszisztense ékszereire is vonatkozik.

5. Multi-tasking

A fent említett Shepherd arról is beszámolt, milyen egy átlagos nap, ha az ember Kim asszisztense. Az állandó üzenetezés és e-mailezés közben a többi asszisztenssel is kommunikálnia kellett, és ezek közben kell végeznie az összes többi feladatát is. Ember legyen a talpán, aki bírja ezt!

6. Jegyzetek

Ha az eddigiek még nem támasztanának elég elvárást, akkor itt egy újabb hajmeresztő kérés Kim részéről: az asszisztenseknek MINDEN fontos dologra emlékezniük kell. Ehhez a híresség rohanó mindennapjai mellett elengedhetetlen, hogy jegyzeteljenek, másként biztosan elfelejtetnének számtalan lényeges részletet.

7. Ismerd el, ha hibáztál

Mindegy, hogy valaki mennyire igyekszik, szinte szabályszerű, hogy ebben a pozícióban elkövet majd néhány hibát. Mivel emberek vagyunk, ezt Kim is elnézi, de csak akkor, ha az illető őszintén bevallja, hogy hibázott, elnézést kér és megígéri, hogy rendbe hozza a dolgot.

8. Esti feladatok

Ahogyan már a gardrób-kérdésnél előirányoztuk, ez a kivételes munka olykor megkövetelheti a késő esti munkavégzést is – nem beszélve a hajnalokról és a hétvégékről... Egyes asszisztensi beszámolók szerint a nap 24 órájában elérhetőnek kell lenniük és késznek arra, hogy bármikor otthagyják, amit éppen csinálnak, hogy Kimék segítségére siessenek.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
A Rovatból
Szomorú: durván átverték A Nagy Ő esélyesét, ügyvédhez kellett fordulnia
Kiss Krisztina egy autó miatt keveredett jogi vitába. Hiába kérte, nem cserélték ki a folyton szervizben álló járművet, ezért keményebb eszközökhöz folyamodott.

Megosztom
Link másolása

Miközben A Nagy Ő-ben épp a versenyfutás zajlik Stohl András kegyeiért, a műsor egyik legesélyesebbnek kikiáltott szereplője, Kiss Krisztina a való életben egy egészen másfajta harcot vívott. Itt nem egy szál vörös rózsa volt a tét, hanem egy működő autó, az ügyhöz pedig végül már jogi segítség kellett.

A nézők és a többi versenyző szerint is a 47 éves üzletasszony lenne a tökéletes befutó a színésznél, csakhogy amíg Stohl láthatóan gyorsítana, addig Kriszta inkább a féket nyomja

– írta a Story.hu. Hallani sem akar arról, hogy alig négyórányi ismeretség után csókolózzon, ahogy azt Kiara Lord tette Bucival. Ez a fajta következetesség azonban nemcsak a szerelmi életére jellemző. Amikor egy autóvásárlásnál úgy érezte, csúnyán rászedték, nem habozott kiállni magáért, és a történetét a közösségi oldalán is kiteregette.

„Röviden a sztori: augusztus 24-én vásároltam egy autót, ami most már több mint fél éves időtartamot töltött a szervízben”

– vázolta a korábbi helyzetet Kiss Krisztina. Mindössze annyit szeretett volna elérni, hogy egy közelgő utazása előtt cseréljék ki a szervizben dekkoló járművet, az értékesítők azonban erről vélhetőleg hallani sem akartak.

Az ügy itt fordult komolyra: Kriszta ügyvédhez ment, aki azt tanácsolta neki, hogy a közösségi oldalára feltöltött, az esetről szóló videókat inkább tüntesse el. Hogy mi lett a perpatvar vége, és sikerült-e végül dűlőre jutnia a céggel, arról nem tájékoztatta a követőit. Egy dolog azonban biztos:

a Nagy Ő-s szereplése óta már egy elektromos autóval jár, a korábbi kálváriájára pedig pontot tett.


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
A Rovatból
Életműdíjat kaptak Regőczyék, de a 46 éve elcsalt olimpiai aranyat sosem kapják vissza
Regőczy Krisztina és Sallay András a Magyar Sportújságírók Szövetségétől vett át díjat. A páros 1980-ban olimpiai ezüstöt szerzett, de három héttel később világbajnok lett.

Megosztom
Link másolása

Lake Placid, 1980. február 20. A levegő vibrál, a közönség állva ünnepli a magyar jégtáncpárost. Regőczy Krisztina és Sallay András épp most tették le a jégre a tökéletes kűrt, egy olyan programot, ami után nem lehet kérdés, kié az olimpiai arany. Aztán megjelennek a pontszámok, és a levegő belefagy a csarnokba.

A tomboló ünneplés döbbent csendbe, majd fülsiketítő, egységes pfújolásba csap át. A magyarok megnyerték a kűrt, de a hidegháborús matek végén, egy hajszálvékony különbséggel mégis a szovjet kettős, Natalja Linicsuk és Gennagyij Karponoszov nyakába akasztják az aranyat.

De miért aktuális ma egy negyvenhat éves sportdráma? Mert alig négy hete, januárban, a budapesti Operaház csillogásában a páros átvette a Magyar Sportújságírók Szövetségének életműdíját. Ez a díj nemcsak egy karrier, hanem egy olyan este elismerése is, amely a magyar sporttörténelem egyik legfájóbb és legvitatottabb pillanata maradt.

A magyar duó nem a semmiből robbant be 1980-ban. A közös munka 1967. február 17-én indult, ez lett a „közös születésnapjuk”. Innen építkeztek kőkemény munkával: az 1973-as világbajnokságon még csak a 13. helyen zártak, de 1976-ban, az innsbrucki olimpián – ahol a jégtánc először szerepelt a programban – már ötödikek lettek. Utána felgyorsultak az események: Európa-bajnoki ezüst, világbajnoki bronz, majd ezüst. A nagy áttörés 1979-ben jött el, amikor megnyerték a legelső Skate America versenyt – éppen Lake Placid jegén, az olimpia főpróbáján.

A korabeli pontozási rendszer maga volt a megtestesült bürokrácia, egy olyan sportdiplomáciai aknamező, ahol a tizedesek és a bírói rangsorok döntöttek életekről.

A végeredményt három részprogram – a kötelező táncok, az eredeti mintatánc és a kűr – összesített helyezési számai adták. Linicsuk és Karponoszov az első két szám után vezetett, de a magyarok a kűrben odatettek egy olyan teljesítményt, ami után a kilenc pontozóbíróból négy őket tette az első helyre, és csak négy a szovjeteket. A brit bíró döntetlenre adta, így jött a szabály, ami ilyenkor az összesített helyezési számokat (az ordinals-t) veszi alapul. A vége 13–14 lett a szovjetek javára. A szabályok szerint persze minden stimmelt, a közönség igazságérzete szerint viszont egyáltalán nem.

De a történet itt nem állt meg. Három héttel később a nyugat-németországi Dortmundban rendezték a világbajnokságot.

Regőczy és Sallay ahelyett, hogy összezuhantak volna, odamentek és megmutatták. Megnyerték a világbajnoki címet, ami a mai napig a magyar jégtánc egyetlen felnőtt vb-aranya. Sporttörténelmi elégtétel volt, a legjobb válasz, amit a jégen adni lehetett.

A páros tagjai évtizedekkel később sem rejtették véka alá, hogyan élték meg a drámát. „Pár évvel ezelőtt elárulták nekünk, hogy az olimpiai vereségünk egy politikai döntés eredménye volt…” – mondta a Magyar Nemzetben Regőczy Krisztina, aki azt is felidézte, hogy egy szovjet csapatvezető már az olimpián megsúgta nekik: „Már az olimpián kimondták, hogy legközelebb mi jövünk.” Sallay András, aki 1980-ban a magyar küldöttség zászlóvivője volt a megnyitón, a verseny fizikai és mentális terhelését emelte ki. „Én két-három napig igazából nem is voltam magamnál a verseny után, annyi erőt kivett belőlem az olimpia” – emlékezett vissza a Parókia portálnak. Az egész karrierjük egy szinte filmszerű jelenettel indult: Regőczy sokat betegeskedő kislány volt, akit a nagyapja vitt le az általános iskola lefagyott kertjébe mozogni egy kicsit, és ott, a csúszkálással kezdődött minden.

Az 1980-as világbajnoki cím után még három évig profiskodtak az amerikai Ice Follies & Holiday on Ice jégrevü sztárjaiként, ahol három profi világbajnoki címet is bezsebeltek.

A visszavonulás után sem távolodtak el a sporttól. Regőczy a sportág globális nagykutyája lett, a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség edzői, majd jégtánc-szakbizottságának vezetőjeként dolgozott, miközben több országban is edzősködött. Sallay sportmenedzserként helyezkedett el, többek között az IMG nevű óriáscégnél.

Negyvenhat év telt el a Lake Placid-i este óta. A szabályok megváltoztak, a Szovjetunió felbomlott, a főszereplők pedig azóta is a magyar sport megbecsült legendái, amit a januárban átvett életműdíjuk is megerősít.

 


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A Rovatból
„Én még nem tudom megnézni” – Kálloy Molnár Péter özvegye ezt mondja férje utolsó tévés szereplése előtt
Lestár Ágnes megtörten vallott arról, milyen érzés a férjét a képernyőn látni. Miért bátorít mindenkit a műsorra, ha ő egy képkockát sem bír látni belőle?

Megosztom
Link másolása

A tavaly december 1-jén elhunyt Kálloy Molnár Péter egyik utolsó televíziós szereplése kerül képernyőre február 7-én, szombaton a TV2 Kincsvadászok VIP című műsorában. A színész özvegye, Lestár Ágnes elmondta, mit érez a körülbelül egy éve rögzített felvétel sugárzásával kapcsolatban.

„Örülök, hogy lemegy. Mert Peca jelen van, jó a műsor, aranyosak a résztvevők, kedves az egész. Imádta az antikot, a régit, ahogy én is. Ahonnan jövünk, azt érdemes megőrizni”

– nyilatkozta Lestár Ágnes, aki hozzátette, bár támogatja az adásba kerülést, ő személyesen még nem áll készen arra, hogy megnézze a felvételt. „Nem érzem problémának, mert egy film is többször előkerül az évek során. Tudom, hogy a családunkban van olyan, aki ezt örömmel fogja nézni.

Mert Peca ott van, örömteli, a jövő felé néz. Én ezeket most még nem tudom megnézni, még nem tartok ott.”

A műsorban nem ez az első eset, hogy egy időközben elhunyt híresség szerepel: korábban a tavaly júliusban elhunyt Schmuck Andor is feltűnt egy adásban.

Lestár Ágnest ugyanakkor felbőszítik azok a kamu oldalak, amelyek férje nevével élnek vissza. „Szörnyű, hogy vannak ezek a kamu oldalak, amik hírportálokat másolnak, és teljesen hamis dolgokat írnak.

Miért nem keresték meg életében, hogy reklámozzon? Mélységesen szégyenteljes, hogy valakit így használnak életében vagy halálában.

Nagyon szívesen üzennék annak, aki ezt elkövette” – mondta az özvegy, aki inkább azokra a projektekre koncentrál, amelyek a színész emlékét őrzik.

Március 14-én a Riz Levente Sportcsarnokban emlékező rendezvényt tartanak, ahol egy amerikai produkció első kockáit is bemutathatják. „Ott, ha már minden igaz, vagy egy előzetes, vagy egy-két jelenet le tud menni majd abból a filmből.

De van még, úgy tudom, négy-öt film is, amelyek többé-kevésbé elkészültek, de még a fiókban vannak, és nem mutatták be őket.

Tervezzük ezenkívül egy alapítvány létrehozását is, ami minden évben rendezne a születésnapján egy díjátadót. Illetve van még egy zseniális forgatókönyve is, ami talán idén megjelenik” – vázolta a terveket Lestár Ágnes.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A Rovatból
Fordulat a Nagy Ő-ben: az évad legmegosztóbb versenyzője lehet a végső győztes?
Danny Blue mentalista tesztelte a lányokat, hogy kiderüljön, kinek tiszták a szándékai Stohl Andrással.

Megosztom
Link másolása

Február 6-án este a Nagy Ő-ben eldőlt, kié a hatalom, legalábbis egyelőre: a mindent befolyásoló fehér rózsa Kiara Lordnál landolt, aki ezzel az évad egyik legkeményebb játékosaként még erősebb pozícióba került. A dráma azzal indult, hogy Danny Blue mentalista érkezett a villába, hogy kiderítse, melyik hölgynek „tiszták a szándékai” Stohl Andrással.

A mindent eldöntő harmadik fordulóra Böbe, Kriszta és Kiara maradt versenyben, éppen az a három induló, akiket a legtöbben a legesélyesebbnek tartanak a végjátékban.

A négyszemközti beszélgetéseken aztán mindenkiről lehullott az álarc. Böbéről kiderült, mégiscsak zavarja, hogy András nem igazán viszonozza a közeledését, és hogy a saját igényeit hajlamos háttérbe szorítani. A 44 éves, agrármérnökből lett masszőrből ki is szakadt:

„Szeretek adni másoknak, és az adás mindig azzal jár, hogy az ember kicsit lemond magáról.”

Krisztáról az derült ki, hogy a múltbeli párkapcsolati csalódásai miatt távolságtartó és óvatos Andrással. „Senkinek nem jó, ha tükröt tartanak elé, hiszen hall olyat is, amivel ugyan tisztában van, de nem igazán szereti hallani” – mondta. És persze jött Kiara, akiről a beszélgetés során kiderült, hogy a magabiztos felszín mögött hatalmas hiányérzet tátong, amit minden erejével próbál elkendőzni. A szexfilmek ismert szereplője könnyek között fogadta a mentalista szavait, de leszögezte, Bucival tiszták a szándékai.

„Tisztelem őt már annyira, hogy nem akarom bántani. Féltem attól, hogy általam olyasmibe vonódik bele, ami nem biztos, hogy jó neki” – árulta el.

A beszélgetéseket maga Stohl András is végignézte, és az elhangzottak alapján döntött – írta a story.hu. A színész Kiarát találta a legőszintébbnek, így hozzá került a „hatalom fehér rózsája”. A döntés persze nem a semmiből jött. Az évad elején Stohl az első rózsát éppen Kiarának adta egy kínossá váló csoportos randi után, egy másik ceremónián pedig extra rózsát kért, amivel Krisztát mentette meg a kieséstől. Kiara Lord személye a kezdetektől fogva megosztja a nézőket és a villalakókat is, a hozzá kötődő konfliktusok rendszeresen borítják a papírformát. Hogy Kiara mire fogja használni a rendkívüli befolyást jelentő fehér rózsát, az a jövő héten derül ki.

Forrás


Megosztom
Link másolása