Valami véget ért: Dakota Johnson és Chris Martin közel nyolc év után végül emiatt szakítottak
Vége. Ezúttal tényleg. Legalábbis egy, a párhoz közel álló forrás szerint Dakota Johnson és Chris Martin nyolc év után végleg elbúcsúztak egymástól.
„Most véglegesnek tűnik” – mondta a bennfentes a People magazinnak szerdán.
Előtte januárban fotózták őket kéz a kézben, épp Indiában.
Érdekes, hogy Dakota Johnson már megpendítette a különválás húrjait a Los Angeles Timesnak adott szerdai interjújában. Amikor arról kérdezték, miért érezte különlegesnek legújabb szerepét a Materialists című filmben, így felelt:
Majd hozzátette:
„Olyan régóta hajlamosak vagyunk ítélkezni a kapcsolatok fölött. Hogy mikor kellene megházasodni, vagy hogy a válás rossz dolog. De miért rossz? Miért kellene egyáltalán házasodni? Vagy csak egyetlen egyszer? Miért? Nem számít.”
A pár egyébként már 2019 júniusában is szakított egyszer, igaz, nem sokkal később újra együtt voltak, és decemberben már eljegyzésről szóltak a hírek.
2024 márciusában a Page Six megtudta, hogy
de egy másik forrás a People-nak azt mondta, hogy „nem sietik el az esküvőt.” Aztán augusztusban újra felröppentek a pletykák a szakításról, amit Johnson sajtósa gyorsan cáfolt: „Boldogok együtt” – állította.
Ezzel párhuzamosan a People egy másik forrása ismerte el, hogy „Dakota és Chris korábban is küzdöttek problémákkal, többször is tartottak szünetet.”
A boldog párkapcsolat egyik legnagyobb gyilkosa a depresszió, és Dakota maga sem titkolta, hogy meg kellett küzdenie ezzel a szörnnyel: régóta él depresszióval és szorongással. Ezen ideig-óráig segít a munkaterápia, azaz ha beleveti magát a forgatásokba. Mindketten imádják a munkájukat, és egy forrás szerint „próbálták a lehető legjobban egyensúlyban tartani a dolgokat.”
Most úgy tűnik, az egyensúly végleg megbillent.