Lehet, hogy eddig rosszul használtad a szempillagöndörítőt – így sokkal látványosabb eredményt kapsz!
A szépségiparban dolgozó fiatal nő, Audrey rendszeresen oszt meg praktikus tippeket és útmutatókat 439 500 követőjével TikTokon. Egy új videójában azonban borította a bilit, mikor azt mondta:
Majd meg is mutatta a videóban, miről beszélt, és mindkét szemén lévő szempillákat begöndörítette: a jobb szemén lévőket (amire ő végig balként hivatkozik) a normál módon, míg bal szemén lévőket (ami szerinte a jobb) az egyedi, saját fejlesztésű mozdulattal. Hogy senkit ne zavarjunk össze a továbbiakban, maradunk annál, amit ő mond.
Szóval, a bal szemén lévő pillákat begöndöríti a hagyományos módon, majd azt mondta:
- mutat a másik szemére.
Majd fogta szempillagöndörítőjét, és fejjel lefelé tartva beleszorította szempilláit, és azt mondta:
Majd amikor ezzel végzett, a hagyományos módon is rányomja az eszközt. Az eredménnyel saját magát is ámulatba ejti:
A videó alatt egy kommentben hozzátette, hogy ettől tízszer hosszabbnak tűnnek a szempillák, mivel nem egyenesek, hanem L alakban görbülnek C helyett.
Úgy tűnik, a rajongóknak tetszett az egyedi módszer, mert a videót több mint 534 ezren lájkolták és 4,6 millió megtekintésnél tart. A kommentelők egy része elalélt a merész húzástól, de természetesen maradtak kételkedők is.
@audboos Replying to @elisetferrell how I curl my lashes UPSIDE DOWN 🕷 #makeuptutorial #grwm #eyelashes ♬ original sound - audrey🛸